Dying Wish
Never-ending Road (2001)

Hihetetlen, de a Dying Wish 25 éves! A Never-Ending Road lemez meg húsz. De hogy a fenébe telt el 20 év?

“Be kell vallanom, hogy a Dying Wish volt a belépőm a dallamos death metalba és talán abba az undergroundba is, amit igyekszem támogatni. A csapat munkásságát már a második demótól követem és szerencsére sok koncertjükre el is jutottam, köszönhetően annak, hogy egy környéken éltünk.

Túlzás nélkül kijelenthetem, hogy számomra a Never-Ending Road – amire elég komoly multimédiás rész is került – a csapat első korszakának csúcsa. Olyan egységes anyag, hogy nem is érdemes dalokat kiemelni róla. Azt hiszem, hogy a banda tagságában történt jelentős változásnak nagy szerepe lett abban, amivé az évek során váltak.“

Az iménti idézet magamtól származik és abban a jubileumra kiadott kiadványban található, amibe a zenekar a barátait, valamint olyan hazai underground metal arcokat kértek fel, akik valamilyen formában kapcsolódnak a zenekarhoz. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy rám is gondoltak. Köszönöm!

Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy a Monori Gyuri (ének), Papp Sanyi (basszusgitár), Moldoványi Jándzsi (dob), Ács Sanyi (gitár), Papp Lajos, Maci (gitár, vokál) és Nádas Peti (billentyű) felállásban megírt és rögzített Never-ending Road album a 2000-es évek elejének hazai anyagai közül mára klasszikussá nemesedett és egyben kultikussá is vált. Meg is kell ezt ünnepelni, így gondolta ezt a banda is. 

Én pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve meg is kérdeztem a csapat jubilumi koncertjéhez kerekített II. Karcagi Szent Korona Fesztiválon fellépő csapatok tagságát, hogy számukra mit jelent(ett) a lemez, illetve a Dying Wish.

“Anno nem hittem el, hogy az Alföldön is lehet ilyen jó banda. Nagyon fülbemászó dalokat írtak de a riffek haraptak, sokat hallgattam.”

Oláh Zsolt (Remorse)

Csak egyetérteni tudok Zsoltival. A zenekar erőssége a dallamosság volt, ami számomra kiemelten fontos a zenében. A dalaikban természetesen ott volt a súly, de ugyanakkor olyan dallamos gitár- és  billentyűs témák voltak, amik kitörölhetetlenül rögződtek. És akkor még nem beszéltem Monori Gyuri emlékezetes énekdallamairól, amiket jól kiegészített és ellenpontozott Maci hörgése.

“A Never-ending Road lemezt még 2001-ben nyomta a kezembe egy akkori gimis osztálytarsam, mikor bekerültem a 6 osztályos gimnáziumba. Ezzel a lemezzel ismertem meg a Dying Wish-t, aminek hangulata azonnal megfogott.
Az olyan tételek, mint a Land of Sorrow vagy a Fragments of the Past azonnal a kedvenceim lettek és onnantól kezdve folyamatosan nyomon követem a bandát.
Többek között a Never-ending Road lemez is közrejátszott abban, hogy akkoriban hangszert fogtunk és elkezdtünk zenélni. Bátran állíthatom, hogy ha nincs a
Dying Wish és a Never-ending Road, akkor most KabinLáz-ról se beszélnénk. ” 

Jakab Imi (KabinLáz)

Nos, ahogy Jimmy is említi, a zenekar nagy erőssége a hangulat. Olyan messzire tudnak repíteni a dalaikkal, ami csak az igazán értékes és jó dalok és lemezek sajátja. Már a két előző EP – az …On Twilight Of Eternity (1999) és a  The Silent Horizon (2000) – dalai is ebbe az irányba mutattak, de igazán ezzel a lemezzel értek a csúcsra.

“Nekem a Neverending volt a második kedvenc magyar metal lemezem anno, a Stonehenge Angelo Salutante után, az hamarabb talált be. Azt hiszem, pont a Fémforgács nevű műsornak volt egy DW különkiadása, ahol egy csomó live mellett lement a Fragments videoklip, és még aznap rohantam az internet kávézóba megrendelni a lemezt.
Az énekesváltást egészen addig szkeptikusan kezeltem, amíg a Szigeten agyon nem vertek érzelmileg az Apocalyptica Hope dalának megmetalositásával, akkor győzött meg igazán Balázs, hogy jó helyen van. 

Érdekes visszagondolni rá, mennyire más volt akkor minden, én még a szárnyaim sem próbálgattam, olyan hatalmasnak és elérhetetlennek tűnt nekem az, amit ez a zenekar csinált, büszkén hordtam a fakult Never-ending pólót. 

Azóta sikerült barátságot is kötni a tagokkal, még énekesként is kipróbáltam magam náluk úgy tíz évvel ezelőtt. Nagyon király lesz nosztalgiázni egyet Karcagon!” 

Jósa Tamás – Brother Belmont (DIVIDED)

No igen, a Fragments of the Past!
Az biztos, hogy ha csak azt az egy dalt írják meg pályafutásuk alatt, akkor is megérdemelnék, hogy emlékezzünk rájuk, mert tagadhatatlanul és a szó jó értelmében vett sláger. Ebben minden elem a helyén van. Az emlékezetes verze és ének, a billentyűszőnyeg, az épp leheletnyire Maiden-es ikergitárok, a tempók, az északi dallamos death hagyományai. Olyan íve van ennek a dalnak, ami szerintem halhatatlanná teszi. És nem ez az egy született erre a lemezre. 

Az epikus Struggle Inside egy hihetetlenül jól felépített dal, amiben minden a helyén van. A szerkezete, az hangszerelés, a dallamok, az arányok. Az enyhén Amorphis ihletettségű billentyűs témák mellett számomra Gyuri énekdallamai adják a savát-borsát. Megkockáztatom, hogy nem csak az albumnak és nem csak az első érának ékköve, hanem a teljes DW életművet tekintve is előkelő helyet érdemel.

Végigmehetnénk az egészen de azt hiszem, hogy dalról dalra kielemezve csak további dicshimnuszokat tudnék zengeni. Azt azért érdemes kiemelni, hogy az Ancient Lands kiállása mennyire jól sikerült, koncerteken bizonyára kiválóan működik.

Nekem viszont a megadallamos, kiváló refrénnel megkoronázott Land of Sorrow és a lemezt záró, majd’ nyolc perces utazás, a The Mirror a kedvencem. Már a billentyűs nyitány és a berobbanó riffelés is minden pénzt megér, de itt még Jani dobolását is ki kell emelnem. És akkor még ott vannak a gitárszólók, a refrén, a különböző hangokon megszólaló “szereplők”, mert hát ez a dal önmagában is egy koncepciózus téma. Mestermű!

Szóval nem elemezném tovább, hallgassátok meg! Érdemes.

Itt pedig megnézhetitek, hogy anno hogyan szóltak élőben ezek a mára időtlenné vált dalok:

A lemez az évfordulójára tekintettel a szolnoki Denevérben Töfiék keze által egy remastert és a H-Music egy második CD-n mellé csapta a két előző EP-t is (The Silent Horizon és …On Twilight Of Eternity). És hogy teljes legyen az öröm, a zenekar megadta a módját az ünneplésnek, vinylen is elérhető az album.