Faggot

Faggot Moon Is A Leader (2021)

A Faggot egy újabb meglepetés Nagaarum műhelyéből. Leírása szerint új mellékprojektjében a klasszikus vonalú fagyos black metalt ötvözi a dungeon-szinti dallamaival. E kettő egyfajta áthidalásokat ad dalainak, melyek a természetről íródtak. Bemutatkozó Moon Is A Leader címet viselő albumát a Hold ihlette. Ezen nincs is semmi csodálkozni való, hiszen multi-instrumentalista művészünk alkotásaiban mindig is nagy szerepet kaptak a világűr, a tudományok és az egyéb, hozzájuk kötődő témák.

De lássuk az új anyagát. Lemezére nyolc tétel került fel bő 30 percben. Borítója egy a szokásosnak mondható black metalos albumborító szerkezet… elmosódó természeti kép és egy kacifántos logó. De ez csak a külcsín, aminél többet rejt a belbecs.

Ezt a belbecst a nordikus fekete fém klasszikus vonalán futó The Creek című dalával nyitja, melyben változatos témákban kapjuk a már említett black metalos hatást és nyomokban a melo-death fűrészgépes, groove-os tépéseit, melyek egy szépséges, üveghangszerű sodrásban csendesednek el, és képeznek átmenetet az őt követő Tunnels kozmikus hangulatú világában. Ez a világ azok számára, akik ismerik az alkotó korábbi munkáit ismerős lehet Pulsar anyagáról, melyen hasonló szinti – space ambient dallamokkal kalauzol minket a szupernovák világába. Ez a világ, vagy inkább ambient áthidaló hangulati kép tér vissza az ipariasan zörgő, nyikorgó Ox Cart, az éjszaka nyugalmával átszőtt Crickets 137, valamint a záró tételül szolgáló Ice Bell atmoszferikus üvegszerű csilingeléseiben, melyek sci-fi filmzenei ihletésüktől fogván a csillagok és az űr sötét hidegébe viszik el a képzeletet.

De engedjük el a képzeletet és térjünk vissza a valóságba. Ugyanis ezzel, vagy inkább ezekkel ellentétben a The Rock című alkotásában egy újabb alámerülést kapunk a fekete-éra zord misztikájába, mely nálam valahogy az Astru-val közös “…a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései…” című split-albumának Sarjadó / Erjedő dalpárosának vonalát idézi meg. Igaz az a két dal ettől jóval kaotikusabb, neo-klasszikus hangszínekkel vannak kiszínezve, míg ennek a dalnak van egy komplexebb, doomosabb és némi improvizatívabb rockos felhangja, főként a levezetésben. Ha pedig már a doomos témáknál tartunk azokat abszolút erővel hozza a Celtic Frost ultra lassú death/doom, valamint a Batushka liturgiáira hajazó baljóslatú Tree In The Chamber tétele. Mélyrehangolt lassú riffjei egy baljóslatú vég utolsó hangjait hordozzák, melyekben szikrányi dallamokként csendülnek meg a kozmosz üvegfényei, hogy a fentebb említette Crickets 137 éjszakai nyugalmába bukjanak alá. Örömünk azonban hamar elszáll, hiszen ezt a nyugalmat az izzó nordikus vehemenciával érkező Fear Of The Moon szélsebes sikálásai és acsarkodós énektémái szakítják szét. Ez egy meglehetősen széles íven futó és megszerkesztett dal, mely jó pár black rajongónak az ínyére lesz. Mint, ahogyan ez az album is.

A Faggot, vagy inkább a Moon Is A Leader széles spektrumban öleli át Nagaarum munkáit, amik albumról albumra, projektről projektre mindig egyfajta fejlődésen mennek át. Igaz, nála is ott van az a csapda, mint minden más one-man zenekar esetében, hogy a számukra kedves visszatérő dallamaikat pörgetik újra és újra új köntösbe bújtatva. Ez sok alkotónál egy gát is egyben, amitől nem tud megszabadulni. Ez a gát Nagaarum-nál is megvan, és ha nem is kerüli ki azokat, de igyekszik őket áthidalni különböző zenei színesítésekkel és hangképekkel, mint jelen esetben az ambient és a kis rockos hatás. Mindent összevéve egy újabb szép albumot tett le eddigi munkái mellé, melynek remélhetőleg várható a folytatása.

szeptember 25.,
október 01.,