Egy hosszú hónapja jelent meg a Grund Recordsnál Juhász Marci első szólólemeze a Sorsszimfóniák. A Csillag születik tehetségkutatóban feltűnt, később a Nomad zenekar énekeséként a rock/metal körökben ismertté vált énekes szívesen beszélgetett velünk, a Fémforgács olvasóit beavatva a lemez születésébe. Már a cikk elején elárulom az olvasónak-hallgatóknak, hogy az interjú első körben kissé másról és rövidebb terjedelemben készült – volna. Ám a lemez video-megosztó portálról hallgatása helyett kivártam a megrendelt CD megérkezését: merem állítani, hogy a zenét egészen más hallgatni a szoba terét betöltő hangok között, mint bármely digitalizált formában – ez persze sejthető is volt. Gondolom, a Fémforgács-felületen kalandozók számára a legkülönbözőbb nem-mainstream és nem-rádióbarát dalok között stíluskalandozásként bőven belefér a személyes hangulatú énekmesélős dalok meghallgatása. S ahogy egy szálkásabb dalhoz is hangulat kell, úgy persze ezekhez is. S ez engem már többször elkapott az elmúlt hetekben.

A változatos stílusú, mégis egységes hangzású lemez önálló szerző-előadójára voltunk kíváncsiak. A beszélgetés első részében szó esik a Nomád-stílusú éneklésről és az önálló lemez hátteréről…

A video-interjúval kapcsolatban Marci így kezdte:

Így nekem jobb. Jobban szeretem elmondani, minthogy leírjam a dolgokat, mert amúgy olyan személytelen lesz. Az első kérdések furák is voltak [felnevetünk], amikor írtad, hogy a lemezem még kicsit egyhangúbb, mint egy Máté Péter-album. Hát igen, mert én még nem vagyok Máté Péter…

Nem, nem egyhangú, hanem kicsit egyfajta, de nem egysíkú. Erre visszatérünk kicsit később. Kezdjük hát a beszélgetést!

Gratulálok az első önálló albumodhoz. A korábbi bandád nyomán ráakadva a lemez megjelenésének hírére szokatlan vállalkozásnak tartottam a Nomados évek után. De te nyilván (helyesen) úgy gondolod, hogy nem elvárások, hanem a magad igénye szerint alkotsz. Őszintén megmondom, hogy a Csillag születik-ből nem ismerlek. Ellenben felfigyeltem a Nomadra már az első lemezének (Végál.om… 2007) megjelenésekor, majd akkoris, amikor te lettél az énekes 2012-ben. Gondolom, a zenei érdeklődésed okán. A lemez hangulatának hullámzásán utazva kérdem, valójában milyen a te zenei érdeklődésed?

Nem, amit most hallasz ez nem a zenei érdeklődésem, hanem ez vagyok én. Négyéves korom óta népdalokat énekeltem. Volt egy nagyon jó énektanárom, Szentesi Marika néni. Amióta énekeltem és versenyeztem, népdal versenyeket nyertem és száz feletti díjam van… azok közül csak egy második és egy különdíjam. Ezt csináltam húsz éves koromig. Öreg nénikkel és bácsikkal is együtt énekeltem.

A Nomad-ba a Csillag születik után kerültem be. A tehetségkutató idején is írtam már saját dalokat. Amikor kint voltam a Szigeten, Cicó odajött hozzám, hogy a [a korábbi tankcsapdás] Cseresznyével csinálnak egy zenekart és legyek én az énekese. Be voltam kicsit makonyázva. Ő mondta, majd a Cseresznye fog keresni én meg rávágtam [széles karlegyintéssel:] „Jól van, majd keressen.”. Sok énekest kipróbáltak, olyanokat, akiknek nagy formátumú zenekaraik voltak, vannak és biztosan lesznek is. Talán nem adták hozzá azt, amit én. Úgyhogy Cseresznye hívott néhány napra rá. Ahogy Cicó mondta, én négyzetre emeltem az ő dalait, szövegeit vagy Fody szövegeit. Mire összeállt a banda, Cseresznye kiszállt, én meg ott maradtam.

Megszeretted a stílust, eszerint? Tán csak, hiszen sok éven át csináltad…

Öh… igen, Szerettem csináltam, noha nem ez volt a közegem. A nyolc év alatt én rettenetesen megszerettem Cicót, mint az apámat. Viszont az időszak alatt – visszagondolva – nem ez volt az én világom. A Hotel Polimer az, ami a legtávolabb áll tőlem. Mégis az volt a legsikeresebb lemezünk.

Kívül esett a komfortzónádon?

Nem jött ki a hangom. Az, ami, szerintem, ki kellett volna, hogy jöjjön. Nem az az énekhangom, ami a Nomad-ban volt. Az az énekhangom, ami ezen a lemezen hallható. Igaz, nincsenek benn nagy széténeklések.

Mi indított arra, hogy egy ilyen, már csak a stílusát, előadásmódját tekintve is nagyon személyes anyaggal állj a közönség elé? Hogy ennyire mély érzelmekkel oszd meg a szülőfölded és gyerekkorod emlékeit?

Ez a lemez, mondhatnám, harminc éve íródik. Egy éve kezdtem el írni, de az érzések, a család, a nagymamám, a nagypapám emlékeit… Amikor Borsod megyében kinézek ablakon és tényleg azt látom, ami a Süllyedő hajóban megírva hallható… Igen, Bodzás Attila hozta azt a szövegvilágot, ami én vagyok. Úgy vagyunk vele, hogy az elképzelést én adom. Van egy nyers anyag, hogy szóljon már erről a dal. Ez a csávó, aki három, vagy négy éve ír szöveget, annyira zseni, két óra múlva visszaküldi a szinte kész változatot. Abba még belenyúlok, hogy na akkor ezt még így [változassuk]. Viszont a Múcsonyost, 1:1-ben úgy küldte meg, ahogy azt én gondoltam.

Azt hiszem értem, miért pont most jelent meg ez az album, de tudni csak te tudhatod. Nem a Nomad-tól függött, vagy az zenekarból kilépésemtől. Ezek az első olyan dalok, amik teljesen belülről jönnek és nincsen bennük kompromisszum. Nem is engedtem, hogy bárki beleszóljon. Ha bukta, akkor legyen az én bukásom. A hangszereléstől a borítóig minden az én ötletem.

Említetted, hogy most mindent elölről kezdesz és magad csinálod, a promóciót a barátnőddel közösen végzed.

Igen, a Grund Records pedig nagyon sokat segít nekem, publicitást is biztosít. Dolgoztak a lemez megjelentetésén, nem az volt, hogy, „na itt van a lehetőség hülyegyerek…”, … a média uralta világban a YouTube-os felület is fontos manapság. A Süllyedő hajó nézettsége már most 35 ezernél tart, a Borsó meg a héja 10 ezer…. és így mennek az adatok [az újabban közzétett dalokkal] lefelé 7 ezer, 5 ezer… de nincsen egyetlen dal sem, amit csak 500-an hallgatnának meg. Lehetne ezzel nem foglalkozni, de a számok, magukért beszélnek.

Hogy megy most a klubkoncertezés? A várakozásaidnak megfelelő?

Hát figyelj… az a helyzet, ami most a zenészszakmában van, az nagyon-nagyon durva dolog. A két év alatt, amíg az emberek [koncertlátogatás szempontjából] otthon ültek, szerintem teljesen megváltozott az érdeklődési körük. Mit csinálnak? Otthon berakják a YouTube-ot, házibuliznak és vagy nem mernek eljönni a koncertre, vagy a kártya miatt egyszerűen nem jönnek el.

Pont olvastam nemrég, amint egy zenész mondta-írta valamelyik oldalon, hogy hol van az a közönség, aki óbégatott, hogy nem mehet koncertre? Most, hogy – feltételekkel – lehet, hol vannak?

Na igen, pontosan ezt mondom… De a nézőközönség létszámával meg vagyok elégedve. Anyagi része pedig, megmondom az őszintét, rohadt jó, mert a merch-öt pedig viszik. Nem is gondoltam volna, ha ilyen pofátlan pólót csinálok, amin ott van az arcom, hogy azt így viszik. Egy koncerten, ahol vannak 30-40-50-en, elvisznek ~15 db pólót.

A lemez először egyben került fel a video portálra, négy-öt dal található meg magában.

Én csinálgatom a videókat. Az összeshez ki fogom tenni, koncepcionálisan. A Süllyedő hajó és a Béke nevében dalokon kívül mindegyiket én csináltam, most tanulom ezt is.

Bennem élsz november elsején fog megjelenni. Úgy vagyok vele [váltunk vissza a videokészítésről általánosabban a zenélésre] , akkor hagyom abba, ha nem fog menni: amíg 50-100 ember jön be rám életem végig, akkor is csinálni fogom. Akkor nem fogom, amikor úgy érzem teher. Én a pénzért nem fogom csinálni. Három éve dolgozom [civilként], futárkodom és imádom.

Hol jársz, mekkora területen?

Zuglóban…

Barcikáról Zuglóba? Nem, mondod?!

Dehogy, itt lakom, innen járok munkába. Tíz éve itt élek Pesten.

Óh, én azt hittem, akkora megmerítkezés volt neked ez a lemez készítés az otthoni élményekben, hogy vissza is költöztél…

Nem, nem, én a Nomad miatt költöztem Pestre és most már a barátnőm miatt is itt élek. De ha nem lenne olyan a [gazdasági-társadalmi] helyzet Borsodban, mint amilyen, meg, „közelebb lenne” simán otthon laknék.

Itt most [a kérdező személyes tapasztalatai alapján is] egy hosszabb diskurzus kerekedett az évtizedek óta elárvult Észak-kelet magyarországi valamikori ipari régiók sorsáról, arról, ha valaki az egzisztenciájának megteremtése, majd fenntartása után szalad, jutna-e ideje pl. a zenélésre – amivel nem untatjuk az olvasót. Egy pillanatot azonban megosztottam Marcival és most elmondom az olvasónak a Borsó meg a héja dal kapcsán.

Amikor az otthonról-hazautakon csodálom a Mátrát, és az Ágasvár mellett haladunk, látom mögötte a még onnan láthatatlan hasznosi várromot. Egyszer a nagyapámmal baktattunk oda, és a romhoz közeledve felküldött a helyre engem, fémeztelenül, tornacipőben, a nekem akkor embermagas csalánon át. Felérve láttam, hogy ő maga az alig látható gyalogösvényen csigavonalban baktatva érkezik. Ott álltunk, én vörösen és alaposan összecsípve, ő kicsit szuszogva: és nevettünk ezen a csínyén.

Sokadszor is „meghúztam az ujját” ahogy a dalban énekled. Gondolom, az olvasók többségének megvan a maga személyes története…

Igen, igen! Figyelj, ennek a dalnak a szövege az első saját szövegem és zeném, nem Bodzás Atié. Most karácsonyra készíttetek egy-egy pólót a Süllyedő hajóról és a Borsó meg a héjáról is.

Egy újabb mondattal utalnék a korábbi zenekarod megszólalására. Inspirációt adott az, ahogyan a Nomad akusztikusan megszólal?

Én mindig is tudtam, hogy tudom így is. Ha meghallgatod a két zenekar hangfelvételeit, szerintem az én lemezem sokkal inkább „úgy szól”, mint a Nomad Akusztikja.

Örülök, annak, ahogyan itt éneklek. Szerintem a Nomad-ban is elég jól énekeltem. A Cicót nagyon szeretem, de a Nomad-ban is sokszor kigyilkolta a Juhász Marci-hangot. Azt az ösztönöst, ami az Akusztikban viszont benne volt. Hisz mi volt ott: megnyomták a Rec-gombot és aztán nem volt tisztázás. A Nomad-dalokon nagyon sokszor volt a tökölés. Ott az én maximalizmusom is inkább a dal rovására ment. Amit máskor kiheréltünk az énekben az Akusztikon megmaradt. Ahogy Nagy Levi megpengeti bőgőt, már a szél eltöri a bokámat. Ott mindenki lebukott volna, ha nem tudott volna zenélni.  Ahogy mondod, az Akusztikon, ott jött ki hangom. A Nomad éneklése más.

A Nomad zenéje is megkívánja, hogy jól énekeljék, nem?

Az meg! Más egyébként az is, mint amit a Nomad előtt a Csillag születik után énekeltem. Még akkor mondta nekem Puzsér Róbert, aki nagyon sok mindenben segített és biztatott, hogy írjak dalokat, ne mások farvizén evezzek. Úgy is érzem, hogy én Cicónak a farvizén evezgettem nyolc éven keresztül. Tök jó volt, megismert ez a szakma. Hálás is vagyok nekik. Nagyon. A Hotel Polimer és a Márvány menyasszony után valami elkezdett hiányozni. Kerek-perec az, hogy túl lett agyalva az egész. Szólamokkal, szétszedve… Újvári Petya távozása után, ami törés volt a zenekarnak kerestük a dobosokat is, jöttek kutyaütők is, nem tanulta meg mit kell dobolnia, de elkért egy csomó pénzt… – még most is azt üzenem neki, hogy menjen a pics@ba. És az egész zenekar elkezdett széttartani. Én meg a zenekarban a családias összetartást szeretem.

A lélekénekessel folytatott beszélgetés második, befejező része (és és címke magyarázata) 2021. november 13-án olvasható ugyanitt, a Fémforgács felületén.