Keys to the Astral Gates and Mystic Doors
Keys to the Astral Gates and Mystic Doors II.

Lambach
2024. február 22.
0
Pontszám
9

Amennyiben valaki a legcirkalmasabb, legmonumentálisabb és egyben legröhejesebb black metal zenekari logót keresi, akkor valószínűleg a Keys to the Astral Gates And Mystic Doors zenekar szimbólumában fogja megtalálni a maga szent grálját. Az amerikai formáció a legnyersebb black metal zenében utazik, és idei, szám szerint második demójuk felkeltette figyelmemet, és amelyet nagyjából egy kávé áráért vásároltam meg a Bandcamp oldalukon. Soha jobban még nem költöttem el a számlámon lévő utolsó filléreket, vagy jelen esetben dollárokat.

Jelen írásommal másokat is arra szeretnék buzdítani, hogy ha szeretik ezt a fajta nyers, ám egyben dallamos, lényegre törő, tagathatatlanul szórakoztató, érzelemébresztő, de a világot meg nem váltó muzsikát, mindenképpen támogassák a zenekart, mivel annak eddigi alkotásai egy általunk szabadon választott összegért, vagyis name your price áron vehetők birtokba. Nem fogom beállítani magamat az ismeretlen és durván underground zenék abszolút szakértőjének, aki még tengerentúli bandákat is úgy ismer, mint a tenyerét, nem. Igazából ezzel a zenekarral egy Facebook csoportban találkoztam, ahol az ottani tagok a formáció logóján szórakoztak remekül, ami már a mém kategóriában is simán karriert szerezhet magának, mert a Keys To the Astral Gates And Mystic Doors zenekar emblémája, a hihetetlen, a nevetséges, a lenyűgöző és a monumentális jelzőkkel egyaránt illethető.

Miután én is remekül kiszórakoztam magam a zenekar logóján, fogtam magam, és úgy határoztam, megismerkedem közelebbről a szimbólum mögötti zenei tartalommal. És azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem csalódtam. A formáció két tagból áll, akiknek csak a művészneve érhető el a Metallum oldalukon. Igen, én is ide járok tájékozódni, akárcsak ti. Szóval, az Egyesült Államokban tevékenykedő banda két figurából áll, egyikük a Pit Dweller, a másik pedig a Ludwig the Bloodsucker művésznévre hallgat, előbbi a gitárokat, a dobokat és a basszusgitárt, utóbbi pedig a rettenetes csikorgó károgásokat, illetve a billentyűs futamokat hozza.

A srácokról azt sem lehet tudni, hogy mikor kezdtek el zenélni, mármint ebben a tömörülésben, és mivel sehol nem találni a dalszövegeket, a Bandcamp verziók megvásárlása után sem jutottam ezeknek birtokába, vagyis arról sincs különösebben fogalmam, hogy milyen témákról zenélnek. Azt viszont elsőre lehet hallani, hogy a legnyersebb, legkegyetlenebbül, legdisszonánsabban szóló raw black metal műfajban próbálnak maguknak nevet szerezni, bár egyesek szerint ez csupán egy paródia zenekar, melyet a két tag merő szórakozásból hívott életre. A párosnak két demója létezik, mi most a másodikkal fogunk foglalkozni, de mivel a terjedelmük időben nem túl nagy, én a kettőt összekombináltam egy VLC lejátszólistába, és együtt szoktam hallgatni, így a zenei kontent már nagyjából megüt egy cirka 40 percet. Magyarán szólva, elfáradni biztosan nem fogtok a második a zenekar nevével fémjelzett felvételen, amely mindössze 21 perces. A borító egyfelől áll a zenekar nevetséges vagy zseniális logójából, nézőpont kérdése, amely alatt a két tag a fekete fém legősibb időszakait idézve pózol, hódolva a kegyetlen télnek, gonosz erőknek, meg még az ördög tudja minek. Ha abból indulunk ki, hogy ez egy komoly formáció és egyáltalán nem a poén miatt létezik, akkor már a borító is egyfajta főhajtás a nagy elődök munkássága előtt, tiszteletadás mindazoknak, akik a múltban hirdették a legsötétebb igéket.

Az intrót nem számítva négy számos demo hangzása is ezeket a korai időszakokat idézi. Nyers, brutális, viszont az az érdekes benne, hogy pont annyira szól szarul, hogy meglegyen az a bizonyos trve kult feeling, viszont minden hangot tisztán lehet hallani. Talán a dobok, az ütős hangszerek mosódnak el egy kicsit, de azért őket is ki lehet fülelni ebből a szívbemarkoló, dallamos káoszból. A Keys to the Astral Gates and Mystic Doors zenéje ugyanis változatos, tempók szempontjából vizsgálva tud lassú, doomos, középtempósan menetelős, vagy akár szélvész gyors, hóviharokat idézően sebes is lenni. Ami pedig a riffeket, a dallamokat illeti, édesen melankolikus, szomorú, mégis felemelő, földnek poráig lesújtó, égig repítő témákat hallani. Becsukod a szemed és hagyod, hogy ezek a hangok, ezek a lefogott akkordok, vagy talán csak kvintek, elkalauzoljanak téged, bárhová, ahová csak a képzeleted szállni akar, vissza a gyerekkorodba, egy szebb világba. Egy folyópartra, egy erdőbe, sötét kazamatákba, hívogató tábortüzek mellé…

Nyilván a dalcímek alapján valami rettenetes, keserves, brutális üzenet lehet a dalszövegekben, de mivel egy kukkot sem értek a károgásból, csak a saját érzelmi kútfőmbe ereszkedhetek akkor, amikor képeket építek elmémben, e zene hallgatása közben. Számomra természeti víziókat, keserédes emlékeket idéz a Keys To The Astral Gates And Mystic Doors zenei miliője. Igen, a vokál kegyetlen. Igen, ez egy zúzós, kemény zene, de mégis azt kell, hogy mondjam, benne van minden lélekemelő vonása az extrém műfajoknak, amikért visszajárunk ezekhez a stílusokhoz. Hülye hasonlattal élve ezt a zenét olyan kellemes és megnyugtató hallgatni, minden kegyetlensége ellenére, mint a börtön utáni Burzum lemezeket, de azok nyilván más zsánert képviselnek. Tudom, ha nekem ez a rikácsolás megnyugtató, minél hamarabb keressek professzionális segítséget, és mégis…

A hangulatkeltő, netán depresszív, dallamos, nyers black metal műfajában nem ez a zenekar találja fel újra a spanyol viaszt. Nincsenek forradalmi megoldások, nincs zsánerbeni megújulás, de helyette van feszesen tálalt remek témák, kiváló, fülbemászó dallamok, érzések, hangulatok kavalkádja, amelyek az érzőszívű és ezt a fajta muzsikákat szerető emberek lelkéhez sanszosan megtalálja a maga útját. Persze lehet, hogy én gondolom túl, és ez a zene egyáltalán nem olyan jó, mint ahogyan én azt beállítom, de tudod mit? Vedd a fáradtságot és derítsd ki, hogy igazam van-e. Hallgasd meg őket! Ez a demó nem hosszú, mindössze 20 perc. Ki tudja, lehet neked is megtetszik majd, mindenesetre nálam valahogy nagyon betalált. Most pedig lecsukom a szemem, elindítom újra ezt a demót, és visszamegyek a gyerekkoromba, a nagyszüleim házának udvarára játszani, hogy újraélhessem azokat az emlékeket, amelyekhez újabbak már sosem adódhatnak, mert rég nincs már ott senki, csak a szél fúj keservesen át a régi ház illesztékein.