EP sorozatunkban öt újabb csemegét mutatunk be nektek a hazai, valamint a nemzetközi underground metal igen csak színes palettájáról.  Lesz itt számtalan zenei rétegből összegyúrt kísérleti prog. – post-sludge/doom/ stoner (mitudomén), szaxofonnal kísért melo-death/thrash, robbanékony hardcore punk, modern felfogású feszes tharsh/groove tempók, valamint az atmoszférikus black metal melankolikus dallamaira átírt klasszikus zeneszerzők művei.  Jó szórakozást!

A Crop a lipcsei prog-stoner avantgardista Kyning második anyag, ami számomra megint csak az EP és a nagylemez mezsgyéjén ingadozik. A négy dalos erősen post-sludge/doom/ stoner befolyásoltsággal rendelkező mű nem csak témailag, de zeneileg is sokrétű, sok texturát gyúr egybe. Van, hogy a progresszív metal és a populáris zene, vagy épp az okkult folk esztétikája felé orientálódódnak, de van, hogy kísérleti, improvizatív megoldásuk, hangulatok felé. Mint egy érzelmi hullámvasút, ami agyas jemmelésekből és jól megtervezett kompozíciókból áll össze, amik még a death metalos hörgéseket és az opera metalos hatésokat sem mellőzik.

Necropanther

Pontosan egy éve adta ki legutóbbi nagylemezét (Betrayal) az amerikai melo-death/thrasher Necropanther. A coloradói banda lemeze megjelenése után nem sokat tétlenkedett, nyomban neki is által új dalaik munkálatainak, amit egy új EP, az Oblivion Jones: A Tale Of False Consciousness képében jelentettek meg. Az EP érdekessége, hogy dalaikhoz egy vendég művész is meghívtak Rico Jones szaxofonos személyében, aki játékával dalaiknak igen csak egyedi hangulatot kölcsönzött. Az EP-re négy tétel került fel, melyek alapjaiban az újra gondolt heavy metal himnikus dallaminak, a közép tempós death/doom, melo-death és az agresszívebb régisulis thrash metal (Metallica) ritmusaira vannak megkomponálva,  ezekhez adja hozzá Rico Jones tenorszaxofonjának kísérleti, improvizatív, kissé jazz-es, kissé hipnotikus, kissé „a hideg is kiráz” jellegű dallamait. Ezen összességének egyedi keveréke, zeneiségének hangulatváltása és atmoszférája adja meg az EP nem mindennapi drámaiságát és egyben elképesztő metalon túli (rombolás) szimfóniáját.

HangmanJack

Nagyjából egy éve adta ki Prisonised EP-jét a zrici tharsh/groove metalos HangmanJack. A srácok azóta lenyomtak jó pár koncertet, és az elmúlt hetekben Three Million címmel egy újabb EP-t is kiadtak. Új kislemezükre három dal került fel, melyek most is lendületesen és energikusan hozzák a modern vonalas grovve metal és a tharsh ötvözeteit, de még a dallamos hardcore hatásait is megmernén náluk kockáztatni. Feszes tempóik mellet most is nagy szerepet kaptak a dallamosabb metal részek, valamint a death metalba hajló hörgősebb és a tiszta ének kontúrjai. Egy szóval most is egy fasza anyagot hoztak.

No Modell

A No Modell egy ázsiai-amerikai hardcore punk banda, akik 2023-as demójukkal robbantak be a köztudatba. A zenekar tagjai koreai gyökerekkel rendelkező amerikaiak, akik célul tűzték ki az színtét ázsiai-amerikai egységét. Klasszikus hardcore punk zenéjük által olyan általános társadalom-politikai témákra reflektálnak, mint a rasszizmus, faji kirekesztések (a műfajon belül is) és kulturális elnyomás. Továbbá anyanyelvükön elő adott dalaikban felemelik szavúkat  Korea idegen hatalmak gyarmatosítás, és az ebből eredő identitás- és kultúravesztés ellen is.

WitcheR

Nem tagadom némileg izgalommal vártam a WitcheR klasszikus zenei feldolgozásokkal teli Boszork​á​nyszimf​ó​ni​ák című új EP-jét. Az izgalom elsősorban abból adódott, hogy számomra is igen kedvelt klasszikus zeneszerzők, Tchaikovsky, Handel, Grieg, Chopin, Ralph Vaughan Williams és Carl Orff egy-egy zseniális művét dolgozták át a duótól megszokott atmoszférikus black metalál, aminek mélységeiben, ha lehet ilyet mondani, most még jobban alászállottak és hangjegyeikkel a melankólia oltárán áldoztak. Ez utóbbi nem is csoda, hiszen, aki ismeri az eredeti műveket, azok tudni fogják, milyen hangulatra is számíthatnak a WitcheR feldolgozásiban, amikből igazán kiemelni egyet sem akarnék, inkább az általuk nyújtott összképet fognám meg. És, hogy milyen is ez az összkép: Ábrándos, drámai, érzéki, szenvedélyes, pátoszi és mélyen melankolikus. Dallamaikat – filmszerű, gyászos zongora és gitártémáikat – átjárja az a fajta epikusság, ami eddig leginkább a Summoning, az egykori gótikus death/doom Dawn of Dreams, illetve a Therion zeneiségében hallhattunk. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti művekhez abszolút nagytisztelettel nyúltak hozzá. Azt leszögezem, hogy nem egy nap, mint nap hallgatható anyag (legalább is számomra), kell hozzá a megfelelő mély lelki, egyben relax hangulat.