Obituary
World Demise

(Roadrunner Records • 1994)
Brandan
2008. július 19.
0
Pontszám
10

A floridai death metal királyai először Xecutioner néven léptek színre 1985-ben, majd pár évvel később 1988-ban már Obituary néven leszerződtek a Roadracer Recordszal, (ami a mai Roadrunnernek felel meg) és kiadták a debütáló első lemezűket a Slowly We Rot-t, amely alapművé nőtte ki magát ennek, illetve a további remek albumoknak köszönhetően kultuszbandának tekinthetőek a műfaj kedvelői közt.


 

Az első két lemez a Slowly We Rot és a Cause Of Death őrületes tempóban darált, majd bekövetkezett egy váltás a banda számára, elhagyták a kapkodást és belassultak. A World Demise jellegzetesen száraz itt már a hangzás minőségével is kilehetünk békülve, igazán lassú, kissé cammogós földbedöngölő atmoszféra és technikás játékkal drukkoltak elő, ilyen módón pusztítanak, egy-két csépelés darálás, gitárszóló is elhangzik, amiből szerintem többet is belepakolhattak volna. A dob pontos, a basszussal tökéletesen össze van hangolva, kár, hogy a duplázott kímélte annak idején Donald. John énekes egyéni hangját kihasználja sajátosan lassan hörög néha azért begyorsul, de eléggé egysíkú olykor már kicsit unalmas. Hozzátenném, hogy a Godflesh szerű megoldások érezhetőek a dobok és a basszus alapjaiban itt-ott, talán éppen az Obituary és Napalm Death Projectként született Meathook Seed miatt. Szövegileg az egész lemezt átissza a természetvédelem és az emberi pazarlás mohó szele, a Trevor Peres alkotta borító tökéletes koncepciót húz a jelen értékeinek lemészárlására (a belső booklet is sokkoló képekkel illusztrálja a rombolást), a CD korong nyomása pedig az egyik legszebb darab, amit életem során láttam.

A csapat egy hatéves pihenés után 2005-ben visszatért Frozen in Time albummal és egy amerikai turnéval. Idén ellátogattak koncertezni a Holy Moses társaságában hozzánk is. Visszatérve a World Demise az utolsó korrekt Obituary anyag, nem is olyan régi újraalakulásukkal a gyökereiket keresik, de kicsit őszintétlen az eredmény, annak idején a Roadrunner még tudta mit kell kiadni és nem a pénzre ment rá mint mostanság, mindenkinek ajánlom, aki nem ismeri, mert egy igazi death metal alapmű.

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.