Integrált tagjaként a Ferret music családnak, a 36 Crazyfists kiadta legújabb albumát, ami a „The Tide and its Takers” nevet viseli, erről regélek most nektek. A jól megszokott rövid bio: 1994-ben alakult a modern metált játszó banda, és egy nagyon összetartó kis csapatnak indult, de az élet kegyetlensége miatt meg kellett válniuk basszusgitárosuktól JD Stuart-tól, egy szerencsétlen autóbaleset következtében. Ekkor úgy határoztak, hogy székhelyüket átteszik Alaszkából Portlandbe, történt 1996-ban. Teljesen töltve érzelmekkel játszanak a hangokkal a srácok, és ahogy sok bandánál előfordult, egy határozott intervallumon belül stílusváltások következtek be, nem nagyok, ezért is határolható, most tulajdonképpen a metalcore titulus illeti őket. Mindennek ellenére megmaradtak azok a tipikus crazyriffek, amiket Brock Lindow kellemes hangszíne tesz teljessé. =). Először a Roadrunnerrel voltak szerződésben, és lehetőséget kaptak, hogy olyanokkal turnézzanak mint a Chimaira, Killswitch Engage, God Forbid. 4 nagylemezt dobtak piacra a fiatalemberek, abból talán ami a legnevezetesebb a „Snow Capped Romance” volt, ami a rajongótábornak és maguknak a zenészeknek is a szíve csücske eddig, de ez a kaland amire csábít szintén nem elhanyagolható…
Egy lendületes kezdéssel robbannak be a „The All Night Lights”-szal. Ez a dal mindennemű stílusjegyet tartalmaz, ami úgymond elvárás ebben a kategóriában, természetesen egyedi megoldásokkal attól függetlenül, de ugyanúgy vannak éles, rövid riffek, és szép melódikus refrén, amiben igazán érezhetjük, hogy mennyire mélyről jövő zenéről van szó. Ezek a srácok nem festik magukat, nem doomolnak, nem gloomolnak, és mégis súlyosan érezhető néhol a tragédia és az érzelem, ami elrepít egy olyan utazásra, ami nem feltétlenül boncolt testrészekkel teli kamrákba vezet, hanem a való világba, ahol meg kell állnod a helyed, és tűrnöd kell, de hagyd hogy kikapcsoljon a zene. Talán a „Vast And Vague” ami úgy igazán emlékeztet a banda előző lemezeire, és a legjobban érvényesül Brock énektudása. Ahogy a szövegekben is jönnek elő az emlékek, néhol kedvem támadt nosztalgiázni az album hallgatása során, a húrok tépése között megbújik egy olyan erő, és energia amit nem sok zenekar tud előhozni a fémkedvelő emberekből. Ezt a lemezt lehet hallgatni kikapcsolódás céljából, lehet hallgatni feszültség levezetés miatt, utazás közben kellemessé teszi a leküzdött kilométereket, vagy csak úgy, mert jó, és egy zenétől mit vár az ember? Hogy valamilyen hatással legyen rá, Ők képesek erre, annak ellenére hogy a bandával való ismerkedést nem ezzel a lemezzel javaslom. Viszont ha már itt tartunk, a hatásokról sem árt beszélni pár szót, hiszen amit kicsit sajnálatosnak tartok, hogy a Roadrunnernél megkezdett folyamat folytatódott, hiszen elindultak az újhullám felé, ami nem akkora tragédia, mert a sajátos elemek megmaradtak így is. Sok esetben egy húron pendülnek a Zao-val, de ne hagyjuk le a Killswitch Engage-t sem, mivel Howard Jones közre is működött a zenekar karrierjében vendégszereplésével, és ott van még egy kis All That Remains is a sarokban, persze csak a dara miatt.
Egy nagyon jó lemez került hozzám „The Tide and its Takers” formában. Egy kis zenei kalandozásra invitálok mindenkit, a zúzda és az érzelmek világában, az ilyesfajta zene igazi ritkaságnak minősül. A 36 Crazyfists lemegy mélyre, és táncra hívja a lelked, hogy könnyebben feldolgozd a hétköznapok nehézségeit, mindemellett ki is tombolhatod magad, szép munka srácok!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
