A Keep of Kalessin neve azt hiszem a hazai black metál rajongók egy részének semmiképpen sem tűnik ismeretlen névnek, nem csak azért, mert az 1993 táján alakult trondheimi horda idén a negyedik nagylemezét tette le arra a bizonyos asztalra, hanem mert egykoron a Tormentor-os Csihar Attila is károgta a militarista sötétség győzedelmességét a mitológiai gonosszal. A külsőségeket és a hangzást nem értékelném, hiszen két egykori kollégám és haverom faszkodását próbálom korrigálni – Zao és Brandan úr (ez aztán a viselkedés) – a kritika tárgyát promó gyanánt birtokolják, s közben le is léptek, így maradt a feladat és mp3-ból igyekszem reprezentálni a folkos megoldásokkal mohón átitatott közel egy órát, azért gondolom materiálisan egyikkel se lehet nagy gond, hiszen a Nuclear Blast szokott adni az ilyesmikre…
Naa, lássuk mit is kapunk itt a norvég arénák egykori hasadékaiból…
A Keep of Kalessin zenéje változatos black metál, amiben a trhashes csapások éppen úgy állandó szereplők, mint a sebesség vagy a 
népies megoldások – igényes szólók – és gyönyörű akusztikus felhők, néhol amúgy egész poweresnek és heavysnek tűnik, ez miatt logikusan jutott eszembe a Bewitched neve, ám a svéd black’n’roll mészárosok zenéje korántsem ennyire professzionális, és véletlenül se taláni benne ennyi tiszta dallamot és hangulatos billentyűtémákat. A norvég hordában megfordult pár nagyobb név – pár brutálisabb bandából, ennek ellenére a Kolossus a komplexivitiása és könnyen emészthetősége egyértelmű, s talán éppen ebben rejlik varázslatos ereje; változatos zenei koncepciója és dallamokban gazdag rothadó kaszárnyák nyitott kapuin betóduló földöntúli lények repertoárja, melyek kellően színes kavalkádot alkotnak melyek a már említett Bewitched, Moonspell, Borknagar és Dimmu Borgir, Enslaved, Einherjer, Dødheimsgard és a korai Covenant közé skatulyázható be – ha már egyszer nagyon muszáj. Hihetetlenül érett és kidolgozott zene, mely nem csak magával ragadó, de egyszerűen megunhatatlan! Epikus részek, csodálatos letisztulások és monumentális dallamok és érzés-ízvilágok keverednek itt súlyos és durva fekete fém halmazokkal, melyek az olvadási ponton túl valami progresszív és nem mindennapit hoznak létre.
Bárkinek ajánlott, aki vevő a nem megszokott black metálokra, és nem ódzkodik a dallamosabb dolgoktól sem – én, pl. ha valahol kicsit is megfizethető áron látom (mondjuk használtan) simán lecsapok rá! Tökéletes munka, mely egyszerre szól a háborúról és a békéről s a szélsőséges paradoxon ellenére mégis egésznek, szépnek, dühösnek és ősinek hat, avagy… Sic transit gloria mundi! (Így tűnik le a világ dicsősége!)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
