Beyond
Thrash

(Nail Records • 2009)
haragSICK
2009. április 28.
0
Pontszám
8.2
Azt hiszem a kicsit is idősebb fémzenei rajongóknak nem fog ismeretlenül csengeni a gyöngyösi thrash orákulum neve, avagy a Beyond. A csapat gyökerei nem mai eredetűek, én már megszülettem akkor, de anyám csecse jobban érdekelt, mint az, mitől fém a metál… hiszen az alakulás 1982! Mielőtt jobban belemerülnék a Beyond múltjába, jelenébe és a kritika végégre a jövőjébe is talán, tisztázni kell mi is az elsődleges probléma. A nemzetközi színtéren mindenképpen észrevehető, hogy a reunion, azaz a régi nagy csapatok visszatérése divatossá lett, sőt! Tovább megyek; trendi lett az old schoolság is, tehát a 80-as és 90-es évek közötti idővallumra tehető hatáselméletek és szegmensek alapján alakulnak meg thrash és death metál csapatok, a punk és gothic is sikeresen kanyarodik vissza egykori önmagához, a helyzet az, hogy ez idehaza sincs másként. Az old school bandák és az egykori nagy nevek között csak egy a differencia, míg a régi idők szellemét újra palackból ügyesen kiengedő fiatal bandák elsősorban tisztelgést végeznek, s az égadta világon semmi, de semmi újat nem akarnak létrehozni, addig a kultikus nevek úgy gondolják, ha finganak egyet akkor is lobban a katlan, és akármit is raknak le az asztalra, az tőlük csak jó lehet…
Igen, sajnos a divat nem csak a metalcore és az emo-punk-pop brigádoknál ette be magát jóféle vadkapitalista idomok vasköpete által, hanem bizony a régebbi és mélyebb rétegű zenéknél is meg-meg akarna csillanni a pénz és a siker fénye. Még mielőtt valaki félreértene, a Beyond-ot kétlem, hogy ilyen megfontolás vezette volna arra, hogy újra dolgozni kezdjen, s ahogy tavaly már a Holt lelkek című demó féleség előrevetítette, hogy a nagylemez esélyes, annak tortúrája is jóféle magyar dolog volt, kiadja-e a Nail vagy Edge Records, avagy sem… mivel a kezembe kaptam a Hammer World-től, így végül ki. A lényeg azonban a hazai és nemzetközi helyzetben négy komponensen múlik; az első hogy mennyiben volt mindez szükséges (mármint az újraalakulás) – fényezik-e vagy bemocskolják a nevük, kíváncsi-e egyáltalán erre az egészre bárki és mennyit késtek vele?


Akkor megyek sorba; mivel izmos és komoly témákat boncolgat az egyszerűen Thrash névre keresztelt több mint egy órás anyag, s a srácokban koruk ellenére van szufla és ötlet is dögivel, így igen, az újraalakulás, vagy folytatás (kinek hogyan tetszik); ha szükséges nem is, de tényszerű volt. A Beyond egyetlen hivatalos anyagjához képest az új anyag merőben más, mind szövegek terén túllép a tipikus magyar igyunk, másnaposság, szar a meló, fasz ki van verzión (avagy a Tömik a fejed 94-ből), de azért a szocreál és a kisember tézis továbbra is érzékelhető és zeneileg is, bár nekem az említett lemez témáiban nagyon tetszett és egy pici újvilági hódító jellegű volt Mocsáry László – billentyűk-samplerek minimál témái, ám ahogy az ő tagsága, úgy a Beyond akkori jelene is a Poligram kiadás ellenére is a semmibe hullott. Ennek több oka is lehetett, először is a 82-es kezdetek kissé AC/DC szerű hard rock húzások voltak, melyeket a 1986 után felváltott a Slayer és Metallica őrület, ám lényegében a Tömik a fejedet-en egyfajta crossover, rapelgetős post-AC/DC köszön vissza, avagy egy eladhatóbb műfajváltás miatt önmagukat is eladták. A sikertelenség oka lehet még, hogy bár a nemzetközi scenében a Beastie Boys és korai H-Bolckx teremtette crossover sikeres volt, a hazai közönség mindent csak késve és már megrágottan vesz a szájába… majd köpi ki.
Hogy folytassam az iménti konklúziót, miszerint fényezik-e vagy bemocskolják ezzel a nevük; mindenképpen fényezik, hiszen a Thrash a 86 utáni európai szélmalom őrlés utódja, s semmiképpen sem a Tömik a fejed folytatása (bár ez már a Holt lelkek demó hallgatásakor is egyértelmű volt). Felmerül a további kérdés, hogy kíváncsi-e erre a nagy visszatérésre bárki is – azt kell hogy írjam, hogy a Beyond, ha emelkedni kezd, akkor nem a múltja, hanem a hazai gyenge thrash berkek miatt – hiszen mondjuk már vaskos és ismert csapatokat, melyek a régi időket idézik s nem mai csapatok; Akela, Moby Dick és még pár társuk… Egy viszont biztos, az hogy iszonyatosan sokat késtek, és kicsit olyan érzésem van, mint mikor a kisfiú sokat sír egy zöld játék autóért, az apjának nincs pénze, így hát nem veszi meg, majd hirtelen a nyakába hull a mennyország és a 17 éves fiának hármat is vesz… gondoljunk bele, a srác mennyire tudja értékelni azt, amire 10 évesen vágyott… Nos, akkor mindent tisztáztam, lássuk, miből is áll össze a Thrash lemez, ami annyira nem is thrash… itt van kezdetnek a Trabant dal, vagy az Ördögi járgány;

http://www.youtube.com/watch?v=TKcLfzSnPzA&

Kissé másképpen közelíti meg a volt NDK-ás státuszszimbólmot, mint a minimál szinti-poppos Exotic, igazán paraszt és bunkósbot füstfelhő ez, s a korong egyetlen ilyen jellegű nótája, de akkor nézzük sorba; a Lélekhullás igazi tuka-tuka igényes szólókkal, míg az Emberi ördög hallgatása közben a korai punkos Tankcsapda ugrott be, némi Moby Dick és egy minimális korai Slayer behatással, majd az imént már említett keleti blockkos füstfelhő húzza masszívan a csíkot, melyet a szaggató középtempós Eltörheted szárnyaim követ; ami egy kicsit a Pokolgép és néhol Hobo (avagy blues) szerű. A Gyilkos ár súlyos burjánzás, a korong egyik legbrutálisabb nótája, ahogy mondjuk ahogy a Felszínes láz-nak se kell panaszkodnia, ám ez már a szövegek mélysége ellenére egy populáris és derengő sírásó képét tolja elénk, a vége fele a korai Metallica nyalánkságai kerülnek elő, ahogy a Sávét nyomok ha menteni akarok, megint csak egy kicsit punkos korai Tankcsapda ízeket hoz elő, és itt felmerül néhol a Tömik a fejed pillanatai is, színek és érzések, témák terén ez a dal hozza a legtöbbet, míg a Szent, te is adakozz! érdekes egy képződmény, itt is érezni a punkos thrasht és valahogy (akár milyen meglepő) benne van a főtémában az In Flames féle melodikus vonal is. A Nem volt még 17 lírai mélység, mind a mondanivaló, mind pedig a zene koncepció keserű és őszinte témákat pedzeget a nem is olyan rég történt múltból merítkezve, s ilyen téren valamennyire a Nem bűnhődsz semmiért mintha a folytatása lenne (pedig, nem az), a dallamos (kissé Alice Cooper feeling misztikusságával a refrén téma) és tuka-tuka őrléseivel. A félelem hóhérai igazi thrash szárnyalás, jó adag Metallica tobzódás a drogok és a tinik önpusztító mezsgyéi között vonagló társadalmi normák között, ahogy a Csak egy isten is hasonló műfaji koncepciók mellett mozog, megint csak színes kavalkáddal közre adva a Beyond múltjának építkező kohézióit. S végül a Porszem vagy ember, amiben az imént említett témák némi modernséggel párosulva zakatolnak masszívan, ahogy a korai Machine Head tette. Az említett csapatok mellett olyan nevek merülhetnek még fel, mint az Overkill, Motörhead, Kreator, Anthrax, Megadeth és Sodom

A külsőségekkel nem vagyok teljeségében megelégedve, más koncepciók alapján is össze lehetett volna rakni, ám a hangzás maximálisan izmos és vaskos (Denevér stúdió Cserfalvi „Töfi” Zoltán), így tehát igazán mélyek és masszívak ezek a tuka-tuka és középtempós riff halmazok. A Beyond jól teljesít, visszatérésük pedig a jelenhez (és a mostani túlburjánzó és gazdag felhozatal mellett) képest ügyesre sikeredett, de a világot nem váltották meg, ahogy a nagy kultikus visszatérő nevek egyike se, s hazai téren se a Remorse, sem pedig a Bedlam. A gyöngyösi srácok (lassan nagy öregek) lemeze viszont a sok ügyes téma ellenére sem süt túl nagyot, hiszen ez élőben szántja fel a színpadot és ők is azok közé tartoznak, akik korongon hallgatva nem adnak semmi extrát, míg élőben intenzívek és izmosak, mint Popeye pár doboz spenót után. Így tehát érdemes őket elkapni koncerten, s az ott tapasztalt élmények alapján átrágni magunkat a több, mint egy órás anyagon, hiszen ennek birtokában totálisan másképpen adják magukat vissza a riff gazdag nóták!


The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.