Sajnos sokan nem tudják, de az egykori Stigmata nevéhez erőteljes hardcore halmaz képződik, no nem egy Cro-Mags és nem is egy Agnostic Front, de az amerikai csapatnak is megvolt a maga köre. Erre figyelmeztet a nyáron kiadott I Scream records kiadvány is, amely az egykori nagyok Hymns For An Unknown God és a Do Unto Others lemezinek dalait adagolja összevonva (így tehát az első 7 nóta a 94-es debütről morajlik, plusz bonusz gyanánt rákerült a Nothing But Enemies jól sikerült koncertverziója is illetve a kilences tracktől már a 98-as Do Unto Others morajlik, s hogy a koncepció ne legyen megbontva erre is rákerült egy ügyes koncert nóta…).
A banda érdekessége még talán, hogy Jason Bittner dobol(t) rajtuk, akinek a neve ismerős lehet az egykori beteges 40-kgos raszta lányka (Karyn Crisis) extrém önkifejezésének (a vinnyogástól, a dallamos éneken át, a hörgésig és a károgásig terjedt Karyn nem túl szokványos orgánuma) a Crisis-nek, de szerintem sokkal többen kapják fel a fejük a Shadows Fall nevére (no, igen – ilyen ez a maistream). Na de lássuk miből is áll a korong….
…elég furcsa érzés mindig írni ilyen újrakiadásokról-összevonásokról, amelyek lényegében sikeresebbek, mint az ország költségvetése, de mégis olyan keserű szájízzel kóstolgatom csak őket. S hogy miért? Mert kellően régóta ismerem a szóban forgó banda munkásságát, és nehezen tudok mit kezdeni az egykori múlttal. Persze egy hideg sör, egy jó társaság és egy izmos spangli mellett, az ember szívesen merül el a múltban és a gyermekkorában, hogy miket hallgatott 14-16 évesen. De erről írjak cikket? Nos, kihagynám, inkább pár egyszerű sémával elemezném is a dolgot. Az előbb már említett debüt korongról dübörgő dalok egy részénél lehet érezni a korai nyersebb Biohazard és Madball témáit, itt-ott Pantera és Helmet ugrik be, míg a 98-as Do Unto Others letisztultabb-markánsabb és sokkal inkább a későbbi Biohazard vonalán halad, nem egy helyen érzem a State Of The World Address és Urban Discipline halmazokat, de ugyan úgy könnyedén leljük fel a a Sick Of It All és az igazán korai Merauder nyomait. A Stigmata nem más, mint egy New York-i HC mozgalom és történelem, amely se nem alkotott olyan nagyot, mint az említett Brooklyn-i bandák egy része, s persze nem is robbant akkorát. Ettől még a kultusza és a szépsége is megvan.
S mindez elég a sikerhez? Ha azt nézem, mennyire vannak képben a múlttal a mai zsebhokis HC-eknek nevezett szánalom 16 évesek, akkor természetesen a Stigmata is eltűnik – megint csak a süllyesztőben (mikor megjelent – túl modern volt – ilyet nem kajál be, a thrash és death metálon felnőtt gyomor, most pedig már elavult… inkább csak szép emlékezés, tele gyermekkorom kisebb-nagyobb élményeivel). A hangzás korrekt, a külsőségek viszont túl modernek hatnak egy 90-es évek eleji minimális crossover ízzel dolgozó, néhol thrashcore jelleget öltő HC hordához. Ám aki szeret halászni a zavarosban és nem aggasztja a csatorna fekáliákkal tarkított járatainak útvesztője, az nyugodtan induljon el és keresse azt, ami tegnapok előttijét. Mikszáth szerint a múlt a romantikának köszönhetően megszépül és értékessé lesz, de mi van akkor, ha az a valami már korábban is szép volt?!…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
