Slaughter At The Engagement Party
I Killed Everyone, Will You Marry Me?

(Szerzői kiadás • 2010)
butch
2010. április 22.
0
Pontszám
-

A Slaughter At the Engagement Party (elég hülye név, bár ez is megteszi annyira, mint a War From A Harlots Mouth, vagy amin nemrég akadt meg a szemem: We Butter the Bread with Butter) egy szegedi fiatalokból álló zenekar, 2009 eleje óta mozgolódnak. Egy dobos-csere, egy házi demó, pár koncert és az I Killed Everyone, Will You Marry Me? címre keresztelt anyag tekinthető eddigi pályájuk fő mozzanatainak. Az ötfős banda a manapság igen jól futó deathcore stílusban kíván nyomulni, de ez már a myspace-re kattintva azonnal leszűrhető. Ez az irányvonal nagy divat manapság, ezzel párhuzamosan meglehetősen túljátszott, a dömping mellett nehéz benne újat felmutatni. Lássuk, nekik sikerült-e.

A korong hangzása rendben van, kellően vastagon szólalnak meg a betonozós gitárok és arányos a felvétel, ezért jár a dicséret, főleg, hogy maguk barkácsolták össze. A borító is házon belüli munka eredménye, mutatós, bár John Dyer Baizley stílusa elég egyértelműen hathatott az azt készítő Kókai Barnabás énekesre. A feljátszott számok dinamizmusa arra utal, hogy a hangszerekkel is jól bánnak. Az első track – gondolom – valami horrorfilmből kivágott intró-szerűség; a Hang’em in the Front Yarddal veszi kezdetét a lényegi rész. Elég húzós témával indul, de alig telik el pár másodperc, már jönnek is a szokásos, ezerszer lerágott breakdown-ok, amúgy Carnifex, Suicide Silence módra. Már a miskolci Dispassion esetében is megjegyeztem, szerintem ezek a breakdownok bármennyire is ütnek élőben, annyian használják ma már őket, annyira elcsépeltek, hogy lehetetlen olyant kitalálni, ami otthon hallgatva ne lenne hamar megunható, s ők sem váltják meg a világot. A dal végi disznóröfögés is iszonyú gyenge, hál’ istennek a többi számban nem erőltetik (inkább az üvöltés-károgás és a kórusok jellemzők). A Horror Choir of the Crows technikásabb gitártémái már jobban tetszenek, de itt is bőven használják a stílusban bevett sablonos szaggatásokat. A This Pit Got Deeper is koncertre íródott, van benn egy olyan begyorsulás, amire a Black Dahlia Murder hívei is elégedetten csettintenek majd, a Rest In Pieces-t pedig egy magyar nyelvű énekrész színesíti. A Traitor Holocaustnál viszont már kezd elég lenni a jóból ; sok a téma és nem igazán tudnak még igazi Dalokat írni belőlük.

Hazai szinten ígéretesnek mondhatók, és pl. a hasonszőrű olasz My Darkest Side–ot is simán lenyomják, holott nincsenek régebb óta együtt; de ha külföldön jobban körbenézünk, illetve valaki a fentebbi bandákon kívül eljutott mondjuk a Mychildren Mybride, Postmortem Promises, Underneath The Gun és társaiig, vagy azon is túl, akkor már korántsem láthatja ilyen rózsásnak a helyzetet. A nyári Carnifex buli eszményi lehetőség lesz számukra nagyobb tábort verbuválni, mert tényleg tehetségesek, más kérdés, hogy ez a zene már nem az én világom, és arra is kíváncsi leszek, itt lesznek-e még, miután lecseng ez a trend. Meglátjuk.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.