„Anyu mellbimbója vagyok…”
/Chuck Palahniuk – Harcosok klubja/
Itt a húsvét, s itt a locsolás ideje is… de ha a francia City Weezle debütjének borítójára pillantunk, minden beugrik csak az nem, hogy legények lányokat locsolnak a szokáshoz híven. Hadd mondjam ki helyetted kedves olvasó mire is gondolsz; egy felháborító fedő, melyen csak találgatna az ember, hogy kinek a pöcséből és mi folyik spriccel, az ezzel a valamivel teli szájú kis srácra… Találgathatunk, hogy pisi vagy ondó, és ez így ebben a formában több mint felháborító. A teljes booklet viszont kihajtva totálisan mást ad vissza; a srác egy tehén tőgyéből préseli ki a nyers tejet. Na, így már egy kicsit más, ettől függetlenül a korong címe Taboo, amely lényegében találó is. A négy személyes brigád 2005 nyarán esett neki a közös zenélésnek, és 2006-ban és 2008-ban is kiadtak egy-egy demót. Mit várhatunk a leírtak alapján?
Agymenést nem? Agybaszott felesleges ömlengést, valami nagyon elborultat, avantgárdot, megfoghatatlant és nehézkes. Mind egy picit találó, ám zeneileg a fúziós muzsikák halmazába sorolnám az őrült francia négyest. Olyan hatáselméletek érhetők tetten, mint Primus, Buckethead, Zappa, Faith No More, Melvins, System of a Down és hasonló elborult merülések. Érthetetlen dolgok kerülnek elő, pl. az első dal végén egy rádió sáv váltásban a kísérleti Whourkr legutóbbi lemezéről csendül fel egy rövidke darálás, amúgy műfajilag megfoghatatlan: jazz, progresszív, swing, alternatív, blues, blues rock, country, funky, nu-metál és klasszikus és groove rock elemekkel tarkított agyrém, mely össze-vissza halad és még death-grind húzások is akadnak benne!!! A váltások nagy része is minimális átvezetéssel lesz a tisztaságból a jazzes koszos káosszá. Bár dallamos zenéről van szó, ám ettől függetlenül egyáltalán nem könnyed hallgatni való, nehézkes és fárasztó, vidámsága és örültsége ellenére is. Zenészeink a helyükön vannak, ismerik a hangszereiket és nem is félnek kísérletezni. A vokálok is a reppelő szóköpködéstől, a táncdalon át, az epikus beszédig, hörgéstől, ordítástól, károgásig terjed. Minőségi produkció, a fentebb említett hatások és zenekarok mentén, a borítót amúgy Arnuss nevű művész követte el, érdemes nézegetni a webjét itt, nem semmi az illető…
…ahogy a zene se. Bár sehol nem láttam rá utalást, de esélyesnek tartom az elektronikus eklektikus bevágások kapcsán a Whourkr-ból ismert Igorr besegítését is. Nem mondom, hogy bármilyen hiány is lenne arra a halmazra, amit a City Weezer érintett, de jó hogy van. Nem egy tucat, vannak elképzelések és remek ötletek megvalósításokkal együtt. Mindegyik nóta egy kicsit más, némelyik már-már népies, olyan az egész akár egy hatalmas karikatúra, főleg ha a szaxofonok használatát és a hegedűket is beleveszem, pl. a Nimformation egy az egyben a Saban Bajramovi féle Macskajaj, míg a The leprechaun alpesi jodlizás heavy-s punk rockkal. Agyrém, agyrém és anyabaszás, mellesleg a dalok címei is kurva nagy oltások és koncerten is vadbarmok (lásd. itt), de gondolom ezt már írnom sem kellett…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
