Ummon
Retreat [demó]

haragSICK
2011. május 1.
0
Pontszám
6.8

„Miért csinálnék bármit? – kérdezi. – Elég tanult vagyok ahhoz, hogy lebeszéljem magam bármilyen életcélról. Hogy ízekre szedjek bármilyen vágyat. Értelmét vegyem bármilyen tervnek. Elég okos vagyok ahhoz, hogy megtagadjak minden álmot.”
/Chuck Palahniuk – Cigányút/


Ummon egy újabb francia képződmény, alakulása Ivan Sikic nevéhez kapcsolható, valamikor tavaly környékén. Emberünk felelős mindenért, s mellesleg ő nyomatta hajdanán a nem túl sok mindenre vitte francia földön azért kellően ismert beteg és véres Abyssal Suffering-et. Az Ummon első próbálkozása a Retreat címre keresztelt három számos demó, kislemez, nevezzük bárminek is. A Visceral Circuitry Records a felelős a kiadásért, amelytől megszokhattuk a nem túl jó hangzást és puritán külsőségeket, nos ez esetben mindkettő kellően összejött neki, hiszem utóbbi egy írott CD illetve egy két lapos nyomtatott borító piros alapon, míg a próbálkozás soundja iszonyatosan mély és kiegyenlítetlen. A dobok elcsúsznak a gitárok mellett, az ének előtérben van és túl hangos, ráadásképpen túl mélyen is szól az egész, így tehát dübörög alacsonyabb hangerőn is. Sok mindenhez lehetne hasonlítani a Retreat-et, de leginkább a korai Godflesh az, ami helytálló lenne. Lényegében az első pár GC Greenre és Justin Broadrick bármelyik anyagára ráhúzható lenne, talán annyi az egész, hogy egy kicsivel kötetlenebb, burjánzóbb és sokrétűbb, ezzel együtt fárasztóbb is és korántsem egy igazán kellemes hallgatni való. Természetesen meg lehet vele próbálkozni, de nem adja magát elsőre…

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.