Brendan 1999-ben jelentkezett saját lemezzel, amely az Eye Of The Hunter címet viseli, aztán síri csend következett. A folytatást az anyazenekar körüli teendők is hátráltatták, s mikor teljesen nyilvánvalóvá vált számára is, hogy egykori zenésztársával összeilleszthetetlen zenei irányba mozdultak el (Lisa a nyugati, míg Brendan a keleti zenék megszállottja lett), akkor fogott bele az Ark című második szólólemezének előkészületeibe. A multi-instrumentális zenész-zseni elvonult hát a világtól az írországi Quivvy Church-ben berendezett saját stúdiójába (a Dead Can Dance albumok többsége is itt készült), hogy megírja második szólólemezét. (Akit érdekel, hogy is néz ez ki pontosan, itt megnézheti.)
A megjelenést hatalmas várakozás előzte meg, hiszen az Eye Of The Hunter sokaknak csalódást okozott, ami neofolkos és bluesos dalok sorát vonultatta fel. A művész terebélyes munkásságát ismerve kétségtelen, hogy kiemelkedőnek egyáltalán nem nevezhető az a próbálkozás, de ha figyelembe vesszük, hogy közvetlenül az anyazenekar feloszlása után készült, valahol érthető is. Majd 2010. májusában megérkezett a várva-várt Ark.
A nyitó Babylont a 2005-ös Dead Can Dance turnén Saffron címmel prezentálták, így nagy meglepetést nem okozott. Ami viszont egyből szemet, illetve fület gyönyörködtet, az a hangzás. Megérte a befektetett időt és energiát, amit Brendan a zeneszerkesztő és mindenféle elektronikus kütyük kiismerésére szánt. Tökéletes producer vált belőle! (Természetesen a hangszereket nem váltotta fel teljesen a gép, itt is használt gitárokat, csembalót – a teljesség igénye nélkül -, az ütősökhöz is az általa rögzített hangmintákból válogatott.)
A The Bogus Mannel kezdődik tulajdonképpen az igazi ismerkedés. Szétpanorámázott effektekkel kezd a dal, majd egy trip-hopos dob-basszus alapozza meg azt. Brendan éneke eléggé laposnak tűnhet itt, de pont ezt a szenvtelen kántálást követelte meg a zene és a dal mondanivalója. Orgánuma viszont még mindig pazar. Nagyon egyszerű témák uralják a dalt, amiben az elektronikáé a főszerep, mégis a gyönyörűen kikevert hangszínek, és a tökéletes hangzás egy másik világba utaztatja a hallgatót. A mélyen búgó basszus pedig itthon hallgatva is szétszedi a gyomrom. Egyszerű, de nagyszerű.
A Wintersunban már érezhetők az anyazenekar „hatásai”. Ahogy kibontakoztatja jellegzetes dallamvezetését a simogató billentyűszőnyegre, az leírhatatlan… Melankóliát, édes szomorúságot közvetít a dal, ugyanúgy, mint az előző, de itt már érezhető a feloldás lehetősége is.
Az Utopia című szerzeményt már a lemez megjelenése előtt közzétette myspace oldalán, igaz, a lemezre egy rövidebb verzió került fel, néhány plusz hangszerrel kiegészítve. Ha nem gépi dobalapra támaszkodna a dal, azt is gondolhatná az ember, hogy a Toward The Within című DCD lemezről maradt le:
Az Inferno egy sötét, baljós hangulattal bíró darab, kísérteties vonósokkal a háttérben; nagyon hatásos! A This Boy kezdése a Portisheadet juttatja eszembe. A vonósok hajlításait hibátlanul megoldotta, dallamvezetéseit pedig nem tudom szavakba foglalni. Lehet, túlágosan elfogult vagyok, de mégis: lenyűgöző, egyszeri és megismételhetetlen Brendan Perry zenei érzéke!
Szomorkásan kezd a The Devil And The Deep Blue Sea, majd a dal közepénél ahogy hangját a magas tartományokban kiengedni… Hm! A Crescent szintén ismerős a búcsúturnéról, igaz némileg ez is újra lett hangszerelve, de a dal hangulata így is megmaradt. Igazi kései DCD-szerű darab. Tökéletes lezárása a lemeznek.
Brendan Perry bevallása szerint még ma is hatást gyakorol rá a DCD előtti punk zenekarainak szellemisége: most is erősen él benne a hatalomellenesség és a politika megvetése, amik sokszor visszaköszönnek a dalszövegeiben. És akiknek csalódást okozott az 1999-es lemez, azoknak talán sikerült felsóhajtaniuk az Ark hallatán.
Olyan lemez ez, ami a hallgató hangulatától függően a mélybe ránthat, felemelhet, elmélkedésre sarkallhat vagy egyszerűen csak kikapcsol. Számomra a 2010-es év legjobb nem metal lemeze.
(Tisztában vagyok azzal, hogy nem igazán illik e kritika a ’forgács profiljába, mégis abban reménykedem, hogy lesznek olyan emberek, akik érdeklődést mutatnak majd. Aki kicsit nyitottabb más stílusok irányába is, annak remélhetőleg egy különleges zenei élményben lesz része.)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
