Shturm
Kalahia

(Fono Ltd. • 2009)
2011. augusztus 10.
0
Pontszám
9
A 2003 elején alakult orosz Shturm legénysége megalakulását követően néhány hónappal máris egy három dalt tartalmazó Shape Of Chaosra keresztelt demóval jelentkezett, majd az azt követő évben debütáltak a Fresh Christian Meat című lemezzel. A kritikusok ekkor még koszos black/death metalként határozták meg stílusukat. Közben tagcserék következtek, és öt év csend után adtak újra életjelet magukról a Kalahia című második nagylemezükkel. Hogy a két album között eltelt időszakban mi történt, azt sajnos nem sikerült kiderítenem, már csak azért sem, mert a Shturm nem igazán halmozza el információkkal a hallgatóságot. Hogy ez tudatos, koncepciójuk része-e vagy sem, nem tudni, mindenesetre így van. Az öt év hallgatás viszont jelentős változásokat eredményezett mind zenéjükben, mind koncepciójukban.
Napjainkban Európában – enyhe túlzással talán, de – az oroszoknál vált leginkább felkapottá a buddhista tradíció, és a Shturm is része (lehet) ennek a folyamatnak. A zenekar bevallása szerint a Kalahia szövegvilágát a tibeti vallásból és mitológiából meríti. A Liberation Through Hearing During A Presence In Bar-do vagy éppen a Kalahia: The Cosmogonic Scheme Of Kalachacra dalok címei ezt meg is alapozzák, de hogy mennyire gondolják mindezt komolyan, arról sajnos dalszövegek és személyes kapcsolat hiányában sejtéseim nincsenek. Mindenesetre a vajrayana és a death metal házasításában véleményem szerint a lehetőségek megvannak.
 
A Kailash címet viselő gyönyörű akusztikus felvezető azonnal azt sejteti, hogy itt valami más fog következni, mint amire az oroszok biográfiája utalt. Mintha maga Karl Sanders játékát hallanám: a nagyszerűen megkomponált akusztikus gitártéma alatt lágy és mély billentyűk váltakoznak, mellettük a túlvilági gong hangja tol át egy másik dimenzióba, aztán természetesen elszabadul a pokol.
Egy meglepően jó megszólalású komplex death metal esszenciával szembesül a hallgató. Elsőre a Nile jellegzetes hangulatvilágát idézi a Shturm, bár ha megszólalásban nem is áll olyan szinten, mint az egyiptomi kultúra megszállottjainak sorlemezei, gyengének semmiképpen nem minősíthető a Kalahia hangzása.



A hét plusz egy dal körülbelül a fenti klipben hallott zenei irányban mozog. Kétségtelen a Nile és a Behemoth által képviselt zeneiség behatása az oroszok lemezén, de tagadhatatlan az a tény is, hogy bizony a hasonlóságok ellenére szépszámmal felvonultatnak olyan megoldásokat is, amik csak rájuk jellemző – ha egyáltalán lehet ilyet mondani egy első lemezes zenekarnál (számomra ugyanis ezzel a lemezzel debütáltak…). A gitárok a húsba hasítanak, a basszusgitár bőg kegyetlenül és a dobok is korrekt sounddal bírnak, bár a blastbeateknél erősen gépies a megszólalás. A kiállásoknál tibeti kürtök hangja hallhatók, néhol a Bardo Tödolból átvett ráolvasások is elhangzanak, tibeti rituálék jelennek meg, de mindez „csak” hatás- és hangulatfokozás, mert 90%-ban a kíméletlen death metálé a főszerep. A gitárszólók nincsenek agyontekerve, de hatásosak, és több nem is kell ide.

Bizony vannak ellentmondások is: megjelenésük nem éppen a fent leírtakhoz kapcsolható mentalitásról árulkodik: még mindig erősen a black metal klisékre alapoznak.


Nem tudom merre haladnak tovább, milyen mélységekig jutnak majd a jelen lemez által kijelölt irányvonal után. Reményeim vannak, bár a nemrég megjelent Sickfuck című válogatáslemezre felkerült Solitude Beside című új daluk csak egy alsó-középkategóriás zenekart mutat. De nem akarok elkiabálni semmit.

March of Beasts March of Beasts
március 01.