Septicmen
Isolation

(Nail Records • 2012)
oldboy
2012. július 13.
0
Pontszám
8

A várpalotai Septicmen ez év szeptemberében fogja ünnepelni fennállásának 20. évfordulóját! Első, Dogma című nagylemezüket 2000-ben hozták ki, pár hónapja pedig megjelent a negyedik soralbumuk, az Isolation. Eddig csupán 1-1 klip erejéig futottam össze a zenéjükkel, de azzal tisztában voltam, hogy a srácok a mai napig kitartanak a thrash metal mellett, mely stílus művelését, népszerűsítését anno zászlajukra tűzték.


Ezért úgy gondoltam baromi könnyű dolgom lesz az Isolation-nel, csak fölsorolok pár thrash bandát, és azt mondom, hogy ezekre, meg azokra hasonlít. De egyrészt remélem, nem csak én gondolom úgy, hogy ennyiben ki szoktak merülni a kritikáim, másrészt az Isolation nem egyértelműen thrash! Legalábbis nem azt a fajta muzsikát rejti, ami prímán azonosítható a műfajról alkotott sztereotípiával, azaz gyors, kapkodó riffek, sebes dobjáték, dühös, gyakran hadaró vokalizálás, sivítós gitárszólók, stb. Jahhh, hogy ez a Slayer-féle recept lenne?
Talán, bár a legtöbb thrash hordára ráhúzható.

A Dark Side/Dead Light mondjuk a stílusnak megfelelő riffel nyit, a tördelések sem műfajidegenek, de már ebben a nótában felütik fejüket stoneres témák, amik a későbbiekben legalább akkora szerepet kapnak, mint a thrash standardek. Korcsmár Gyula énektémáiról, és hangjáról a Stardrive vokalistája ugrott be, bár sajnos még nála is erősebb akcentussal prezentálja az angol szövegeket. A „misery” szó „míízörííí”-nek való ejtése szinte már fáj!
Viszont kimondottan hatásosak az énekdallamok, a refrén üt, pár hallgatás után azt vettem észre, hogy én is „együttmíízörííízek” Gyuszival! Az Other World, a kései Pro-Paint idéző HC-s thrashelése, döngölése szintén tetszetős. Szóval jelen van azért a thrash, csak általában a középtempók dominálnak, amit személy szerint egyáltalán nem bánok! A gitárszólók végig színvonalasak, Garai Tibi és Gyula kitesznek magukért! Ugyancsak jót tett a nótáknak a több sávon rögzített ének, amik hol kórusok, hol csordavokálok képében manifesztálódnak. A groove-os, riffelős Blessing&Curse refrénje alatt horzsoló sludge riff telitalálat, maga a szerzemény pedig kikerülhetett volna a Necksprain műhelyéből is.
Az Anyone (Who Goes) zongorás, esős intrója hallatán először kicsit elkezdtem aggódni, hogy megpróbáltak írni egy November Rain-szerű balladát, de szerencsére nem ez történt. Azért a verzében hamar kiderül, hogy nem Gyula a legjobb/legképzettebb honi énekes, elég bizonytalanok a dallamai, én a helyükben pakoltam volna egy kis effektet a hangjára, és akkor egyrészt még Ozzy-sabb lett volna, mint így, másrészt el lehetett volna némileg mismásolni az énekbéli hiányosságokat…
Persze így sem tragikus a történet és megvan a maga bája. Ahogyan (bár az elején kritizáltam) a nem tökéletes kiejtésnek is. Mert amennyire zavaró, annyira szívmelengető, hisz nem lengyeles, nem olaszos, nem spanyolos az akcentus, hanem 100%-ig magyaros! Ez talán hülyén hangzik, de meggyőződésem, hogy létezik egy tipikusan magyaros „sutaangol” kiejtés. Amivel bárhol fordulnak meg a nagyvilágban, jelzik, hogy a „mi kölykeink”!
A Human Box-ban úgy énekel Gyula, mint a Wackor Mikije. És a riffek, egyéb zenei megoldások is vadkörtések. A refrén meg talán a lemez legemlékezetesebbje. A végén elővezetett atomsúlyos doom/sludge alapozás pedig zsírdisznaj!!! Úgyhogy ki is neveztem kedvenc nótámnak.
 

A Night Call-ban ők is megajándékoznak minket egy „nating-gal”.
Nem vágytam rá különösebben…
Viszont a szám ezúttal is rendben van!
A Water in the Sky-ban megint „natingolnak”, amit egy jófajta, Down-os, Crowbar-os riffel kompenzálnak. Valahogy olyanok ők is, mint én: adnak és el is vesznek. Egy-egy sutább kiejtés, téma után jön egy pazar megoldás. Én pedig a feddések mellett dicséreteket is osztogatok, mert rászolgáltak.

A hangzás lehetett volna teltebb is, én kicsit száraznak találom, de simán vállalható az AMP Stúdiós sound! Az album grafikájának megalkotásában oroszlánrészt vállalt volt kollégánk, Pataki „haragSICK” Zoltán, aki ide is becsempészett egy kis betegséget pirulák, vény és némi vörös keresztes kórházi szakszemélyzet képében. A stílusa egyedi és felismerhető, viszont szerintem jobban illenének ezek a grafikák egy modernebb (akár valami „kórságos”) muzsikához…
Mert én az Isolation-ön hallottakat crossover thrash-ként aposztrofálnám, erőteljes stoner/sludge és csipetnyi HC jelenléttel.
 
A Septicmen úgy ápolja tovább a thrash hagyományokat, hogy közben bátran épít be zenéjébe egyéb stílusokat, ezzel színesebbé, izgalmasabbá téve a dalokat. És én ezt csakis díjazni tudom. Jelen esetben egy biztató nyolcassal.







Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.