The Foreshadowing
Second World

(Cyclone Empire • 2012)
Nagaarum
2012. szeptember 4.
0
Pontszám
9.5

Nagyon kellemes csalódás volt nekem annak idején a Hangpróbán ez a zenekar (Grimmjowgodnak köszönhetően), mert azt támasztják ők alá, hogy a latin vidékről érkeznek olyan tiszta hangzású, befogadható zenék, amik még nem fordulnak át slájmos gusztustalankodásba (mégis sikerre vihetőek). Most itt nem a franciák kísérletező kedvéről beszélek, mert az mára már nyilvánvaló, hogy a ténylegesen előremutató brutálkodás egyik nagy éllovasai a gallok, hanem arra, amit például a Lacuna Coil egyre átlátszóbban és gátlástalanul művel. Mindig is Scabbia kisasszony adta el a lemezt a srácok helyett, de a Comalies és azelőtti anyagokat még el tudtam zeneileg ismerni (néha még élvezni is). A The Foreshadowing viszont nekem azt bizonyította, hogy a romantikus/gótikus vonulatban van még erő, és a zene az ilyen esetekben a fémesség ellenére nem csak a megdöbbentéssel, hanem a lelket megérintő finomságokkal is hatékony maradhat (lehet persze, hogy a doomos hatások teszik ezt mindössze, csak nekem nem esik le a tantusz).
A már három lemezes csapat 2006-ban alakult Alessandro Pace őstag szikrájával, és ezidáig egyetlen egy tagcseréjük volt. Ez egyébként jellemző a déli/latin bandákra. Valahogy nagyobb a hűségérzetük, a csapatszellemük mint az északi barbároknak… vagy valami ilyesmi… tudom is én…

Énekesként itt tulajdonképpen Scabbia férfi megfelelője funkcionál, hiszen zavarba ejtően jó fizimiskája van Marco Beneventonak, viszont legalább feminimnek nem mondható. Ezt a tényt alapul véve valószínű, hogy azért lányok hallgatják többen ezt a zenét (igaz a kozmopolita nyomásra gerjesztett nemi identitásvesztés miatt a férfiak nőiesednek, és fordítva, szóval ha mára több a buzi, mint a hetero, akkor az előző gyanúm bukik). A hangja viszont észveszejtő. Nagyon mély, és nagyon tiszta, semmi felesleges sallang, lényegretörő az egész úgy, ahogy van. A zene is passzol hozzá, komoly, és minimál. Szép és időnként kellően varázslatos. Jól tele van nyomva szintetizátorral. A Reverie Is a Tyrant kezdése nagyon ötletes. Csengő-bongó gitár, és orgona kettőse. Időnként egy harang kondul. Utána az egész dal megtartja a síri hangulatot, viszont a szépségével szinte könnyekig ható csodálatot is okoz. Akárcsak az ezután következő Colonies.

Persze a dolog másik oldala, és ez az ilyen zenékre általában jellemző, hogy a meglepetések nem tolonganak egymás után, viszont, amikor igen, akkor odateszik rendesen a mércét a déliek. Például a címadó dalban olyan szintű atmoszféra érződik, ami egészen különlegesnek mondható, még a műfajon belül is. Eleve egy nagyon jó dallammenettel indít az a dal, és finom zongorás szöszmötölés is van az elején. Mikor az ének is bejön, akkor pedig egy valódi ókori eposz rémlik fel előttem. Az ötödik, Aftermath című számban még üveghangokat is hallunk gitáron, szépen ügyesen beágyazva.
Külön a hangszereket egyébként annyira nincs értelme elemezgetni, mivel totál minimál a technika, viszont van dalírói képesség, ami a Lacuna Coilnál szerintem nincs már… És ebben rejlik a The Foreshadowing fő ereje. Kiváló dallamokat pakolnak Marco alá, ő pedig mély alázattal vezeti le a lemezt, azonban ez az alázat egy pillanat alatt átcsap mély magabiztosságba, ami elejétől végig ott ül a hangjában. Ilyen hanggal nem kell óriási dallamos köröket lefutni.

A Friends of Pain méltó lezárása a lemeznek. A minimálnál is minimálabb, mégis emelkedett…


A lemez ezév április huszadikai, a Cyclone Empire jóvoltából öltött testet. Egészen jó a hangzása, talán a dob egy kicsit hangos, de ez manapság már szinte trend a metálban. Az anyag meg eleve elég messze áll az oldszkúl megközelítéstől.

Ki hallgassa ezt meg? Aki fogékony még a ténylegesen szép de egyben rendhagyó dallamokat is felhasználó zenére, és szeretne hallani egy megdöbbetően nagyszerű férfi énekhangot. Plusszba fogja még kapni, hogy ez a hang színtisztán csak azt teszi, ami a dolga. Mellőz mindent, ami szirupos felhangot adna a muzsikának (azt megteszi az arca, de erről nem tehet, különben is a hangokról van szó). Időnként Katatonia hangulat is felrémlett. Annál viszont összességében déliesebb az összhang. Egy fél pontot vonok meg azért, mert néha már túl nyugodt. Gyanítom, hogy lesz olyan, akit ez nem fog zavarni.



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.