Sawlegen
Stories from an Old Empire

(HAARBN Productions • 2007)
Xhavael
2015. január 10.
0
Pontszám
5
Számomra az olyan jellegű bandák, mint a Sawlegen rettentő szezonális alkotások; valamikor 2000 környékén volt nagy horderejű az ilyesmi muzsika, mára viszont nem érzem úgy, hogy létjogosultsága lenne. Ezt cáfolandó – vagy esetleg teljességgel figyelmen kívül hagyva – a marokkói banda melodic black/gothic metalt játszik. Egyelőre aktív státuszról beszélhetünk, bár ki tudja, mit hoz a jövő.

Ám most egy kis áttekintés.

2004-ben látott napvilágot eme hatos fogat, azóta is ez az egyetlen albumuk, mely a Stories from an Old Empire címet viseli. Tagcserék nincsenek, szerintem koncertek sem nagyon, csak ez az egyetlen korong, magánkiadásban, rajta 10, némileg megkérdőjelezhető szerzeménnyel. Külsőségekben sincs semmi érdekesség; sem corpsepaint, sem flancos ruhák, vagy jól beállított műtermi fotók. Kifejezetten minimalista a formáció, ki-ki döntse el, ez jó-e, avagy sem.

Maga az album egy lightos szintis introval kezdődik, amolyan tipikus „buggyosszoknyás vámpírszerelem” nóta ez. Rögtön utána a nevére rácáfoló Darkness Be My Bride következik. Azért említem csak így, mivel címből egy igazi ütős, gothic elemeket tartalmazó blacket vártam, ám csalódásomra akusztikus gitárszóló, Theatre of Tragedy-féle vontatott stílus, továbbá női vokál fogadott. Meg kell valljam, hirtelen nem tudtam hova tenni ezt, mivel a promóképeik között nem nagyon leltem olyat, amin hölgy lenne látható. Emelkedjünk most ezen felül, lássuk, miből áll még a lemez.


A Melancophoria végre férfi vokállal köszön be az ablakon, de sajnos itt is csalódnom kellett. A vokalista úr egyáltalán nem engedi ki a hangját, olybá tűnik, mintha otthon, egy hétvége alatt vette volna fel a szobájában. Emellett fura összhangot ad, hogy a felvétel minősége kifejezetten igényes, bár azért a dobra is lehetne mit szólni…ennyire műhangzást talán a Fruity Loops-al lehet elérni.

Csupán a Troyan Licorn-ra keresztelt, sorban a negyedik dalig kellett várnunk, hogy némi black elemet hallhassunk. A vokál itt is elég gyenge, továbbá egy elég erős Abbath behatást véltem felfedezni, persze nem a legjobb módon utánozva azt. Az is rontja a bírálatomat, hogy az énekes úr bizonyára közel volt a mikrofonhoz, mert betorzít, ergo ez valóban csak valami otthoni felvétel lehet.



Mivel már pörgősebb dobtételek is hallhatóak csúnyán előtérbe kerül a dobgép hangja, összetéveszthetetlenül felismerni a program által generált tempókat. Néhol a cintányér effektje már-már fülsértő tud lenni. Érthetően jó szándék vezérelte a srácokat, de a kivitelezés így nem lett a legjobb.

A Tortured Souls is a némileg gyorsabb tételek közé sorolható, itt viszont szinkronban megy a férfi, illetve a női vokál is. Korábbi tapasztalataim sajnos itt is érvényesek. Pozitívum viszont, hogy gitár terén odatették magukat a srácok; egész becsületes témákat találtak ki, ha az ember erre koncentrál leginkább, még akár élvezhető is a produktum.

Amikor a Streets of Agrabah felcsendült, valahol felröhögtem magamban; abszolúte távolkeleties lett a kezdés a vízipipafüstös arab hastáncos helyeket megelevenítve fejemben. Mivel egy instrumentális darabról beszélünk, az énektől megkíméltek most minket, de ne féljetek, van még 4 szám.

Saracen Knights. Ismét egy vontatottabb tétel, nem is nagyon különbözik az előző számoktól. Olyasfajta nóta, ami teljesen belesimul az albumba, de nem fogod egyetlen kocsmai beszélgetés alkalmával sem felhozni, hogy „na a Saracen Knights egy elég jó nóta!!”. Egy-két károgás hallgató, inkább a „SACRIFICE” felszólítással, szintén megkérdőjelezhető minőségben.

A De Profundis Clamavi-t szerintem nem kellett volna a korongra rakni; durván erőltetett ének, elrontott dobgépes blast-beat, túlságosan előtérbe húzott szinti. Fellélegeztem, hogy az utolsó két szerzemény akusztikus verziója két korábbi dalnak.

Mit is tudnék mondani így végszónak?
Nemes szándék vezérelte olcsó produkció. Talán így lehetne jellemezni leginkább.
Bocs fiúk. Legközelebb.

http://www.youtube.com/watch?v=2MHfhfF0dOQ&


Hexvessel Hexvessel
április 24.