Pont egy hete írt 9000Sanyi kollégám a Bastards kiadványáról, mely ismertetőhöz hozzászóltam, beígérve, hogy hamarosan én is olyan bandáról fogok megemlékezni, akiknél szintén hangsúlyos szerepet játszik egy formás női hátsó.Jelentem, eljött ez a pillanat! 🙂
Az olasz The Silverblack második albuma kerül ezúttal terítékre, melynek már a borítója is sugall valamit. Ugyanis túl sok ruhadarabot nem visel a képen látható néni. Tetkót viszont annál többet. És képzeljétek, a rajz egy hús-vér hölgyet ábrázol, aki szépen pózolt egy fotósnak, a fénykép alapján pedig ceruzavégre kapták.
A szürke kisegérnek nem éppen titulálható nőszemély amúgy Nisha Sara és a torinói industrial rock/metal alakulatot segíti ki élőben kütyüzésével és fenékriszálásával.
Ezen mutatványát rögtön meg is tekinthetjük, ha elindítjuk a lemezkezdő, egyben címadó nótára forgatott klipet.
De ha már itt tartunk, kedves férfitársaim, érdemes belenézni az első lemezük egyik dalának videójába, ott ugyanis több vadmacskát láthatunk. Tarantino és/vagy Rodriguez rajongók talán még azt is észreveszik, hogy van egy enyhe Grindhouse, illetve Sin City feelingje a képsoroknak…
Nyilván ezek láttán másokban is felmerülhet, hogy a külsőségekkel biztosan a gyatra zenéjüket próbálják feldobni, kvázi elterelő hadműveletként alkalmazva az extravagáns csajszikat. Nyilván nekem is ez volt az első gondolatom, de hamar rájöttem, hogy erről szó sincs. Hisz a Grand Turmoil a látvány nélkül is megállja a helyét, és a többi szám is rendben van! Bár nem mondanám magamat industrial/elektro szakértőnek, nekem bizony bejön ez a modern, kütyük által uralt muzsika!
A digó brigád olyan csapatokat nevez meg inspirációként, mint Deathstars, Pain, Combichrist, Jägermeister. Főleg az utóbbit szeretik. Mondjuk, azt én is szeretem… Inni…A zenéjüket még nem hallottam.
De ilyen névvel rossz nem lehet! 😀
Sok értelmét nem látom, hogy kiemeljek 1-1 szerzeményt erről a bő 37 perces korongról, mert bizonyos szempontból egykaptafásak. Elektronika uralta, táncra késztető tételek követik egymást. A gitár alárendelt szerepet játszik, az élő dobot dobgéppel is kiegészítik, akadnak loopok is dögivel, stb. Tehát mechanikus a hangzás, a kevésbé megdörrenő gitár miatt inkább rock, mint metal keménységű. Egyébként a legtöbb instrumentumért felelős NeroArgento (gitár, szinti, loopok, programozás, vokál) némelyik dalban megereszt egy-egy pofás szólót is, tehát még azt sem állíthatom, hogy teljesen fakezű lenne…
Példának okáért ott van a King-Size Vandalism vége felé bemutatott ujjgyakorlat.
A vezérdalnok, Claudio Ravinale néha Till Lindemann-t, sőt itt-ott még Peter Steele-t is megidézi. Nincs nagy hangja, de elég fogós dallamokra képes. Az egyik legjobban sikerült refrént a Retaliation-ben helyezték el.
Az As Good As Dead-é pedig isten bizony, hogy ABBA-s!
Az Attic Hime-ban hallható női ének is javára vált az amúgy is erős nótának.
Ahhoz képest, hogy nem akartam, mégis kiemeltem pár tételt…
Talán létezik olyan rock-diszkó, amiben nem (rock/metal) sláger követ slágert, hanem táncolható, a gitár és az elektronika házasításából született dalokra tombolhatnak/denszelhetnek az emberek.
Ha van ilyen hely, akkor ott nyugodt szívvel benyomhatnak 1-1 nótát a The Silverblack második opuszáról!
Nálam Jéger nélkül is működik a zenéjük!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
