Monument
Hair of the Dog

Legalább egy tucat banda fut Monument néven, ám a brit jellegzetességeket sajátosan felvállaló – korábbi White Wizzard tagokat tömörítő – londoni heavy metal zenekar profizmusával és vicces kabalájával mindenképp kitűnik a tömegből.
A korábban egy EP-t és egy lemezt, valamint fél tucat singlét kiadó brigád nem régiben új nagylemezzel jelentkezett, méghozzá stílusosan Hair of the Dog címmel.
 

Mégis mit kínál a londoni srácok lemeze? Kissé sértő módon megfogalmazva, talán éppen „csak” egy Iron Maiden kópiát. Ezt akár pejoratív értelemben is írhattam volna, pedig abszolút nem így van, a tiszteletadás abszolút az élvonalbeli koppintós bandák színvonalához mérhető csak.
A fantasztikus hangszeres szekció és az aranytorkú énekes kiválóan hozza a ’80-as évekre jellemző Iron Maiden dallamokat. A magának teret követelő basszushangzást, az egekbe repítő, többek között ikergitáros szólókat (micsoda zenészek!), és természetesen a nagy példakép riffjeit, melyek jöjjenek akár a Killers korszakból, akár a későbbi Powerslave dimenziójából, minden nótában egyformán izgalmasak és szerethetők.
Akár versenyt is rendezhetnénk abból, hogy a nyitó nóta mennyiben és pontosan milyen szegmensek mentén másol, a refrén és Peter éneke azonban gyógyírként szolgál, megmenti a nótát az unalomtól. Szerencsére a Blood Red Sky már kicsit tempósabb és ezért izgalmasabb is. Lényegében ezzel a két szerzeménnyel leírható az album jellegének nagyrésze, az Imhotep (The High Priest)-el azonban Harrisék epikusabb irányvonalába tesz kirándulást, míg a Heart of Stone képében egy jól sikerült powerballadát is sikerül az albumba építeni.
A legjobban a digitális single formájában is kiadott, világháborús témájú A Bridge too Far tetszik. Szerintem ebbe sikerült belegyömöszölniük a legtöbb egyéni megvalósítást. Egyszerre izgalmas, súlyos, dallamos gitárjátéka révén pedig fogós.
A kétes minőségű vasszűz utánozók közül a Monument az, amelyikről bizton állíthatom, hogy az élvonalban foglal helyet. Mindez nyilvánvalóan kevés a sikerhez, így a brigád továbbra sem lép majd ki az undergroundból, de azon fémszívűek, akik a korai Maiden hangulatának megidézését nem szörnyű plágiumként, hanem élményként élik meg, nem csalódnak majd ebben a közel 50 percnyi Maiden-es stílusgyakorlatban.
 

A többieknek elmondom, hogy igaz az a megállapítás, hogy a Monument zenéje még véletlenül sem egyedi, ugyanakkor nyilvánvaló hatások ide vagy oda, a Hair of the Dog egy pofátlanul jó hangulatú, fogós heavy metal lemez rengeteg szórakoztató pillanattal.