Ha régi blacket hallgat az ember, akaratlanul is időt ugrik, vissza, egészen a kilencvenes évekig. Hallhattunk anno „racionális” érveket, miért hangzott az anyag akkor úgy, ahogy. Az, hogy miért ez volt a téma, a mondanivaló, azt is rég tudjuk. Soha nem gondoltam volna, hogy 2016-ban még találkozni fogok a legelső hullámokat generáló bandalégkörrel.
Sedit a név, Nagykanizsa a hely. Khamul úr gondoskodott az összes hangszeres megoldásról, továbbá a vokálról is. A jelen esetben tárgyalt anyagunk a második a sorban, ha minden igaz. Téma – természetesen – a sötétség, pokol, halál, sátán, és minden, amit ide tudunk képzelni.
És hogy a kritika mennyire is ropogós? Nagyjából fél órával ezelőtt csöngetett hozzám a szerény külsővel rendelkező postás srác, hogy a kezembe nyomja a Sedit küldeményét. Se kísérőlevél, se tájékoztató, a legminimálisabb információval a belső borítón. Lássuk tehát, zeneileg mit nyújt eme indokolatlanul hosszú címmel felvértezett korong!
Négy számot találtam összesen az acme másolt CD-n, a korongon magán is csak „Hang CD – xy szám” elnevezéseket találtam, tehát vagy nem jelent még meg az anyag hivatalosan, vagy pedig magas fokú nemtörődömség játszik szerepet. Akárhogy is, elindítottam az első számot, majd közel húsz perccel később végeztem is az egész repertoárral. Ennek függvényében úgy érzem, egyszerűbb, ha általános képet írok le a hallottakról.
Az ütősök hangja erősen dobgép-gyanús. Rém pontos, nagyon sokszor embert próbáló sebességre és váltástechnikára fülelhetünk rá (lásd, Teurgia cover). A gitár reszelős, néhol kicsikét érdekesen reccsen fel, de alapvetően a hagyományos sötét tónusokkal munkálkodik. Ez viszont úgy érzem, nem mentség a felvétel elképzelhetetlenül vállalhatatlan minőségéért.
A vokál nem károgás, inkább az üvöltés és hörgés közé sorolnám be valahova. Ezt is lehet szépen csinálni, viszont pár kulcskifejezésen kívül (‘sötétség’, „halál”, „pokol”, és a többi, ide vágó dolog) nem értettem semmit sem a mondanivalóból. Azért a második szám címén elmosolyodtam. Ha valaki ismeri a Smite nevű számítógépes játékot, rájöhet, hogy bizony ott találhatunk egy Ah Puch-ot, akivel irgalmatlanul elkalapálhatjuk az ellenséget. Annak ellenére, hogy széles történelmi ismeretekkel rendelkezem (tehát tudom, ki is az az Ah Puch), nem tudtam elvonatkoztatni a Smite-ot játszó Sedit-től.
Meglehet, hogy a Sedit egy emberes brigádja nem ilyen irományt várt, de úgy érzem, ez egy olyan zenekar, akivel nagyjából 2004 környékén futhatott volna össze egy lelkes fiatal blacker egy névtelen fesztiválon. A hangulat és az érzésvilág teljesen azt nyújtja, amit ekkortájt fektettek le a zenekarok az asztalra. Ez valószínű koncerten jól szólna, és ott meg is van a hangulata. Anyagon viszont kissé erőtlen, monoton és száraz. Nem emlékszem olyan részre, amire felkaptam volna a fejem, hogy „ejjha, ez igen, uram„. A témák nagyon egyszerűek, nem érzem túl sok belefektetett munka ízét a felcsendülő dallamokon. Inkább azt éreztem, hogy valaki szeretett volna gyorsan hanganyag formájában köszönni annak a szellemi terméknek, amit megalkotott. Illetve…nem érzem indokoltnak, hogy a Sedit a Teurgia-tól dolgozzon fel számot, mint utolsó, zárótétel.
Hogy ennek így van-e jövője, avagy sem… nem az én tisztem, hogy megítéljem. Sajnos az az érzésem, hogyha így folytatja Khamul úr a zenei pályafutását, nem lesz olyan terület, ahol úgy emlékeznek majd számaira, ahogy Ő azt szeretné. Én ennek ellenére a legjobbakat kívánom, remélem mondandóm építő kritikaként talál gazdájára, nem pedig sértésként!
Youtube link sajnos nincs srácok, viszont van BandCamp:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
