Tarot
Suffer Our Pleasures

(2003)
Avatar
2005. október 3.
0
Pontszám
9

A Tarot nevű együttest a finn Hietala testvérek alapították a 80-as évek elején, Purgatory néven (Marco Hietala – bass/vocals, Zachary Hietala -guitars),. Mivel ilyen névvel már létezett együttes, 1986-ban már Tarotként adták ki első lemezüket. A kilencvenes években két évente dobták ki albumaikat, főleg Japánban váltak népszerűvé, ahol első koncertlemezüket is készítették. A csapat igazi motorja Marco, aki a lemezek és turné közti szünetekben is aktív maradt, előbb a Conquest-ben , majd a Sinergy-ben játszott. 2002-ben aztán csatlakozott a Nightwish-hez is, mely igazán ismertté tette a nevét. Nem nagy hangterjedelme, de sajátos orgánuma jól kiegészítette Tarja operás éneklését.

A 2003-ban kiadott Tarot lemeztől azonban senki ne várjon skandináv, klasszikus alapokon nyugvó heavy metált. Vérbeli, amerikai, angolszász típusú power ez, dögös, feszes alapokon, s talán csak a refrének dallamossága jelzi, hogy Marcora azért nem maradt hatástalan a Nightwish-i dallamorgia.

Az első szám kezdőriffje kissé emlékeztet a Nightwish Wish I had an angel számának riffjére, de aztán megszűnik minden közös, jön a kiabálós refrén, mely úgy érzem, kissé kidolgozatlan maradt, így a döngölést nincs, ami ellensúlyozza. Közepes power szám, talán csak a bika hangzás emeli ki a nagy átlagból.

A második szám hasonló tempóban indul, a kemény riff alatt ott prüttyög a szinti, mely finoman kíséri a bika ritmusszekciót. Itt már jobb a refrén, engem kissé a német Angel Dustra emlékeztet itt a zenekar, annak vannak ilyen belassulós refrénjei.

A Rider of the last day a leghosszabb szám a lemezen, mi más lehetne, mint egy lassú power lírai, kissé elszállós, spanglis verzével, dallamos refrénnel. A füstös hangulatot jól kiemeli a szinti, csak Marco hangja nem eléggé „ködös”.

A Follow the blind-al visszajön a dühös középtempó. Ebben a számban kiszólózhatja magát a gitáros is, a szóló után jön a belassulás, majd ismét a refrén, mely nem igazán hagyott nyomot bennem.

Az Undead son úgy kezdődik, mint valami Hammerfall szám, talán ez a legdallamosabb szám a lemezen, olyan, mint valami betorzított, kiabálósra vett Europe nóta. Nem rossz.

Az Of Time of dust kissé a Black Sabbath Tony Iommy-s korszakának epikus liráira emlékeztet, ez a másik lassú nóta a lemezen. A hosszú gitárszólók mellett itt énekel legjobban Marco.

És innentől a lemez színvonala szerintem hatalmasat ugrik, a következő négy szám az egyik kedvenc lemezemmé tette az albumot.

A From the void modern riffel nyit, melyre érkezik a dallamos verze, majd a még dallamosabb refrén, melyhez foghatót a keményebb műfajban talán csak a Soilwork legutóbbi albumán hallottam. Szinte első hallásra beleragad a fülbe, hogy aztán arra késztesse az embert, hogy együtt üvöltse az énekessel.

A Convulsions szintén modern riffel nyit, melyre egy kis keleties beütésű verze jön, aztán robban a kiabálós refrén, hasonlóan remek, mint az előző számban. A dal közepén egy kis basszusszóló fokozza a kedélyeket, hogy aztán ismét a refrén szóljon.

A From the shadows egy gyors countrys szólóval nyit, majd a tempó marad, csak elektronikussá válik a hangzás, és ismét pazar refrén következik, komolyan, mintha csak nekem írták volna A szintiszóló remekül illleszkedik bele a dalba, a vokál pedig biztos háttértámogatást ad Marco szőrös hangjának.

A Painless bluesos-akusztikus levezetéssel indul, majd a főszerep a szintié, több nincs is a dalban, inkább egy nyugodt utószónak érzem a számot, mint teljes értékű számnak.

Összefoglalva: a Tarot egy élvezhető, könnyen befogadható US Power albumot alkotott, melyet főleg a lemez második fele dob fel, itt olyan szerzemények kaptak helyet, melyeket a Sláger Rádió is nyugodtan játszhatna, ha beleférne a koncepcióba. Mivel azért becsúszott egy-két tölteléknóta is, így csak 9 pont, ám szemem ott lesz a bandán, kíváncsian várom jövőbeli munkáikat.

Lowland Fest 2024 Lowland Fest 2024
június 25.
Tom Morello Tom Morello
június 30.
Toxic Weekend 2024 Toxic Weekend 2024
július 03.
Richie Kotzen Richie Kotzen
július 03.