Régi sulis death metal mindenütt! – jegyeztem meg, miközben kiült a rettegés az arcomra. Mielőtt a stílus kedvelői felmordulnának, hozzáteszem, hogy nem a manapság megjelenő anyagok minősége az, ami ki tud készíteni, hanem a mennyisége. Az elmúlt években kezdődő tendencia nem akar alább hagyni, hetente jelenik meg egy-egy friss banda totális múltidézése, ami arra serkentette a nagy öregeket is, hogy még egy bőrt próbáljanak meg lehúzni a 90-es évek első feléről. Néha még ők is sikerrel járnak, de többnyire az alig 5-10 éves zenekarok árasztják el lemezeikkel a színteret. Nem ritka az sem, hogy valóban olyan albumokat készítenek, melyekre megkerülhetetlen klasszikusként tekintenénk, ha a death metal hajnalán és fénykorában kerültek volna a nagyközönség elé.
A mennyiség viszont azért okoz gondot, mert rettentően megnehezíti a korrekt értékelést. Ha kapunk ajándékba egy Ferrarit, akkor azt óvjuk, szeretjük, de ha kapunk száz darabot, akkor már kevésbé tartjuk értékesnek a különböző darabokat. Ezért próbáltam meg bereteszelni az ablakokat, befalazni az ajtót és ráccsal fedni a kéményt, hogy ne árrasszanak el a death metal promók, de egy-kettőnek így is sikerül magához édesgetnie. Ez történt például a mexikói Infernal Conjuration esetében, aminek származása még adott némi reményt arra, hogy egyéniséggel lesznek megáldva. Ezt sajnos nem találtam meg, viszont egy méreg erős old school death metal anyagot igen. Kis utánanézés után az is kiderült, hogy a 2006-ban indult csapat hiába adott ki eddig egy demót és két EP-t, messze nem lustasága miatt nem jelentkezett eddig nagylemezzel, hanem mert bőven el voltak foglalva egyéb projektjeikkel. Josue Luna Wicked Moon nevű heavy metal formációját igazgatja, Adrian Miranda dobos pedig nem egy jelentős mexikói death hordában kalapál jelenleg is. Josue testvére, Emmanuel felel az énekért és a gitárért a projektben, őt konkrétan a legendás death metal horda, a 90-es évek óta létező Mortuary szemelte ki új énekesnek, így ott is vannak kötelezettségei. Az Infernal Conjuration viszont érezhetően a testvérpár szerelemgyereke, akik rajonganak a stílus korai éveiért. Az Infernale Metallum Mortis esetében egyértelmű példakép a 80-as évek végén hallott Morbid Angel, de nem tagadhatják le az időnként rájuk törő Death hatásokat sem, főleg ami a vokált illeti. Ha pedig Mexikó, akkor elkerülhetetlen hazájuk death metal dinoszauruszának megemlítése, mivel még mindig él és gyakorlatilag virágzik a The Chasm zenekar is.
Egy rövid, monumentális bevezető után elindul a jó negyven perces gyalu tehát ebben a felfogásban, ami azt is jelenti, hogy ez nem egy death metalba belépő szintű kiadvány. Az Infernal Conjuration könyékig van a kriptaszagú halálfémben és ha közel állnak hozzátok a klasszikusok, akkor szerintem a Dreadful Knowledge végére igazán jó barátok lesztek. Josue és Emmanuel fantasztikus munkát végez a gitárok tekintetében, a basszus épp olyan fontos szerepet kap, mint a riffek és a szólók, viszont a két hangszer végig nagyon jó összhangban építi tovább a megkezdett dalokat, egyik sem akar igazán főszereplővé válni. Adrian kellő változatosssággal üti a bőröket, legyen szó death gyalulásról, lüktető és agresszív thrash kirohanásokról, esetleg keményebb, de lassabb menetelésekről.
Senkinek nem fog meglepetést okozni az Infernal Conjuration, legfeljebb azoknak, akik már nem hisznek abban, hogy még ma is születnek kiemelkedő death metal lemezek a régi felfogás jegyében. Akik kedvelik a játékos, szórakoztató és mégis sötét, maga alá temető mivoltát ennek a műfajnak, azoknak az idei év egyik nagy kedvence lehet az Infernale Metallum Mortis. Ha mégsem fekszik a dolog, ott van helyette az Entrapment, Reckless Manslaughter, Fetid, Mofsed, Firespawn, Superstition és Memoriam új lemeze, ha csak az elmúlt pár hetet nézzük…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
