Lakupaavi
Raah Raah Blääh

(Szerzői kiadás • 2005)
King
2023. szeptember 24.
1
Pontszám
8.5

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban ennek megfelelően olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak sokak kedvencévé, vagy váltak kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!

Ezt a bandát és eddigi egyetlen lemezét nagy valószínűséggel nem ismertem volna meg, ha nem a finn Moonsorrow tagjai gondolnak egyet, hogy a 2005 februárjában kiadott Verisäkeet lemezük megjelenése előtt elkezdik belengetni és reklámozni, hogy a következő albuma a bandának teljesen eltérő stílusban fog megjelenni, mint amit addig megszokhattunk tőlük, valamint dalcímeket is közzétettek. Ezt akkoriban sok híroldal (köztük például a Blabbermouth is) aztán lehozta hírként, igaz, nem kicsit kételkedve ennek az egésznek az igazságtartalmában. Aztán 2005. február 23-án napvilágot látott a negyedik Moonsorrow lemez, mely – szerencsére – a tőlük megszokott profizmussal vitte tovább a finnek folk, pagan black metalját. Ám a banda tagjai nem elégedtek meg ennyivel, úgy döntöttek, hogy már csak azért is megcsinálják a már lemezcímet is viselő korongot – így 2005 áprilisában, mindössze két nap alatt rögzítették a Raah Raah Blääh dalait, amit 2005. szeptember 19-én saját kiadásban meg is jelentettek, viszont nem a Moonsorrow égisze alatt, hanem egy teljesen új, Lakupaavi névre keresztelt bandanév alatt.

A bandanév mellett a tagok „kiléte” is változott, álnevek, polgárpukkasztó, ironikus vagy éppen kifigurázó karakterekként jelentek meg a Lakupaaviban Sorvaliék (Dead Editor, The Sieg Heil Man, Vitun Mitu és Pate Perestroika) – a Moonsorrow tagságból egyedül Markus Eurén billentyűs nem szerepel a lemezen. A Moonsorrow négy tagjához csatlakozott további két énekes: Janne Perttilä (Barren Earth, Rytmihäiriö, Pohjast) – aki nem ismeretlen a hardcore punk, grindcore körökben, aki Luxus Kristus néven, míg Jukka Varmo Pentti Orvokki néven szerepelt a bandában és a – feltehetőleg – egyetlen, Raah Raah Blääh című lemezükön, amin a stílus valóban teljesen más, mint amit a Moonsorrow-tól megszokhattunk, death metal alapokon nyugvó grindcore és hardcore punk betéteket is tartalmazó számok sorjáznak itt. Szinte minden fellelhető, ami ezen stílusok fő(bb) ismertetőjegye, az egész lemez játékideje nem éri el a 30 percet a maga 23 számával (a leghosszabb dal 2:53, a legrövidebbek pedig 4 és 6 másodperc terjedelműek). Elsődlegesen szélvészgyors tempó jellemzi őket – van néhány lassabbnak számító tétel –, ami azért nem meglepő ilyen kaliberű zenészektől.

És hát a dalcímek, dalszövegek…a Metal Archives-on érdekes dolgokat, információkat lehet elolvasni a dalcímekben, szövegekben található ilyen-olyan kikacsintásokról, utalásokról – én ezeket nem sorolnám fel mind, de van itt finn keresztény-demokrata politikus (Bjarne Kallis) fikázása, volt finn miniszterelnök (Matti Vanhanen) seggfejezése, a finn Negative glam rock együttes énekesének (Jonne Aaron) a kifigurázása, híres gyerekmolesztáló/gyilkoshoz (Jammu-setä – Jammu Siltavuori) kapcsolódó szerzemény vagy éppen a szintén híres finn modellhez, énekesnőhöz, divattervezőhöz, műsorvezetőhöz (Janina Fry) írt „lírai” dalocska. Nyilván, vannak itt olyan dalszövegek, amelyek nem feltétlen teljesen humornak vagy humorosnak lettek szánva, de azért többnyire szórakoztató olvasni, ha beírjuk a fordítóba a finn szövegeket. Zeneileg egyáltalán nem tudok belekötni a dalokba (talán az énekbe igen, még ha négy énekes is dalol, a megszokott, idegesítő vernyákolás az itt is jelen van, de szerencsére csak a dalok egy részében), a dalszövegek, dalcímek pedig a stílus velejárói – annak ellenére, hogy én nem igazán szoktam ilyeneket hallgatni és szeretni (ami a Hangpróbás pontszámokból is kiderült már), úgy vélem, hogy egy ilyen, elsődlegesen humorosnak kitalált grindcore/punk elemeket is tartalmazó bandát nem kell komolyan venni – mint ahogy ők sem veszik/vették ezt az egészet komolyan és így azért már más a leányzó fekvése – valamint, sokkalta inkább legyenek ilyen jellegű dalok és szövegek, mint a belezés, különböző belső szervek, csonkítás, stb. Ezért dalokat kiemelni nem is nagyon fogok, mert gyorsan elmegy a játékidő és ha közben olvassuk a dalszövegeket, többnyire jókat lehet rajtuk szórakozni (mint például a Homo Jeesus-on).

A Metal Archives szerint a banda „On hold” státuszban van, vagyis fel van függesztve a működése, amiről nem is gondolnám, hogy újra aktivizálni fogják Sorvaliék. Ez egy viccesnek, humorosnak, ironikusnak, csipkelődőnek szánt egyszeri próbálkozás volt a zenészektől – vagy nevezhetjük örömzenélésnek, egy kis szórakoztató kitekintésnek is. A lemezt a Youtube-on kívül nem találtam meg máshol, ahol elérhető és meghallgatható lenne, a bandának mindmáig van egy létező Facebook-oldala, amire nem is olyan rég posztoltak egy képet, az azt megelőző posztok viszont 2020-asak. Érdekességnek mindenképp tudom ajánlani az albumot, aki pedig szereti a Moonsorrow-t és/vagy a death metal, hardcore punk elemekkel tarkított grindcore-t, az mindenképp tegyen egy próbát a lemezzel, aminek valószínűsíthetően folytatása nem lesz – és jól is van ez így, Sorvaliék megmaradtak a Moonsorrow-nál, aminek viszont jöhetne már egy új lemeze, mert 2016 sem most volt.

Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.