Long Knife
Curb Stomp Earth

BB94TM
2022. október 19.
0
Pontszám
8.5

Sietve szeretném leszögezni, hogy nem vagyok nagy ismerője a hardcore-nak. A részletesebb tudásom java megáll az olyan (inkább még punk vagy proto-hc) zenekaroknál, mint a klasszikus Misfits, a Dead Kennedys, Black Flag, D.O.A., illetve még néhány alapnak tekinthető formáció, de szerencsére nem volt ismeretlen a Long Knife kapcsán szinte minden felületen megemlített Poison Idea neve sem, akik az oregoni Portland fiai, nem mellesleg abszolút kultikus státusszal rendelkeznek. Habár nem nehéz ehhez vagy ahhoz hasonlítani egy zeneileg korlátolt(abb) műfajban, az imént vett párhuzam valóban jogos.

A szintén portlandi brigád új lemeze a műfajhoz mérten ideális játékidővel bír – mindössze szűk 26 percbe sűrít össze 13 tételt -, mégsem olyan könnyű végigmenni a soron, ennek oka pedig egészen egyszerű: a Curb Stomp Earth-ön egymást érik az olyan nagyszerű dalok, amiket legszívesebben repeatre tesz az ember. Az ajánlás a lehető legjobb forrásból érkezett, nem voltak kétségeim, hogy élvezni fogom, amit hallok.

Ez most komolyan szimfonikus hc lesz?” – nagyjából ez volt az első gondolatom, amikor megszólalt a nyitó Modern Fatigue. Ilyet is ritkán hallani, de hihetetlen, mennyire jól működik. Már az elején magasan van a léc, nő az érdeklődés, a Trip To The River szintén nem okoz csalódást, még úgy sem, hogy némileg nyersebb, klasszikusabb irányba tereli az albumot. Hamar kiderül, hogy a Turbonegro neve sem véletlenül merül fel itt-ott, amikor az inspirációkról van szó. Helyenként még hallhatók billentyűs betétek a továbbiakban is, bár jóval visszafogottabban, az Uncle Philnek pedig egy kis szaxofonos bugi ad némi gunyoros ízt. A lemez legerősebb pillanatait talán a The Curse és a Scum kettőse jelentik, de a szufla egészen a végsőkig kitart, a Coast To Coast egy súlyos rock’n’rollba csomagolt apokaliptikus vízióval zárja a tracklistet – szintén a legjobb momentumok közül való. Akit magukkal ragadnak az ilyen dalok, szinte előre sajnálkozhat, hogy kevés eséllyel hallhatja őket élőben, mert valljuk be, a világ a jelenlegi állapotában nem úgy fest, hogy Európában csak úgy száguldozzanak a nagy vízen túli zenekarok, a nagyobbak is sorra mondják le a turnéikat, hol járványra, hol anyagi nehézségekre hivatkozva.

Telitalálat a horror és a társadalmi problémák közötti párhuzam, ami a Curb Stomp Earth szövegeit jellemzi, bevált recept a műfajban. Vajon akad-e olyan, aki kiszúrta, hogy a borító is egy régi (egyébként kevésbé ismert) horrorfilm plakátjának az újragondolása? Nem lövöm le a poént, de annyi álljon itt, hogy Ian McKellen munkásságát érdemes átböngészni hozzá.

Nem létezik egzakt válasz arra a kérdésre, hogy mitől lesz igazán jó egy punk vagy hardcore lemez. A közvélekedéssel ellentétben rendkívül okos műfajokról beszélünk, amelyek nyersen és őszintén reflektálnak a valóságra. Ezen túlmenően pedig van az a bizonyos plusz – hívhatjuk hitelességnek, lendületnek vagy kreativitásnak -, egy megfoghatatlan atmoszféra, ami körülvesz egyes anyagokat, mindenesetre a Long Knife rendelkezik vele. A Curb Stomp Earth belépőnek is tekinthető a laikusok számára, aminél jobb ajánlás aligha kell.

Hexvessel Hexvessel
április 24.