Mad Robots
Pareidolia

(Edge Records • 2020)
oldboy
2020. május 4.
3
Pontszám
9.5

A Room of the Mad Robots 2015-ben megjelent „patkányos” lemezének ismertetőjében azt írtam, hogy ha tartják a sormintát, akkor következő albumuk 2018-ban fog kijönni. Nos, félig- meddig igazam is lett. Ugyanis 2018-ban valóban előrukkoltak egy koronggal. Igaz, a Behind Everything nem nagylemez lett, hanem egy akusztikus EP. Mely 5 számot tartalmaz. Amiből négy saját dalaik átirata, az ötödik pedig egy John Lennon feldolgozás. De nem kellett túl sokat várni a Robotok negyedik egész estés kiadványára sem, hisz pár hete a HammerWorld magazin egyik CD-mellékleteként napvilágot látott a Pareidolia. Bár a srácok zenéje nem sokat változott a Rat King Racket óta, a friss lemezt már Mad Robots néven adták ki. Ergo, a Room of the „előtag” lenyesésre került. Másik változás ezen felül, hogy négytagúra fogyatkozott a banda, lévén Novaszel Attila „elektronikáért felelős szakember” már nem tagja a Mad Robots-nak. Ha jól tudom, az ő szerepét a frontember, Mári Peti vette át. És úgy tűnik kitanulta a mesterséget, hisz nekem speciel egyáltalán nincs hiányérzetem e téren. Vagyis PT, Attilához hasonlóan jó kis elektrotuninggal látta el a szokásosan agyas, elszállós szerzeményeket. Anno a Rat King Racket kapcsán szoknom kellett a hangzást. Az volt az első lemezük, amit a stúdiósított próbatermükben vettek fel. Bár lehet, hogy akkor koncepció volt az a kissé fura sound. A Pareidolia-ra viszont e tekintetben is rögtön ráállt a fülem. Erőteljesen, arányosan, ha kell sűrűn, ha kell szellősen szól az album. Maximálisan illik ez a hangzás a srácok által játszott modern/korszerű, bárki számára befogadható zenéhez! Érzésem szerint a Pareidolia az eddigi legkönnyebben emészthető anyaga a csapatnak. Ráadásul szinte az összes dalban benne van a slágerpotenciál!

Mári Peti pedig továbbra is a hazai énekesek krémjéhez tartozik. A hangszíne is rendben van, képes több stílusban énekelni, fogós témákat hozni, sőt, még az angol kiejtése is hibátlan! Emiatt szerintem ha valaki nem tudná, hogy a Mad Robots egy magyar zenekar, akkor a zene és ének minősége, milyensége alapján külföldinek hihetné őket. Ergo, simán benne lehet a pakliban egy külföldi karrier is a Mad Robots esetében! Nem tudom, hogy vannak-e „világhódító terveik”, de a Pareidolia van annyira erős, hogy nemzetközi szinten is berobbanhatnának vele! Főleg, hogy ezt a fajta agyas, de érzéssel teli, jobb híján progresszívnek, experimentálisnak mondható rock/metal zenét világszerte sem túl sokan képesek ilyen színvonalon űzni! Az aokigahara-t pl. ha a Deftones írta volna sem lepődnénk meg. Pontosabban még ők is büszkék lennének erre a nótára, ha az ő kezeik közül került volna ki! Az iris-ban pedig olyan orgánumon szólal meg PT, ami kísértetiesen hasonlít Corey Taylor-éra. De maga a dal is elmenne merengősebb Slipknot-nak. Félreértés ne essék, nem az van, hogy a Mad Robots direktbe másolná valamelyik világsztár bandát. Csak ők is hasonlóan állnak a zenéhez, mint egyes híres pályatársaik. A Tool és Maynard egyéb formációinak hatása még mindig hallható, de a hangminták és egyéb megoldások miatt nekem most mégis a Deftones Koi No Yokan albuma vonható leginkább párhuzamba a Pareidolia-val. Ami a White Pony mellett a kedvencem tőlük. A colors) riffjei, groove-jai pedig enyhén KoRn-osak. Peti éneke és a dal sodrása viszont a még Oláh Szabival felálló After All/Haelo zenekart juttatja eszembe.

A lemez slágere az utolsó előtti tentacles, ami egy sodró lendületű groove-os, fogós énekdallamokkal telepakolt szösszenet. Nem csak ebben a dalban, de végig a lemezen érdemes kiemelni a ritmusszekció ténykedését. Kertész Laci dobolása és András Csabi bőgőzése élményszámba megy! Persze Berszán Miki gitározására sem lehet panaszunk. Igaz, én a hosszabb, kifejtősebb szerzeményekbe szívesen hallottam volna egy-egy hangulatos gitárszólót, de így sincs különösebb hiányérzetem.

Egy „szobával” és egy „elektronikussal” megrövidülve ugyan, de szokásosan magas minőséggel halad tovább a Mad Robots szekere. A Pareidolia egy nemzetközi színvonalú lemez, ami 38 perces élvezetet nyújt az e muzsikára fogékony fülek számára.

Mad Robots – Pareidolia (2020) (3 komment)

  • oldboy oldboy szerint:

    Örülök, hogy tetszik nektek a lemez, srácok! 🙂 Kicsit utánaszámoltam és kiderült, hogy ez a 600. cikkem a ‘forgácson. 🙂
    Mondjuk az „új” felületen még csak a 35., szóval látszik, hogy eléggé alábbhagyott az aktivitásom…

  • 69Nostromo79 69Nostromo79 szerint:

    Ezen a lemezen pont annyi polir van, mint amennyi kosz. – Nagyon jól el lettek találva az arányok. A samplerek meg marha jól és marhajó helyre lettek beillesztve… – Á… Mekkora zene ez már. – Tényleg csak ajánlani tudom. – A Tool, Deftones s Korn hatások pedig itt tényleg csak hatások, nincs öncélú másolás. Ráadásként Petya rohadtul odateszi magát. – Nos, ha élőben is legalább ilyen jók, (élőben minden jobb) már várom azt az időt, amikor láthatom, hallgathatom őket.

  • Szpeter Szpeter szerint:

    Piszok jó lemez! Nekem itt-ott, futó pillanatig, 1-1 zenei megoldásnál még valami furcsa okból kifolyólag az ausztrál prog. vonal is beugrott csak úgy Karnivool-ostúl, Birds of Tokyo-stól, The Butterfly Effect-estűl. Adom!

Hexvessel Hexvessel
április 24.
Akela, Innistrad Akela, Innistrad
április 25.