Maud the moth & trajedesaliva
Bordando el manto terrestre

Avatar
2023. május 19.
0
Pontszám
8

A művészvilág tele van olyan egyénekkel, akiknek olyan életút van a háta mögött, hogy könnyű inspirálódni történeteikből. Ezáltal haláluk után is egy kicsit még képesek másokon keresztül üzenni a mostani világnak, valamilyen értéket átadni abból, ami őket jellemezte. Most is egy ilyen ritka, ám nagyon örömteli esetnek lehetünk fültanúi. A festészet és a zene egymásra találása mindig különleges, ugyanis két tökéletesen ellentétes médium egyesíti erejét ilyenkor. A vizualizáció és a hang találkozása. Ilyenkor a szem és a fül egyaránt megkapja azt a táplálékot, amelyet szomjaz. A spanyolok rendkívül gazdag művészeti tárházát Remedios Varo szürrealista festőnő gazdagította a viharos 20. században, ám csakhamar utolérte őt is az ekkor egyre jobban forrongó politikai vihar. A fasiszta Francisco Franco diktatúrájában úgy érezte már nincsen számára hely, így hát Mexikó lelt új hazára. Ez egy megrázkódtatás, amelynek különböző fázisai vannak. Ezt tárja elénk elejétől a végéig a Maud the moth művésznévre hallgató hölgy, aki Madridban született, ám Edinburgh tekinthető jelenlegi bázisának. Énekes-dalszerzős-zongorista lévén lágy dallamok gondtalan, súlytalan szárnyain repít minket az éterbe. Ám nincs egyedül, a szürrealizmus világát erősíti a dark ambient/drone/avant-garde/industrial berkekben jeleskedő trajedesaliva. E két világ összekapcsolása a Bordando el manto terrestre albumot eredményezte.

„A Föld köpenyének hímzése” – e festmény szolgált elsődleges inspirációként az album alkotása során. Nagyszerűen reprezentálja Remedios Varo stílusát, játékos szürrealizmusa, sajátos humora megjelenik e képben is, ami előtt érdemes elidőzni. Maud the moth és a trajedesaliva egyaránt elmélyült a művésznő önéletrajzában, aki sajnos sose térhetett vissza szülőföldjére. Az ilyenkor átért érzelmeket egyesítették a festészetének stílusával, ami egy szimbolikákkal teli, több hangszeres megszólalású albumot eredményezett. Mind a két fél egyaránt bele tette azt amitől igazán érdekessé válik egy ilyen mű: a könnyed szépség találkozik az elvontnak tűnő, sokszor mély szomorúságba burkolózó hangképekkel, amelyek nagyon egyedi hangulatot teremtenek. A hangszereknek szinte se szeri, se száma, némelyik csak pár perc erejéig jelenik meg az egész lemez során. A cselló az egyik ilyen szereplője a lemeznek, ez azonban mégsem teszi feleslegessé jelenlétét. A három felvonásra osztott dalcsokroknak az első része a Perdi pie. Hosszan kitartott analóg megszólalású szintetizátorok, a már említett cselló valamint hegedűk fogadnak minket. Valamivel később Maud éneke is belép a képbe. Kísértetiesen megszólaló, ám mégis gyengéd hangja végigkísér minket az egész lemezen. A csendes nyugtalanság érzete fogott el.

A trajedesaliva a lemez elején különösen kitesz magáért annak érdekében, hogy ez ne is legyen másképp. Ez az első fázis ugyanis a száműzetésből származó keserűséget reprezentálja. A belső vívódást, az új identitás keresését. A narráció monoton spanyolossága, valamint a háttérben halkan felcsendülő másvilágbéli kiáltások nagyszerűen megteremtik az atmoszférát. A Jardincito de rosa y terra mélyen bőgő csellói után egy folk dallamokkal operáló éneket kapunk, amelyből továbbra is a honvágyban fogant melankólia árad. A háttérben a szintetizátorjátékot élvezet hallgatni, itt ugyanis az őt megszólaltató ujjak az urak. Manír és túlbonyolítások nélküli játéka megalapozza a mindvégig erős hangulatot, melyre ragyogóan tud építkezni az ének. Itt azonban feleslegesnek éreztem a további narrációt a dal végén.

A Habitantes del desgarro továbbra is az elvesztett belső harmóniát reprezentálja számunkra. A háttérben megbúvó drone és a kitartóan fájdalmas ének most sem szabadít fel minket a depresszióból, noha néhány madárcsicsergés már sejtet valamit a jövőből. Az akusztikus hangszerek visszhangzása az üres térben minden szónál többet mondanak a jelenlegi állapotunkról. A narráció itt is megjelenik mialatt régiesen megszólaló billentyűk hangja szól. Egy teljesen más textúrájú hangot csempésznek az eddigi képletbe, amely régi horror filmeket idéznek fel. Furcsa, de ez lesz mindannak a fájdalomnak az enyhítője, amely elhozza nekünk a nyugodalmasabb időket. Az ambient a főszereplője a második felvonásnak, ami elhozza a hőn áhított változásokat. A festőnő munkáiban ekkortájt jelenik meg a transzmutációkban kiteljesedő szürrealizmus. A tárgyaknak életet ad, az embereket pedig különböző karakterisztikával ábrázolja. Az állatok, rovarok, növények, sőt akár a tárgyak is megjelennek emberábrázolásaiban. Megalkotva ezzel egyedinek mondható stílusát, amelyben egybefűzi az elsőre nem egymáshoz illő elemeket, testi tulajdonságokat.

A klasszikus zongora megjelenése, mint új hangszer új ízt is ad a visszafogott, ravasz pszichedeliával játszadozó tételeknek. Légies, elszállós, ám mindig valami újat tartogató része ez az albumnak. A népies jellegű ének itt is megmaradt, ízzel és élettel tölti meg az egyébként még mindig üresnek ható háttérzajokat. Az ürességet itt nem pejoratív jelzőnek szánom, nagyban hozzájárul a háttérben meghúzódó éteri lélektelenség ahhoz a lassan kóválygó ködhöz, ami körülvesz minket az album hallgatása során.. A lelket, ami megtölti ezt a kiismerhetetlen vidéket azt Maud éneke szolgáltatja. Mert ebben a torokban hatalmas spiritualitás van, a spanyol nyelv érzékisége pedig csak tovább fokozza mindezt. A háttérben felcsendülő akusztikus gitárok és a billentyűk különös hangulata az ő énekével megspékelve egy olyan környezetet teremtenek, melyet nem sok album képes.

Egyetlen dolgot hiányolok: egy katarzisérzetet. Ez az egy, amit nem szolgáltatott a Bordando el manto terrestre. Még a harmadik felvonásban eljövő felszabadulással, a kreativitásban újra megtalált életkedvvel együtt sem jött el az a bizonyos lelkifröccs, amit vártam. Mindvégig úgy gondoltam, hogy a lemez egy ilyen pillanatnak ágyaz meg, az egymás után érkező strófák építkeznek egy olyan finálé felé, amely elhozza a felszabadulásérzetet számomra is. Ezáltal monotonná és egyhangúvá vált a befejező három tétel. Maga a minőség mit sem változott és ez mindenképpen értékelendő, azonban úgy gondolom itt egy a jó ízlés határán belül maradó, elegánsan optimista kivetülésre lett volna szükség. Nem rovom fel ezt a lemeznek, a maga avant-garde módján zárta le mondanivalóját. Nem könnyű feladvány ez az album akkor, amikor egy hozzám hasonló balek próbálja elemezgetni, ám szerencsére ezt ti mellőzhetitek. Itt csupán hátra kell dőlni, besötétíteni a szobát és hagyni, hogy magával ragadjon minket ez az elvont univerzum. Utazásban lesz részünk, amelyben a művészetek külön ágai mutatnak be egy fájdalommal és a háttérben halkan megbújó reménnyel teli életutat. Az album május 26-án fog megjelenni a Time Released Sound, Woodford Halse kiadóknál.

Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.
Lowland Fest 2024 Lowland Fest 2024
június 25.