Monastery From Blood

Monastery
From Blood

(H-Music • 2023)
Winci
2023. október 3.
0
Pontszám
9

Az újjáéledt és jól hallhatóan ereje teljében lévő Monastery új lemezzel lepte meg a rajongókat és a gyanútlan írott-metal-sajtó fogyasztókat is (erről később). A From Blood pont olyan, mint amit a címe sejtet! Eleven, fortyogó, vérmes… és szívvel-lélekkel megírt dörgő dalok sora. Vártam, hogy az újjáalakulása óta két remek albumot kiadott csapat az új-generációs énekessel tudja-e ismételni a frissességét. Láttam őket koncerteken, ezért kíváncsi voltam arra, hogy a Monastery a nagyon old school grind core-t hangulatos black metal és thrash-elemekkel szenező dalaiban új énekessel meg tudják-e ismételni az újszerűség élményét, mint utóbbi albumukkal. Ne lapozzon az olvasó: igen. A zalai csapat nemzetközi szinten is ismét erős anyaggal rukkolt elő és tovább színesítette új érájuk repertoárját.

A sejtelmes Intro-val kezdődő lemez lassan erősödő dobpergéssel indul. Felette, alatta lágy angyali kórus áriázik. Érződik, hogy itt hamarosan beüt a villám, de az becsapósan elmarad, mert az intro elhalkul. Aztán egy levegőnyi szünet után az első kemény tétel, a River of the Fallen Souls csattan. Ahogy a metalnak ezt a válfaját nem kedvelő feleségemnek fejtegettem – amikor a minap operára kapcsoltam a rádiót – a Monastery zenéjében az emberi hang (az a mély-grind-hörgés) egy funkcionális hangszer. Ebben az aspektusban teljesen megállja a helyét a „hétköznapi hallgatók” számára is. Amúgy várom, hogy szövegkönyvvel olvashassam a témákat, mert inkább nem értem, mint igen, pedig a történetmesélésben szerepe van (kell legyen) – legalábbis az eddigi lemezek és a koncertélményeim nyomán. A zene azonban lelkesen idézi önmagát, azaz a Monastery-t. Emellett, nyilvánvalóan erős a párhuzam pl. a Cannibal Corpse életművével, és természetesen a Napalm Death-tel is. Más bandát megemlíteni a több évtizedes zenei múltra visszatekintő Monastery esetében szerintem kár is lenne, mert olyan lenne, mintha a Steel Panthert vélnénk felfedezni a Slade zenéjében. Egészen pontosan: a Monastery oly konzekvensen műveli ezt a sötét, black metal hangulatú grindcore-t, hogy csak azt próbálom kihallani, miben fejlődött az előző albumhoz képest. És a Slayer-es riffelésű második tétel után következő Dreadfull Thing jól mutatja a banda játékosságát, ahogy az előző dalhoz képest alaposan tempót vált, pattog és ritmizál. A gitárok a Celtic Frost hideg technikás komolyságával futnak fel-le, a váltakozó ütemű cinekkel kísérve. A Faceless Nothing drámai belépésekekel kevert zümmögéssel operál. Az durván mély ének itt dallamokat sejtet, mielőtt a zenei betét valami aratáskori csépléssé válik.

Majd jön a pattogó, medve cammogás, aztán a vijjogó gitárok, gitárok akár az Állatok Farsangjának felvonulását is szimbolizálhatnák amolyan kortárs zenében. Elnézést, ha előre lelövöm a poént, de így többedjére nekem ez a dal az album egyik csúcsa, különösen amióta hallottam 02:16-kor azt a képtelen váltást és a vinrálón hullámzó dallamokat. Majd ezt beleszőve ismét a cammogós-vijjogós harmóniákba, a váltott ütemű kongó dobolásba… és hoppá vége! A Pulled into Stake megint emlékezetes dallamokkal indul, jön itt is egy medvetánc és a medvekergető hörgés, ezúttal ütemében is szinkronban a zenével. A tétel jól építkezik, váratlan csikorgások és még váratlanabb újabb dallamok, két oldalra keverve törik meg a tempót. Aztán megint érkezik egy feszes harcias dobolás, messze-úszó lágyabb gitározással kísérve. Az ének itt amolyan mesélős károgásba vált és a dal, szinte gyászindulóként folytatódik.

Egészen elképesztő, ahogy Monastery-fickók egyetlen dalban, mindössze 03:45 alatt valójában három nótát szuszakoltak az időkeretbe és mégis egységes lett az alkotás. Ez lett a lemez második csúcspontja a számomra! A Solitude in Delirium a szándékosan kissé fülsértő harmóniák párhuzamos gitárjtékával és az eddig dalok közül a legkönnyedebb ugrálással indul. Valahányszor gyors ritmusba vált, mindig eltévesztem hogyan kövessem az ütemet mert a számomra váratlanok a hangsúlyos felütések. Na, erre tessék: A dal utolsó harmadában a Bay Area-thrash technikás dallamos zúzógépeinek (pl. Flotsam) szólóit megidéző gitárjáték kúszik a fülembe.

A Dire Warnings az elején kecsegtet egy újabb lassabb tempóval, aminek érdekessége, hogy a dob viszont kegyetlenül darál, kicsit halkabbra erősítve, mint az előző dalokban. Az első 34 s így egy integrált introként hat. Ezt a dalt érdemes lenne melankolikus akusztikus koncerten is hallani – de tán jobb, ha ez a mondat csak kósza vágyként száll a szélbe, mert összecsinálnánk alatt magunkat… A baljós hangok a dal közepén ismét visszatérnek, a reszelés-zümmögés és a gyászos hangulatú még mélyebben hörgő ének közben. A dal itt következő zenei betétje ismét szélesebben tárul a motívumok ismétlésével, miközben üteme állandó, lüktetése a hangsúlyok nyomán változik. Az Aeternum Vale ijesztő hangokkal kitár valami ajtót, elektronikus csiripelés, tán lélegeztetőgépek moraja hallik, mi pedig haladunk a borítóról ismert tájon a förtelmes alakok között, vérben és pokolban. Aztán (a korábbiaknál sokkal érthetőbb énekkel) rendkívül feszes zene veszi kezdetét. Igazi színpadi show-t kíván a barázdabillegetéssel a deszkákig (láttam, ebben is nagyon jók!).

Amikor a borzongató és dallamos szóló kezdetét veszi, a fülemben két oldalt, eldöntöttem, hogy ez lesz a harmadik dal, amit házi-válogatás-CD-re írok! Érdekes, hogy ebben a tételben ismét legalább kettő rejlik: a Monastery nem fél összegobolyítani a szálakat. A Continue to Suffer, a számomra, őszintén szólva nem hordoz akkora újdonságot, mint az előzőek. Lehet, hogy a kilencedik dalra már elszoktam a sablonos gindrcore-tól, hiszen eddig csupa ötletet hallottam. Azonban nem akarom vitatni a létjogosultságát, lehet, hogy amikor a szövegét is megismerem, akkor egységben tudom élvezni. Kicsit kilóg a sorból az utolsó tétel is, a Brutal Persecution of Reason, mert a zene inkább Celtic Frost-, vagy Coroner-jellegű, kigondolt, pattogós, fura szűkített harmóniákba szorított thrash-féleség. A dübörgő ének mind tónusával, mind a ritmusával természetesen markánsan fémjelzi hogy ez is a jól ismert Monastery, úgyhogy senki se dőljön a kardjába – vagy ugorjon karóra (a borítóra asszociálva), mert nem fog csalódni, aki végig hallgatta az új albumot. Megteheti ezt az említett Hammer-melléklet papírtokos kiadványával, de később, a majdani spanyol kiadós CD-formátummal is. Ez utóbbi tán már kapható is lesz a csapat lemezbemutatóján a Dürer Kertben 2023. október 13-án. Ott kiderül, melyik új dal hogyan hallatszik élőben.