Nagaarum

Covid Diaries (2020)

A történeti hűség kedvéért előre kell bocsátom, hogy Nagaarum lemezei nem mindig hozzám szólnak. 

Elismerem a művészetét, azt gondolom a kapcsolatunk is több, mint szakmai ismeretség, ennek ellenére vagy talán pont ezért merek most belevágni, hogy írjak erről az anyagról. Szóval ahogy jöttek a dalok, fura volt – ezen ő is meglepődött, de én is -, amikor már az új anyag dalonkénti bemutatása során többnél is jeleztem, hogy ez nekem tetszik.

Miért is fura ez? 

Egyrészt azért, mert a ‘forgácson azért köztudomásúlag nem az én zenei ízlésem a mérvadó. 🙂 

A másik pedig (igaz, némileg összefügg ezzel), hogy Naga dolgai messze esnek a hagyományos megoldásoktól. Egyszemélyben (na, jó, ennél a lemeznél most épp feladta ezt a kitételt, ahogy azt az interjúban is olvashattátok) alkot, kerüli a hagyományos zenei (verze-refrén-verze) megoldásokat, nincs körülhatárolható stílusa, de azt gondolom mégis felismerhető jegyei vannak. Alkotásaiban fontos a hangulat, az pedig a Covid Diaries-ben jócskán megtatlálható. Nem is akármilyen! De erről később.

Előbb még arról szeretnék néhány szót ejteni, hogy bár nem ismerem a teljes (19! lemez) diszkográfiát, azért képben vagyok Naga alkotásait illetően. Igazán az Apples album volt talán az első, amivel teljes egészében meg tudtam barátkozni. Ott a koncepció és a zenei megoldások olyan elegye jött létre, amiben jó volt elmerülni. Nem akarok hazudni, nem sokszor hallgattam azóta, sőt összességében sem ment le tíznél többször, de ez talán megbocsátható! A másik a D.I.M. lemez volt, amiben szintén sok tetszetős megoldást találtam magamnak. Valószínűleg más szemmel fogom meg az albumot, mint farrrkas tenné, aki viszont ebben az anyagban jócskán érintett.

Nem mennék nagyon bele, de az a címből elég egyértelmű, hogy ezt az albumot a koronavírus járvány ihlette. Ez még nem lenne nagy kaland, sokakat megihlettek a hírek, a bezártság. Nagaarum műve annyiban eltér, hogy a 2014-es Rabbies Lyssa c. konceptlemezén egy nagyon hasonló járványt datált épp 2019-re, amikor is ez az egész kezdődött… Ha bővebben is kíváncsi vagy a háttérre, javaslom olvasd el az interjút, ha még nem tetted.

A nyitó Prelude for 2020 kezdete a maga ambient témáira érkező visszhangos narrációval már az első pillanatoktól a nyugtalanság érzetét kelti, ami hol erőteljesebben, hol a háttérben megbújva, de végig velünk marad az album során. De így van ez a való életben is talán… A bevezető után érkező gitárok, egy-egy cinbeütés vagy váratlanul érkező hang is ezt erősíti meg. És persze Nagaarum hangja is egy hangszerként passzol a kirakósba, teljessé téve a képet, ami azt mutatja, milyen az, amikor a megszokott kis világunkba valami ismeretlen érkezik.

Ezt követően a The First Ingredients azt az állapotot hivatott megmutatni, amikor minden kiürül, minden megváltozik. Hat percnyi ambient elszállás, ami akár megnyugtató is lehetne, de persze nem az. Nagyon nem. Átéltük, megváltozott az élet. Bezárva a saját négy falad közé “önként”. Megváltozott minden, a kapcsolatok bizonyos részei felerősödnek, mások elmaradnak. Álarc mögött a világ…

Ebbe a megváltozott állapotba érkezik a Superstitious Remedy, ahogy a címe is mondja, babona és orvoslás. Meghasonlás, a megfontolt narráció és az örjöngő vokál a két pólus. Mi lesz? Telnek a napok, a bezártság egyre hosszabb, felszínre jönnek olyan érzések, amiket eddig el lehetett rejteni a mindennapok rohanásában. Aztán bejön a női ének – ami csak elsőre tetszik megnyugtatónak, ám valójában a zavart fokozza) és vele a Therion hangulat, de csak addig, amíg az üvöltözős téma ismét bele nem “rondít”, megmutatva, hogy itt még véletlenül sem egy rózsaszín álomvilágról van szó. Egyáltalán… nem…

Eljutunk oda, hogy egyre több információ érkezik, de elveszünk köztük. Csak sodródunk az eseményekkel a sokszor egymásnak is ellentmondó hírek és rendelkezések, szabályok világában, számomra legalábbis a Competitors ezt sugallja.

A kezdete filmzenés (sci-fi hangulat, valami űrhajót juttat eszembe, ami csak sodródik, ahogyan mi is sodródunk ebben az ismeretlen helyzetben). Súlyos, nyomasztó, szinte összenyom. A három női karakter (Vera, Rosie és Yersinia) pedig gyilkos. Naga dalaiban szinte mindig van valami tudományos utalás, itt sincs másképp. 

Az I Am Special már sugall némi reményt, erre a végén Roland visszafelé játszott monológja újra, vagy talán helyesebben még inkább a zavart, a zavarodottság érzetét kelti.

A majd’ negyedórás záró tétel kezdése, a magyar nyelvű bevezető (ami már-már egy költemény) zaklatott gondolatokat ébreszt, amit nem tudsz végigvinni, megérteni. Nincs idő rá, mert ebbe “rondít” bele Naga, amikor a már hallott gondolatokat angolul rikácsolva, károgva, hörögve ismétli meg. Némi megnyugvást jelent ugyan Betty vokálja, ami hol a háttérben, hol előtérben hallható, de ez csak pillanatnyi, hisz a csúfság kerekedik felül. A zene sem vidám. Elúszó dallamok, amikbe a zaklatott cinezés visz még több zavart. Ám a gondolatok ott keringenek, talán ez az út. A magokat elvetették. A kétség magvait. A gondolkodás magvait. Talán a megértését is…

A szám harmadik harmadában a zene igazi doom, amit  Betty monológja tesz még emlékezetesebbé. Aztán hirtelen vége, befejezetlenül…
De hát a járvány sem múlt el, itt van velünk, láthatatlanul, bizonytalanságban tartva az emberiséget. Elgondolkodhatunk az életen, a természethez való viszonyunkon, és még mennyi mindenen… hát így zárul a Covid Diaries.

Összefoglalva ez egy nagyon mély, rétegzett és elgondolkodtató album lett, ami persze rút is, vitán felül. De ez valahol cél is volt, azt hiszem. Az Apples mellett a Nagaarum project csúcsalkotása ez, ami úgy vélem nemzetközi szintű és remélem sokfelé el is jut. 

A teljes lemez az NGC Prod Bandcamp oldalán meghallgatható.

augusztus 13.,
augusztus 16.,