„Újra nyergeli lovát a barbár,
Zászlaján éhes bálvány.„
Ki ne ismerné a Nevergreen ezen epikus sorait, melyek az 1994-ben megjelent első albumuk, a Game Over mára már legendává vált Ámok dalában hangoztak el először. Azóta már felnőtt az akkori barbár nemzedék, sőt egy újabb is, de ezek a sorok örökre bele égtek minden hazai gothic/doom rajongó éjsötét szívébe. A Nevergreen-t a vajdasági származású máig két oszlopos tag, Bob Macura énekes-basszusgitáros és Matláry Miklós billentyűs, valamint Dula Sándor gitáros és Sipos Balázs dobos hívta életre idehaza a stílus első zenekaraként 1994-ben szegeden. A zenekar ezen első felállása az az évben megrendezésre kerülő Marlboro Rock In 1994 tehetségkutató fesztiválon mutatkozott be, ahol a második helyezést értek el, de a rendezvény igazi győztesei mégis ők lettek, mert az akkori PolyGram kiadótól megkapták az első helyért járó díjat, első lemezük szerződését.
Lemezükre 11 komor hangulatú dal került fel, melyekkel merőben eltértek az akkor megszokott metal trendektől. Igaz addigra már hozzánk is befutottak a külföldi behatású gótikus doom zenék, de hazai viszonylatban ez a stílus akkor még ugyan csak a gyerekcipő sarkát taposta. A tradicionális doom alapokon mozgó zenekar nem csak zenéjében, de szövegeiben is eltértek az addig megszokottaktól. Dalaikban izzott a fájdalom, a szenvedés, az okkult mágia, a sötét szerelem és némileg a pogányság hitvallása. Mindezeket Bob Macura egyedi orgánumával, égbe zengő vészjósló billentyűs futamokkal és súlyosan zakatoló gitár riffekkel tálalták az őket befogadó füleknek. Riffeikkel szerencsére nem zárt kapukon dörömböltek. Hamar megnyílt rajongóik kő katedrálisának ajtaja, amit a lemezt nyitó Új sötét kor félelmetes hangulatú rövidke nyitánya után a fentebb említett Ámok daluk zordan morgó harcias riffelései és templomi orgonáinak vasöklei döngettek. Az erősen szabbatista befolyású ólomláncokat zörgető dallamvonal már önmagukban stílusteremtőként hatottak, melyeknek a mai napig megmaradtak az ikonikus erejük.
Ezt a hasonló, bár erősebb zakatoló Memento Amore sötét vágyakat megéneklő imája követi, ahol is a perverzebb erotika oltárán áldozhatunk leplezetlenül. Már a címében is sokat sejtető A félelem lassú, nehézkes riffeivel és folyamosan harsogó horrorisztikus orgonajátékával a belénk kódolt ősi rettegés mítoszát eleveníti meg, csak úgy, mint a semmi reményt nem adó Kicsi a mennyország és az azt követő minden álmot és minden tervet leromboló Erős, mint a halál. A lassú, de dinamikus lüktetésű Sötét szív, valamint a zord ropogású A szerelmed vágya vér megint csak az erotika és a szerelem sötét oldalát állítják előtérbe. A Pogány ima egy igazi monumentális dal. Dula Sanci lassú gitárriffei valóban egy ősrégi pogány imamalom csikorgásával vánszorognak, amik alá Matláry Miklós szellős, baljóslatú billentyűi hozzák hidegrázós atmoszférájukat, csak úgy, mint az ezt követő feszesebb tempójú, harciasabb dallamú Húszezer év hiába daluk taktusaiban. Az album zárásaként felharsanó Anyánk az éj komor imájában lassú monolitikus dallamoktól kísérten hajthatjuk fejünket az éj anyánk ölében szunnyadó öröklétben.
„Testvérem az álom gyászénekkel vár,
Örök éjszakákban nem virrad már.
Valahol az égen fáradt angyal szál,
Tekintete fürkész árnyéka meg talál.
Mindenhol meg talál: Anyánk az éj.”
A Game Over nem csak a Nevergreen, de a hazai gothic/doom metal egyik alap lemezeként vált ismert. A lemez a későbbiekben, 2011-ben az Imperium Box első lemezeként 6 bónusz számmal kiegészülve jelent meg újra, hogy további magaslatokba emelhesse az éhes bálványt ábrázoló doom zászlaját. És, hogy valami negatívumot is mondjak a lemezzel kapcsolatban… az a borító. Szerintem borító kapcsán azóta sem láttam ilyen ötlettelen megoldást. Egy mosolygó halálfejes biliárdgolyó… Game Over!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
