Ossian
Acélszív

(Hungaroton • 1988)
Armand
2020. november 24.
1
Pontszám
8

Az 1980-as évek közepére Magyarországot is elérte egy intenzívebb heavy metal hullám. Az itthon akkor még mostohának számító műfaj kiéhezett rajongói egyaránt tárt karokkal fogadták a külföldi bandák lemezeit és az aktuális hazai csapatok produkcióit. A nyugatról beáramló brit heavy metal új hulláma, valamint a becsempészett bakelitkorongok hatására 1981 és ’82 táján megalakultak az első magyar heavy metal zenekarok, mint a Stress és a Pokolgép. Igaz, a pártállamnak köszönhetően az első heavy metal lemez itthon csak 1986-an jelenhetett meg, ami a Pokolgép első albuma, a Totális Metal volt. Ebben a hullámban jelent meg az ország harmadik heavy metal zenekaraként az Ossian, amit a Pokolgép korábbi basszusgitárosként ismert Paksi Endre énekes és az akkor klub szinten zenélő KMK zenekar gitárosa, Maróthy Zoltán alapított 1986-ban. Maróthy a KMK soraiból magával hozta Kovács T. Pétert, aki a basszusgitáros posztját töltötte be, dobosuk pedig az a Galántai Zsolt lett, aki korábban a Sirokkó nevű zenekarban játszott.

A formáció viszonylag hamar, garázskörülmények között egy négysávos kazettás magnóval rögzítette első demóját, ami után hamarosan első koncertjüket adták Budapesten, az Almássy téri Szabadidőközpontban. Az Ossian híre hamar terjedt. Ez részben köszönhető volt annak, hogy a koncerteken meghirdették, hogy aki levélben küld nekik egy üres kazettát, annak rámásolják a demót. Emellett az 1986-os Scorpions koncerten mindenkinek a kezébe nyomtak egy átmásolt demót. Berobbanó sikerükhöz nagyban hozzájárult Paksi Endre merészsége is, aki az Edda Művek akkori menedzserének, Felvinczy Attilának is adott egy demó kazettát, és még egy Edda előtti koncertet is összehozott, ahol is igazán nagy tömeg előtt léphettek fel a Petőfi Csarnokban. A tömeg szó szerint megveszett az Ossian zenéjéért. Ezt látva a Petőfi Csarnok akkori vezetése, szervezőgárdája 1987 során olyan nagy bandák előzenekaraként léptette fel őket, mint a Helloween, a Pretty Maids és U.D.O.. Az Ossian szekere tehát jól futott, már csak az első lemezük hiányzott, ami a második hazai heavy metal lemezként 1988-ban jelent meg Acélszív címmel.

A 10 számos lemezre olyan dalok kerültek fel, mint a címadó Acélszív és a Sörivók, amik már megjelenésükkor igazi metal himnuszokká lettek. A lemezt Dorozsmai Péter Tom-Tom stúdiójában rögzítették, a kor technikájának kezdetleges körülményei között. A dalok dobtémáit Galántai Zsolt nem élőben játszotta fel, hanem egy dobgépbe programozta be őket és így lettek rögzítve, a basszustémákat pedig az időközben katonának bevonuló Kovács T. Péter helyett Maróthy Zoli fejezte be. Kovács T. Pétert a későbbiekben a dunaújvárosi Scout basszerosa, Pálvölgyi „Pávcsi” László (ex-Akela) helyettesítette. A lemez ennek ellenére is nagyot dörrent és még az évben az Iron Maiden hazai koncertjének előzenekarként léptek fel.

A lemezt a NWOBHM vonalú Acélszív nyitja. Feszes és lendületes tempóinak köszönhetően egy igazi koncertnyitó nóta, amire a tömeg egyből beindul(t). Az ezt követő Hé, Te! már inkább a német speed/heavy vonalat követi. A sátán képében csordavokáljával az újhullámos heavy metal felé húz, csak úgy mint a kissé gyorsabb tempójú A nyugtalan, amiben Maróthy Zoli igazi virtuóz szólókat nyom.  A feszes rock ’n’ roll alapokra felépített Sörivók egy igazi buli nóta és egyben a kor fiatalos duhaj lázadás megtestesítője. Egy igazi piálós himnusz, amit a rockerek (még a tejívók is) ma is teli torokból üvöltenek.

A szédítő sebességű Gonosz asszony újfent a német metal (Accept) ízeit hozza egy kis NWOBHM hatású galoppozással kiegészítve, ami némileg visszaköszön a Rock ’n’ roll lány metal balladájából is. Ez a finom akusztikus hangszerelésű szerzemény a ’80-as évek abszolút szerelmes rocker nótája volt. A rock lázadói – ahogyan a címe is mutatja -, a lázadást, a rockerek akkori hétköznapi életét és szabadságvágyát testesíti meg, csak úgy mint az őt követő Metál nemzedék, ami a bennünk élő heavy metal motort pörgeti fel. A lemezhez pedig méltó levezetést ad a rövidke Finálé. Ez a heavy metalt dicsőítő négy soros himnusz később a banda 1990-es A rock katonái albumán szereplő A Heavy Metal születése daluk koncert változatában köszön vissza.

Nézd, ez nem más mint a Föld és az Ég,
A Tűz s a Víz ha összeér;
És együtt, lassan összeáll
ennyi: a Heavy Metal.

Az OssianAcélszív albumával megalapozta máig tartó hírnevét. A lemez 2002-ben remaszterizált újrakiadást kapott CD-n, kiegészítve két bónusz dallal és két videóklippel (Acélszív, Sörivók).

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.