Bevallom őszintén, mindig a kisgyermekek kíváncsiságával figyelem, hogy egy első lemezes banda milyen produktummal képes előrukkolni ebben a zeneileg túltelítődött, rohanó világban. Főleg akkor érdekes a dolog, ha egy formáció nemrég alakult. Utóbbi tény viszont a legkevésbé sem mondható el a Plague Bearer névre hallgató bandáról, hiszen a zenekar 1992-ben látta meg a napvilágot.
Azt ugyebár tudjuk, hogy több, mint harminc évnyi késleltetett orgazmusra még a tudomány sem képes eklatáns példával szolgálni, és természetesen a zenekarnak is van kézzel fogható, és érthető magyarázata arra, hogy miért csak most rukkoltak elő első szörnyszülöttükkel. Történt ugyanis, hogy az eredetileg Plague Bearer néven létrejött zenekar a nevét két évvel később Drawn And Quartered-re változtatta. Ám a formáció zenei atyja, Kelley Kuciemba gitáros gondolt egy nagyot, és 1999-ben egy mellékprojektként újjáélesztette az eredeti hordát. Így több demo, egy 2006-os EP, és két 2018-ban megjelent válogatást követően a Nameless Grave Records égisze alatt végre napvilágot láthatott a Summoning Apocalyptic Devastation című debütáló, teljes értékű nagylemez a seattle-i death metal hordától. Az pedig, hogy a lemez milyen értékeket rejt, és milyen ideológiát igyekszik közvetíteni, az alábbiakban derül ki.
Mint arra már a fentiekben történt is utalás, a Plague Bearer death metal-ban utazik. Olyan fajta halálfémben, mely hűen követi az old school sablonokat, megspékelve nagy mennyiségű black-es ízvilággal, hogy az így kapott esszenciát a sátánizmus jegyében, járványként terjeszthesse a nagyvilágban, mint ahogyan arra a banda neve is utal (Plague Bearer = Járványhordozó). Az album egy pusztító, tíz tételes rituális támadás, melyet brutális, dallamos riffelés és ütemes dobok támogatnak, ily módon hirdetve jelen korunk és világunk szánalmas létezésnek a végét.
A teljesség igénye nélkül csak néhány dalt emelnék ki az albumról. A címadó tétel rejti a legsúlyosabb, legszebb old school témákat idéző riffeket, és a tipikus tuka-tuka dobolást. Az első hangoknál még az Arise korabeli Sepultura is felsejlett néhány pillanatra! A Decapitated Angels egy szélvészgyors, szinte már dúdolható alapriffen döngeti végig a hallójáratokat, míg a Rise of the Goat hallgatása közben lelki szemeink előtt lehetünk tanúi, ahogyan egy vérrel teli gödörből kiemelkedik az alvilág ura. A dal még inkább hatásossá válik a speciálisan torzított gitároknak köszönhetően, melyek olyan hatást keltenek, mintha az orkánként süvítő széllel terjedne el a gonoszság az egész világon. Az ezt követő Churches are in Flames című tételt pedig egy hamisítatlan, black metal-ra jellemző motívum alapozza meg, amelyre az acsarkodó hörgés, és a veszett módon püfölt dobok katalizátorként hatva, együttes erővel lobbantják lángra a vallási építményeket. Az albumot záró Christbane pedig nyugodtan felférhetne bármelyik olyan zenei anyagra, melyet a Venom adott ki anno, a ’80-as években. Hamisítatlan, nosztalgikus black metal sanzon.
A Plague Bearer hangzásában egyértelműen nyomon követhető az extrém metal korai időszakából származó vonal – a zene lassan, a modern trendektől mentesen sodródott az időben. A zenekar tagjai mindannyian az ötvenes éveik második felét tapossák, ennek ellenére az albumot érezhetően hajtja a fiatalos lendület. Habár az albumon nyilvánvalóan érzékelhető a méltán nagy múltú példaképek öröksége, maga a zene jottányit sem veszít az egyéniségéből. A death és black metal stílusjegyein felemelkedve a Plague Bearer középső ujját mutatja a modern színtér felé, hangsúlyozván nézeteiket, alátámasztva túlvilági filozófiájukat. Maga a zene ugyan nem stílusteremtő, és többen legyinthetnek is rá egyet, de kétségkívül elmondható, hogy egy rendkívül egyértelmű, őszinte és arcba mászó alvilági kinyilatkoztatás annak puritán egyszerűségével, mindenféle cicoma nélkül. Az album erősen ajánlott a Venom, a Drawn And Quartered, az Imprecation, a Thy Infernal és a Fallen Christ rajongóinak. Kellemes időtöltést!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
