Az ózdi székhelyű Remorse a hazai metal underground egyik legendás csapata. 1990 óta aktívak (1987-től már nyomultak Dessant néven), viszont ezidáig csupán 6 nagylemezt adtak ki. Meggyőződésem, hogy ha gyakrabban jelentkeztek volna albumokkal, legalább annyira ismertek és népszerűek lennének, mint a Moby Dick, vagy az Akela. Merthogy Oláh Zsoltiék legalább olyan jól (ha nem jobban!) nyomatják a Bay Area típusú thrash metalt, mint az említett két banda. Már az első 5 Remorse lemez között is el-eltelt 3-4-5 év, viszont a 2008-as, egyébként remekbe szabott D.Ü.H. – öt csak idén követte a hatodik eljövetel, a Kohó. A 12 éves lemeztelen időszak (koncertek azért rendszeresen voltak!) több dolognak is köszönhető, de leginkább a zenekarvezető Zsolti „számlájára írható”. Hisz időközben két gyermeke is született, illetve a munkájában is változás állt be. Négy éve már ő vezeti az ózdi gyártörténeti múzeumot. Így érthető módon kevesebb ideje jutott a Remorse-ra. De szerencsére késztetést érzett a folytatás elkészítésére, ezért a 2005-ös Harc! lemezen játszó Kossuth Lajos gitáros és Róm Gábriel énekes segítségét kérte. És az ő hathatós közreműködésükkel összeállt a Kohó, ami a februári Hammerworld egyik CD-mellékleteként is megjelent. Ezáltal remélhetően olyanokhoz is eljuttatva a Remorse muzsikáját, akik eddig még nem találkoztak velük. A szűk egy órás korong kezdő száma, a Zúzzad az ércet a Kohász himnusszal indít, ami nálam rögtön kiváltotta a nosztalgiát, lévén a Miskolci Egyetemre jártam, ahol a selmecbányai hagyományok őrzéséből aktívan kivettem a részemet és megannyi szakestélyen énekeltük el a karok himnuszait, így a Kohász himnuszt is. Egyébként annyira adta magát ez a koncepció, ami a szövegekben, és persze a külcsínben (borító, szövegkönyv) is végigvonul, hogy azon csodálkozom (de szerintem Zsoltiék is), hogy eddig miért nem éltek vele. Mert valljuk be, Ózd = kohászat. Kohászat = fém. Fém = Remorse. És itt be is zárul a kör. Ugyanis a Kohó 14 dalon keresztül ontja magából a jófajta hazai fémet!
„Gyári effektekkel” és a Kohász himnusz, a Rozmaringos Bányász Egylet által interpretált változatával kezdődik a korong, hogy aztán egy masszív középtempós döngölésbe váltson át. Az, hogy a himnusz szövegrészletét meghagyták kvázi refrénként pedig nagy ötlet, hisz annál nem nagyon tudtak volna ők sem metalosabb sorokat írni, mint hogy „Zúzzad az ércet, nemesítsd a fémet”. 🙂 Másodikként a Hazudnak csendül fel, egy három percnél is rövidebb thrash gránát, aminek a szövege bár kissé közhelyes, de sajnos egyben igaz is.
A szerzemények nagy része 3-4 perces, tehát a műfajt tekintve optimális, de azért akad néhány majd’ 6 perces tétel is. A Még egyszer refrénje kifejezetten fogós, Gábriel továbbra is remekel mind az agresszívebb, mind a dallamosabb vokalizálás terén. Zeneileg pedig a jól ismert Remorse hangzást kapjuk, Testament/Exodus jellegű riffek, patent szólók Zsoltitól és Lalitól, Szabó „Pecer” Péter basszer és Oláh Kálmán dobos kiváló, erőteljes alapozása emelik nemzetközi színvonalúvá a srácok muzsikáját. Természetesen ezúttal is jó pár vendég működik közre a dalokban, mind vokális, mind hangszeres fronton. A Győzni fogsz egy gyors, tika-tikás thrash zúzda, illik is bele Farkas Zotya (Ektomorf) acsarkodása. Ugye Kálmus nem olyan rég óta már az Ektomorf-ban is dobol, szóval Zotya meghívása már csak emiatt sem meglepő. Egyik kedvencem a Jelbeszéd című nóta, mely középrészébe beépítettek egy flamencós, kasztanyettás intermezzót. Zseniális!
A Pecer basszustémájával nyitó Indulunk az album leghosszabb darabja, nagyot zenélnek benne a srácok, szó se róla! A Hollywood-ban Miki (Ørdøg, Wackor) hallatja egyedi „humán-vocoderes” hangját, de a groove-ok is megidézik Süsü kedvenc csemegéjét. A Jóbarátom a lemez fél-lírai dala, melyben Gábriel az éneklés mellett még hegedül is csöppet. A prozódia nem tökéletes, de szerencsére nem is vészes. Ellenben a gitárszólókba nem tudok belekötni, azok nagyon ott vannak a szeren! Három gyors/masszív középtempós, headbangelésre késztető thrash tétellel folytatódik a Kohó, hogy aztán a BZ énekével felturbózott Küzdesz zárja az új dalok sorát. Zoli szokásához híven nagyot énekel. Bár Gábrielt is jó énekesnek tartom, úgy érzem ő nem lett volna képes egy olyan refrénre, mint amilyet Bátky Mester idevarázsolt. De ha már varázslás, Töfi is varázsolt, ráadásul duplán. A Küzdesz utolsó gitárszólóját ő játszotta fel, a lemeznek pedig egy erőteljes, arányos hangzást kreált a Denevérben. A tényleges zárás egy régi szerzemény, az első nagylemezen (In Versio) is szereplő 90. Klasszikus, gyors thrash nóta, Zsolti énekével.
Így ér véget a Remorse hatodik albuma.
Remélem, a folytatásra nem kell újabb 12-13 esztendőt várni!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hát ez egy igen jó írás. Én mér az előrendelésnél belelkesedtem, egyébként pedig, szakmában dolgozó kohászként illetve egy már majdnem 3 évtizede, Ózdhoz hasonlóan magára hagyott iparváros hajdani lakójaként a zenekar több dalában is pontosan átéreztem az üzenetet. A zenét tekintve a Testament/Exodus-vonal említése telitalálat, miközben (az életművük hallgatásakor) hallom, hogy megvan az egyedi íze. Nagyon örülök, hogy megjelent ez az írás!