Sepultura
Quadra

(Nuclear Blast • 2020)
oldboy
2020. február 20.
0
Pontszám
9

A három évvel ezelőtt megjelent Machine Messiah-t a legerősebb Derrick-es Sepu albumnak tartom. De a komplett diszkográfiát nézve is ott van nálam a TOP 3-ban. Tetszett az az irány, amit azzal a lemezzel megkezdtek. Persze a korábbi anyagok is tartalmaztak kísérleteket, progos megoldásokat, de a 2017-es opuszon csúcsosodtak ki ezirányú törekvéseik. Azt is megkockáztatom, hogy a Machine Messiah újradefiniálta a Sepultura-t. Csak remélni tudtam, hogy kitart a lendület és a kreativitás a későbbiekben is és hasonló szellemben fogják elkészíteni a soron következő nagylemezüket.

Nos, február 7-én megjelent a Quadra és bizony egyenes folytatása ez az előző albumnak! Szerencsére nem egy Machine Messiah 2. lett a friss dalcsokor, viszont legalább olyan minőségi, színes, változatos, határokat feszegető muzsika hallható rajta, mint elődjén!

Roppant meggyőző lett ez az újfent koncept-jellegű, bő 51 perces lemez!

Eloy masszív tam ütéseivel indul az Isolation, mely nótában később space-es és szimfós témák is felbukkannak. Persze amint megdörren a gitár, egyből egy régi vágású, gyors Sepultura thrash gránát robban a hallójáratainkban! Képtelenség nem bemozdulni, vad headbangelésbe kezdeni e dal hallatán! Azért, hogy ne szimpla thrashelés legyen ez a szösszenet, újra előveszik a szimfis témát egy kis kórussal megspékelve. A Means to an End hasonló szellemben fogant, a direktebb, gyors, agresszív vonalat követi. Mondjuk a verzében Casagrande dobolása, témázgatása minden, csak nem átlagos.

A féltávnál beiktatott leállós rész pedig úgy zseniális, ahogy van! Andreas gitárszólójáról nem is beszélve. Még szitár effekttel is csapatja az ujjgyakorlat egy részét. Atom! A Last Time meg kapásból tapping gitárszólóval nyit. Először itt veszi elő, még ha csak pár másodpercre is Green Mester a dallamosabb hangját. A riffelés, egyes gitárdíszítések pedig Gojira-sak. A franciák hatása amúgy többször is felsejlik a későbbiekben. A kórusok szintén nem ebben a szerzeményben hallhatók utoljára. Mint ahogy fenomenális Kisser gitárszóló sem!

Elég bitang, ahogy a törzsi ritmusokra húzzák a vonósok a Capital Enslavement-ben! Zeneileg ez a darab idézi meg leginkább a Chaos A.D. és a Roots világát. Na meg a Soulfly-ét. Az Ali akkora gyomrosokat osztogat, mint amilyeneket Cassius Clay adott ellenfeleinek fénykorában!

A masszív kórussal felvértezett, újfent Gojira-ízekkel operáló Raging Void sem egy átlagos dal. Tele van okossággal és kiszámíthatatlan. Ezt a kiszámíthatatlanságot, a váratlan megoldások csatasorba állítását tartom a mai Sepu egyik legnagyobb erényének! A flamenco gitárral nyitó Guardians of Earth szerintem már most instant klasszikus! Az én olvasatomban az itt hallható dolgok állnak manapság legközelebb a progresszivitáshoz. Mondjuk jahhh, a középrész totál prog. rock, Andreas szólója meg… Zseni ez a fickó! De az egész nóta szerkezete, rétegzettsége, hangulata előre mutató!

A The Pentagram most az, ami az előző lemezen az Iceberg Dances volt. Instrumentális monstrum, melyben a muzsikusok megmutatják, hogy komoly technikai tudással bírnak. Bár Paulo Jr. is meg-megvillan benne, mondanom sem kell a Kisser-Casagrande páros lopja el a show-t! Beteg állatok! 😀

Az Autem az album egyik slágere, ki-beb@szott fogós refrénnel! De a szólóblokk, a perkás kísérettel is örömkönnyeket csal a szemembe. Nem hétköznapi módon a címadó tétel egy rövid, instrumentális, akusztikus gitáros átvezető. Szép és hangulatos. A két aduászt a végére tartogatják a srácok: az Agony of Defeat a korong leghosszabb, legmonumentálisabb darabja, Derrick piszok nagyot énekel benne, és olyan erők szabadulnak fel, melyeket szavakkal le sem tudok írni! A záró Fear, Pain, Chaos, Suffering a másik nagy sláger, köszönhetően Emmily Barreto vendégéneklésének. Női ének egy Sepu lemezen? Bizony! A 2020-as Sepultura ezt is meg merte lépni! És milyen jól tették! Emlékezetes párost alkotnak Derrick-kel! Andreas pedig az elején üveghangokkal is operál, aztán féltávnál megereszt egy rá jellemző, közel sem átlagos szólót.

2017-ben valamire nagyon ráérzett a Sepultura és a Quadra legalább olyan izmos lett, mint a Machine Messiah volt. Ha valaki egy minőségi progresszív groove/thrash metal lemezre vágyik, ne is keresgéljen tovább, mert a Quadra képében megtalálta!

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.