Számomra az év szenzációját jelentette a Storm The Studio tavasszal megjelent bemutatkozó lemeze és azóta is érkeztek, valamint nyilván érkeznek is még fontos albumok 2019-ben, ám nem nagyon hiszem, hogy az év végi listám dobogójáról ezt bármi le tudná taszítani.
Szinte teljességgel kizártnak tartom, hogy a zenekar tagsága kapcsán először ne a The Bedlam neve ugorjon be azon 35 évnél idősebb metalfejeknek, akik már a ‘90-es években is figyelemmel kísérték a hazai rock/metal életet. Másodjára pedig valószínűleg a Nomad neve is előkerül, nyilván hangsúlyosan az első lemez, amin még Fodi énekelt.
Amikor először értesültem – ha jól emlékszem a Grungery-n – arról, hogy Fodi és a Nomad-ból akkortájt távozó Újvári Petya egykori csapattársukkal, Hankó “Judy” Zoltánnal projekteznek fellelkesültem. Sejtettem, hogy ebből valami olyan fog kisülni, ami nekem kedvencem lesz. Úgy is lett!
A bejelentést viszonylag hosszabb csend követte, amikor írták a dalokat, készült a lemezfelvétel. Erről bővebben a Ric$Cast STS specialban hallhattok.
A lemez a Grungery Media Records kiadásában jelent meg, és ez vitán felül garancia arra, hogy nívós kiadvánnyal van dolgunk.
A tagokat nem szeretném különösebben méltatni, mert igazán nincs rá szükségük. Annyit mégis megjegyeznék a felállás kapcsán (amiben negyedik tagként a Fish! bőgős Binges Zsolt szerepel), hogy valahogy az egység és a kémia, az, ami eszembe jut.
Ennyire hosszúra nyúlt bevezető után jogosan mrül fel, hogy valójában milyen zenét alkottak Fodiék?
Röviden: minőségit.
Hosszabban pedig úgy tudnám jellemezni, hogy olyat, amit várhatunk tőlük. Első körben azt hiszem, hogy az Inside Ash korszakos Bedlam és a Fodi-fémjelezte Nomad keverékeként viszonylag jól leírható. Persze ezt nehogy úgy értse bárki is, hogy a az említettek metszteként kell elképzelni.
Igazság szerint nem szeretnék egyenként végigmenni a dalokon, mert valamiért legszívesebben mindet kielemezném… Így inkább néhány emelek ki, amik jelenleg valamivel kedvencebbek a többinél.
Az egyik ilyen favoritom a Szilícium. Ez az a dal, ami szerintem innen is kilóg, de minden elődbanda munkásságát figyelembe véve se tudom sehová sem kötni. Na, jó! Ez persze némileg túlzás, de akkor is kilóg a sorból. Szövegileg és énekileg is telitalálat, de zeneileg sem egyszerű darab. Még kicsit táncolható is.
A Ha kérdeznék a másik kedvencem. Simán el tudnék rá képzelni egy tavaszi/nyári mezőn forgatott videót, napsütéssel, felhőkkel, záporral…
Az Ólom felhők nekem elsősorban a szövege miatt jött be, de zeneileg is nyerő. Van valami nyomasztó egység a társadalomkritikus szöveg és az ezt felerősítő, egyszerre nyomasztó hangulatú, ugyanakkor „kapkodós” zenei témák között.
Ahogyan a jelen kor társadalmi problémáit megfogalmazza Fodi, az nagyon szimpatikus számomra, semmi szájbarágás, de erős képekkel fogalmaz:
“Díszletek, kellékek
Szereplők, kik fellépnek
Fabrikált emlékek
Mind részei a Nagy Gépnek!”
Ha lesz koncert (remélem lesz!!!), akkor ez minden bizonnyal tarolni fog. Talán nem lövök nagyon mellé, de számomra ez az a dal, ami visszautal a kezdetekre, a The Bedlam dolgaira.
Aztán hasonlót érzek a Bolond leszek-ben is:
“A tortát felvágták
Neked nem jutott szelet
Ne sírj, fiú, megtartottad lelkedet
Kockák közt, hengerként te
Soha nem illesz a képbe!
E világ bolondjai nem felelnek egy Gépnek!”
Igazság szerint valamennyi dalt felsorolhatnám, mert egyiket sem érzem erősebbnek vagy akár gyengébbnek a többinél. Ritka az ilyen. Tegnap biztos mást mondtam, ma épp a Pixelt nevezném meg abszolút kedvencként. A mai hangulatomhoz annyira illik ez a kicsit lebegős, befelé forduló, merengős dal.
A lemez valamennyi dalához készült egy YouTube videó, amik remekül megfoják az adott dal hangulatát, mondanivalóját. Így a vizuális tartalom is szuper, elég csak a Legenda utalására gondolni.
Szóval messze még az év vége, de nagyon meglepne, ha Fodiék lemeze nem lenne ott az idei év TOP 5 albuma között, amikor a 2019-es évet értékelem.
Azt gondolom, ez a bemutatkozó lemez (de fura ezt leírni Petyáékkal kapcsolatban…) önmagában is megállja a helyét.
Arról is lehetne beszélni persze, hogy Vári Gábor (Dystopia) milyen arányos és élettel teli hangzású felvétellel támogatta meg a dalokat. Meg arról is, hogy milyen jól illeszkedik a mondanivalóhoz az egyszerűségében is nagyszerű borító, ám ezek az információk eltörpülnek a DALOK mellett.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
