Szörnyen jó szórakozás szombat estére: Lordi + All for Metal // Budapest, Barba Negra Red Stage, 2024. 03. 23.

Úgy gondolom, hogy közönségbarát döntés született a szervezők részéről péntek (március 22.) reggelén, mikor közölték, hogy a viszonylag nagy érdeklődésre való tekintettel átkerül a koncert a Blue Stage-ből a jóval nagyobb Red Stage-be. Ez a közönséget látva, utólag mindenképpen egy jó döntés volt, mert a kisebb helyen eléggé heringparti effektus lett volna, a Redben is jó félház volt legalább a bulin és így szerencsére lehetett balkonjegyet is venni, ahonnan még jobban lehetett élvezni a koncertet. Vártam mindkét bandát, a Lordival eléggé „érdekes” a viszonyom, az egyre jobban feltörekvő All for Metal pedig az elmúlt kb. fél-egy év egyik legnagyobb pozitív meglepetése számomra minden értelemben – így nagyon vártam a buli utáni interjút, valamint a találkozókat, meet&greeteket is.

Napra pontosan fél évvel ezelőtt, 2023. szeptember 23-án mutatkozott be a nemrég alakult új heavy metal banda All for Metal a magyar közönségnek is, mikor a Wind Rose Analog Music Hallos koncertjén vendégzenekarok voltak. Mint ahogy a koncertbeszámolómból is kitűnik, egy bitang erős bemutatkozó koncert részesei lehettünk, utána pedig rendkívül készségesen lehetett velük kicsit beszélgetni, találkozni, fotózkodni, dedikáltatni. A mostani turnén is a tavaly megjelent Legends lemezüket turnéztatják, amit hamarosan (idén augusztusban) követ majd a második, Gods of Metal album – ahogy azt a koncert utáni interjúban is elmondták a srácok.

A program gyakorlatilag majdnem egy az egyben megegyezett a tavalyi dalokkal, ám sajnálatomra pont az egyik kedvenc dalom, a Run helyére tették be az új lemez címadó dalát, a Gods of Metalt. Véleményem szerint mehetett volna bármelyik másik dal helyére is akár – leszámítva a Born in Valhallát és az All for Metalt. Na mindegy, így jártam – az új lemez címadó dala szinte ott folytatja, ahol az első lemez abbahagyta: baromi energikus, brutálisan jó sláger, ami élőben is nagyon jól hangzott, így egyre jobban izgatott és kíváncsi vagyok az új lemezzel kapcsolatban!

A nagyobb színpadot is remekül kihasználták a srácok, Antonio Calanna és Tim „Tetzel” Schmidt énekesek tökéletesen egészítik ki egymás énektémáit, előbbi az egyik legjobb heavy/power metal torok jelenleg a szcénában (amit több dalban is megmutatott), utóbbi pedig fantasztikusan hozza a komorabb, „morgósabb”, adott esetben akár hörgős részeket. Gitárosi poszton a német/cseh Induction zenekar gitárosa, Tim Hansen (Kai Hansen fia) segítette ki a csapatot, mivel Ursula Zanichelli csak később, az olasz dátumoktól kezdve tudott a bandával tartani. Ennek ellenére remekül hozták a szólókat Jassival (Jasmin Pabst). A talpalávalót most is rendkívül precízen hozta a Florian Toma – basszusgitáros és Leif Jansen – dobos páros, illetve a két táncoshölgy (Christina és Luisa) is hozzátette a maga impozáns részét a produkcióhoz a remek táncos koreográfiákkal.

A fények valamilyen szinten látványosabbá tették a bulit, remélhetőleg minél hamarabb üdvözölhetjük újra a bandát hazánkban is, a következő Európai-turnéjuk alkalmával, ami a második lemezük, a Gods of Metal bemutató turnéja lesz (talán már headline) és egy hasonlóan fantasztikus koncertet láthatunk tőlük. Ehhez minden rendelkezésre áll, úgy hiszem.

Setlist: Intro (felvételről) / All for Metal / Fury of the Gods / Raise Your Hammer / Born in Valhalla / Prophecy of Hope (felvételről) / Mountain of Power / Hear the Drum / Legends Never Die / Gods of Metal / Goddess of War

Érdekes” a kapcsolatom a finn szörnyekkel, ha lehet így fogalmazni – legalábbis koncertek terén, bár, valamelyest a diszkográfia terén is. Akármennyire is volt jó az első két lemezük (Get Heavy – 2002 és The Monsterican Dream – 2004), a Lordit gyakorlatilag világszerte szinte mindenki a 2006-os Eurovíziós dalfesztivál győzelme után ismerte meg, akkor tettek szert igazán nagy ismertségre, nem csak Európa-szerte. Akkoriban két dallal is neveztek a dalfesztiválra a 2006-os The Arockalypse harmadik albumukról: a Hard Rock Hallelujah-val és a Bringing Back the Balls to Rockkal, ám hamar kiderült, hogy előbbi lesz a befutó.

Annak idején nagyon megszerettem az első három lemezüket és én pont nem azok közé tartozom, akik az Eurovízió kapcsán ismerték meg őket. 2008-ban, egyetemi tanulmányaim alatt volt alkalmam Erasmus-ösztöndíjjal fél évet Rovaniemiben is tanulnom (én magam választottam Lappföldet, ahol a Lappföldi Egyetemen – University of Lapland – tanultam és már akkor megtapasztaltam, hogy a finn oktatási rendszer mennyivel másabb/jobb a magyarhoz képest). Rovaniemi városából származik Mr. Lordi, aki mára már az egyetlen aktív alapító tag a zenekarban, a város főterét az Eurovízió-győzelem után Lordi-térnek nevezték el (Lordi’s Square), ahol szintén volt szerencsém járni, valamint akkoriban még üzemelt az azóta már sajnos bezárt Lordi’s Rocktaurant étterem, ami két részből állt: egy éttermi és egy beülős romkocsmaszerű helységből. A helységekben a banda akkori tagjainak jelmezei voltak kiállítva vitrinekben, a falakon az első három lemez különböző arany- és platinalemezei voltak kifüggesztve, valamint elsődlegesen persze rock-metal zene szólt. Illetve arra is emlékszem, hogy megnéztük az ottani moziban a Lordi filmjét, a 2008-as Dark Floors – The Lordi Motion Picture horrort angolul, feliratosan, a mozijegy mindmáig ott figyel a fiókomban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy anno ezeknek a felejthetetlen élményeknek részese lehettem.

Viszont magyarországi koncert csak nem akart körvonalazódni. Aztán 2008-ban megjelent a banda negyedik lemeze, a Deadache, amin olyan frankó dalok találhatók, mint pl. a Bite It Like a Bulldog, a Girls Go Chopping, a Man Skin Boots, vagy éppen a címadó Deadache. És mikor bejelentették, hogy a 2009-es Európai-turné keretében végre eljönnek először Budapestre is, egy percig sem haboztam, hogy megnézzem őket a néhai Petőfi Csarnokban. Egy remek este volt az is, az akkor még eléggé más felállásban érkező Lordival (Mr. Lordi – ének, Amen – gitár, OX – basszusgitár, Kita – dobok és Awa – billentyűk). Azóta gyakorlatilag 2-3 évente jártak nálunk (minden ezt követő lemez turnéjával), de valahogy sosem hozta úgy az élet, hogy megnézzem őket – nem tudom, hogy miért nem, pedig ezzel így hét itthoni koncertet hagytam ki sajnos. Így mindösszesen ez a harmadik Lordi koncertem volt, mert tavaly láttam őket Bécsben a Sabaton/Babymetal előzenekaraként is, ahol már elkezdték bemutatni az új, Screem Writers Guild lemezt a közönségnek – ami szerintem nem igazán sikerült jól, érezhetően sok ötletet, fantáziát, dallamokat, jó dalokat kivett a bandából a 2022-ben megjelent, hét különböző stílusban fogant hét lemezes Lordiversity csomag, melynek egyik legjobb lemeze az AOR-stílusú Humanimals volt. Egy ideje már elsődlegesen ezen a vonalon akar haladni a Lordi, de amíg a Killection vagy a Humanimals korongokon bitang erős, slágeres dalok születtek, addig a Screem Writers Guilden ebből elég kevés van és inkább a középszerű dalok dominálnak. Így kíváncsi voltam a koncertprogramra.

Ha már az elején szóbakerült a második lemezük, nagyon megörültem, mikor láttam a turné állomásain és Mr. Lordi a pesti koncerten is elmondta, hogy az új lemez bemutatása mellett a The Monsterican Dream 20 éves évfordulóját is ünneplik ezen a körúton. Ha erről az albumról van szó, szerintem mindenkinek egyből a Blood Red Sandman zseniális szám ugrik be róla és kb. ennyi. Pedig mellette olyan fasza dalok vannak rajta, mint a Pet the Destroyer, Wake the Snake, My Heaven is Your Hell, Fire in the Hole vagy a Kalmageddon is – így mindenképp kíváncsi voltam, hogy miket vesznek elő róla. Az új lemezről játszottak hét, a The Monsterican Dreamről hat számot, ami kitette a setlist majdnem egészét. Azt nem igazán értem, hogy minek kell egy bulin négy szólót is elnyomni – mert volt itt dob-, gitár-, basszusgitár- és billentyűszóló is, ami helyett játszhattak volna még számokat – annak ellenére sem, hogy ez nyilván Mr. Lordi átöltözésének, különböző kiegészítőinek felhelyezését szolgálja. Egyébként a show nem volt olyan szinten látványos, semmi pirotechnika, csak fényár színesítette a színpadot – ami nem feltétlen baj, de jó lenne egy komolyabb látványelemekkel operáló Lordi-showt is megnézni valamikor.

Ahogy említettem, a tagok közül már csak Mr. Lordi van a kezdetek óta a bandában, de a többi poszton is már többedik tag található. Számomra a fentebb említett felállás volt talán az, amelyikkel a legjobban megszoktam a bandát – Kita a dobok mögül mindenképp hiányzik, a tavaly, 26 év után távozott Amen gitáros is és nekem OX basszusgitáros is (habár én még emlékszem az OX előtti basszeros, Kalma karakterére is). Félreértés ne essék, az új tagok sem rosszak egyáltalán – főleg Mana dobos –, de valamilyen szinten hasonló a helyzet, mint a Sabaton kapcsán, mikor tőlük is távoztak négyen és nekem meg idő kellett, hogy megszokjam a tagcseréket, amiből a Lordinál azért kicsivel több volt, nekem pedig jóval kevesebb koncert. Mana dobos egyébként impresszíven zúzta a bőröket, dobszólója nagyon ötletes volt Darth Vader híres Imperial March szuperül összehangolt zenéjére a Csillagok háborújából. Ezek a szólók egyfajta átvezetésként is szolgáltak egy-egy dalhoz kapcsolódóan. Az intró előtt meghallgattuk teljes egészében felvételről a Kiss God of Thunder dalát – amiről elhiszem, hogy a banda egyik legnagyobb kedvence és be van már járatva, de ez is elvett legalább 5 percet a koncertből, ami így is kb. 10 perccel később kezdődött a tervezetthez képest. Majd ezután stílszerűen jött az új lemez intrója, amit a középtempós, amúgy a jobbak közé tartozó Unliving Picture Show követett. Nem egy szokványos kezdőnóta ez, ám elég jó volt. Mellette az új albumról előkerült a már tavaly is játszott Dead Again Jayne-Lucyfer Prime Evil-Thing in the Cage hármas és friss nótákként a nem rossz dallamokkal operáló Inhumanoid-In the Castle of Dracoolove-Scarecrow hármas, melyek szintén nem voltak rosszak, de én például szívesebben meghallgattam volna a jobb, slágeresebb dallamokat tartalmazó Vampyro Fang Clubot bármelyik hat szám helyett.

A Blood Red Sandman gyakorlatilag a második lemez megjelenése óta stabil pontja a koncertprogramnak, rajta kívül eljátszották a My Heaven is Your Hellt és az olyan ritkaságokat, mint a gyors, dallamos Wake the Snake – aminek a második felében Mr. Lordi kezében egy „kígyót” tartott –, a The Children of the Night szép lassú ballada és Hella billentyűszólója vezette fel – helyette én viszont inkább meghallgattam volna a szintén lassabb Pet the Destroyert. Illetve két abszolút ritkaságszámba menő tételt is elővettek, a Shotgun Divorce-t és az ugyancsak zseniális, lemezt lezáró Kalmageddont – amit pedig Hiisi basszusgitár szólója vezetett fel. A szólók és e 13 szám mellett már csak további 4 dal fért bele a programba, amiket nem nehéz kitalálni, úgy gondolom. Nem maradhattak ki természetesen az együttes legnagyobb slágerei, illetve egyszerűen nem lehet hanyagolni a The Arockalypse lemezt, így erről elhangzott még a Who’s Your Daddy? – ami helyett megmondom őszintén, sokkal jobban meghallgattam volna több számot is: They Only Come Out at Night, Bringing Back the Balls to Rock, The Kids Who Wanna Play with the Dead, Good to Be Bad vagy akár a Supermonstarst is. A ráadásban pedig érkezett a slágerparádé a Devil Is a Loser-Would You Love a Monsterman?-Hard Rock Hallelujah trióval, mely viszont bombasztikus lezárása volt a koncertnek.

A két legújabb tag sem rossz karakter a bandában – Hiisi basszusgitáros és Kone gitáros, akik folyamatosan kisegítették Mr. Lordit a vokálozásban a refréneknél, mint ahogy Hella is kivette ebből a részét. Mindenképpen úgy gondolom, hogy a számok miatt megérte megnézni ezt a koncertet – számomra különösen a The Monsterican Dreamről elővett dalok és ritkaságok miatt. Sajnálom, hogy nem láttam az elmúlt két turnén őket, mert mind a Killection, mind a Lordiversity turnéján olyan számokat vettek elő a korongokról, amiket baromi jó lett volna élőben is hallani – illetve számomra nagyon hiányzott a Beast Loose in Paradise dal, ami a Dark Floors film stáblistája alatt megy és számomra az egyik legjobb slágere a bandának.

A Lordi koncertje után, kicsivel 11 óra körül az All for Metal kijött a merch-standhoz és újfent lehetett velük beszélgetni, fotózkodni, dedikáltatni – most is rendkívül szerények, közvetlenek, jó fejek voltak. Én pedig emellett találkoztam a Lordival is, meet&greet keretében, amely viszont egy hatalmas élmény volt, még ha nem is olyan hosszú.

Setlist: God of Thunder (Kiss, felvételről) / SCG XVIII: Nosferuiz Horror Show (Intro) / Unliving Picture Show / Lucyfer Prime Evil / My Heaven Is Your Hell / Blood Red Sandman / Dobszóló (Mana) / In the Castle of Dracoolove / Scarecrow / Thing in the Cage / Billentyűszóló (Hella) / The Children of the Night / Who’s Your Daddy? / Wake the Snake / Basszusgitár szóló (Hiisi) / Kalmageddon / Shotgun Divorce / Gitárszóló (Kone) / Unhumanoid // Dead Again Jayne / Devil Is a Loser / Would Your Love a Monsterman? / Hard Rock Hallelujah

Köszönet a Lordi, az All for Metal együtteseknek, a Livesoundnak és a Barba Negra Red Stage-nek!

Képek: Zenekarok hivatalos facebook-oldalai és saját

Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.