Varso
Finding Deaf Ears (2001)

Előző cikkemben felültem a nosztalgia-vonatra és úgy gondoltam folytatom a miskolci történeteket, lévén az after@all A.C.I.D.-je mellett a Varso bemutatkozó nagylemeze, a Finding Deaf Ears is idén lett húszéves. Az ő pályafutásukat majdnem a kezdetektől nyomon követhettem. Legalábbis a “hanghordozós” kezdetektől. Meg is van az összes kiadványuk (sajnos csak három adatott meg nekik), sőt anno még egy furán zöld színű pólót is vásároltam tőlük.

1999-ben jelentettek meg egy demót, Athletica Devla címmel, majd jött az első és eddig egyetlen nagylemez, ami jelen cikk tárgyát képezi. Utolsó hanganyaguk pedig a The Eastern Fashion EP volt 2002-ből. Aztán úgy döntöttek, hogy jegelik a zenekart, majd talán fel is oszlottak. Viszont pár napja vettem észre, hogy van facebook oldaluk, ami szerint reaktiválták magukat. Hogy ez mennyire komoly, arról fogalmam sincs, lévén a Findig Deaf Ears-t ez év április elsején tették fel a bandcamp-re és ezektől a fickóktól bármi kitelik. Elég csak megnézni egy 2002-es promó fotót és egy ideit. Nem úgy tűnik, mintha nagyon megkomolyodtak volna…

Varso 2002

Ahogy az after@all ismertetőmben említettem, a három miskolci prog. banda közül a Varsós srácokkal voltam legközelebbi kapcsolatban, hisz hárman is akkoriban jártak egyetemre, amikor én. Talán énekesükkel, Pál Viktorral dumáltam legtöbbet. Emlékszem, mennyire megtisztelőnek éreztem, amikor egyszer összefutottunk és felém nyújtotta a fülhallgatóját, hogy hallgassak bele valamibe. A készülőfélben lévő The Eastern Fashion EP egyik dala volt. És rögtön leesett az állam, hogy mekkorát fejlődtek a Findig Deaf Ears-hez képest. Pedig nem rossz anyag ám ez sem! A hangzását mondjuk szokni kell. Mivel szerzői kiadásban jelent meg, így a tagok finanszírozták a stúdiót is. Az egy dolog, hogy 3 nap alatt vették föl a Denevérben. De nem emiatt lett olyan, amilyen. Hanem amiatt, mert Töfiéknek fogalmuk sem volt akkoriban arról, hogyan kellene egy ilyen, nem épp szokványos muzsikának megszólalnia. Ők alapvetően a klasszikus fémzenei stílusokban (heavy, power, thrash metal) mozogtak otthonosan. A Varso pedig egy beskatulyázhatatlan, nehezen megfogható zenében utazott. Bár hatásaik érezhetők voltak, mégis már az Athletica Devla demón is egyedien szóltak. Vicces, vagy inkább tragikomikus, de a demo hangzása jobb volt a nagylemezénél. Hogy a sound mennyire játszott közre abban, hogy a Finding Deaf Ears végül önbeteljesítő jóslatként valóban süket fülekre talált, azt nem tudom. Nyilván a zenekar tagjai sem gondolták azt, hogy ezzel a zenével szélesebb tömegeket tudnak megszólítani. Számomra viszont mai fejjel, füllel hallgatva is frissnek tűnik a Varso zenéje.

Varso 2021

Király Attila basszusgitárjával indul a lemez, majd némi gitár, perka (darbuka) és dob is bekúszik, hogy aztán észrevétlenül átváltson az intro a Superfish-be. Viktor dallamai, kiejtése is rendhagyó, de valahogy mégis működik az ének. A zene pedig agyas, technikás, de nem magamutogató. Attila valóban királyul bőgőzik végig, a csapat legismertebb tagja, Kovács Attila (ex-Watch My Dying, ex-Superbutt, Sear Bliss) szintén érdekes, néha kifejezetten VoiVod-os dolgokat penget. Ráadásul az ő, igen elvont festményei díszítették az összes Varso kiadványt. Szegény Kozma Ricsi is okosakat üt, csak épp nagyon furán szól a cájgja. Szerencsére az egy évvel később kiadott The Eastern Fashion EP igazságot szolgáltatott a Varso-nak, mert az az anyag értő kezek közé került. Az after@all frontember Oláh Szabi házi stúdiójában vették fel és ezerszer jobban, arányosabban szól, mint a nagylemez! Egyébként szerintem amiatt is volt nagyon jó zenekar a Varso, mert a tagok zenei ízlése elég széles spektrumon mozgott. Anno Kozma Ricsivel beszélgettünk is arról, hogy neki mennyire tetszik a Paradise Lost, akkoriban a metalos arcok nagy része által agyonköpködött Host albuma. Ugyanis ő nagy Depeche Mode-os. Meg Sting-es. Király egyik nagy példaképe pedig az Atheist. Nem véletlenül alkalmazza ő sem előszeretettel a tapping technikát. A puerto rico-i Puya és a Mr. Bungle zenéjét pedig Viktor által ismertem meg. Aki egyébként Hedvig Sukar álnéven írt az egyetemi újságba. Lemezkritikákat is. Mai napig emlékszem a Metallica St. Angeréről írt, 85%-os ismertetőjére.

A zenei széleslátókörűségen túl a humor is jellemző volt a Varso-ra. Ha jól emlékszem pont az after@all cikkemben felemlegetett Miskolci Progresszív Metal Fesztiválos koncertjükön történt, amikor Viktor bejelentette, hogy most pedig a hamarosan megjelenő Meshuggah lemezről fognak játszani. És belekezdtek egy néma játékba, utalva a Nothing-ra.

2002-ben még nem voltak YouTube-os dalelőzetesek, csak annyit tudtunk akkor, hogy Nothing lesz a lemez címe. Amúgy akár játszhattak is volna Mesügét, hisz a Crowbar Broken Glass-ét gyakran eltolták koncerteken. A Finding Deaf Ears egyik legkülönlegesebb tétele az instrumentális ’akhi em gereħ, melyben Király mellé becsatlakozik Hudák Attila az Eclipse bőgőse. És varázsolnak a srácok egy kicsit a négy(öt)húrosokan, beindul a “tapping-malom” rendesen. A záró szerzemény címe magyar, viszont a dalszövege az Alföldnek is angol.

Nem akartam dalról-dalról kielemezni ezt az albumot, ez a megemlékezés pedig a nosztalgia miatt elég csapongó lett, emiatt bocsánatot kérek mindenkitől!

Aki anno nem részesült a Varso-élményben, az hallgassa meg ezt a korongot, mert a suta hangzás ellenére is egyértelmű, hogy előremutató zenét játszott a zenekar a kétezres évek elején!

Varso – Finding Deaf Ears (2001): 8 komment

  • boymester szerint:

    Elsőre azt hittem, valami étel van a borítón:) Meg ezek a promóképek…:) Kíváncsivá tettek… korábban nem hallottam róluk, köszönöm!

    • Armand szerint:

      Nem hallottál róluk? Te, hogy nőttél fel? 🙂

    • oldboy szerint:

      Szívesen! 🙂
      Biztos, hogy sokan vannak még rajtad kívül, akik anno lemaradtak róluk.
      Viszont a hazai prog. bandák sokat köszönhetnek Uzseka Norbinak, hisz ő már 20-25 éve is szívügyének tekintette a műfaj támogatását. És akkoriban tényleg szinte csak a Hammer-ből értesülhettünk a rock/metal zenei újdonságokról. Nekem pedig mázlim volt, hogy pont a kétezres évek elején jártam a Miskolci Egyetemre, így a városban akkor tevékenykedő prog. zenekarok számomra talán többet jelentenek a személyes ismeretség miatt. 🙂

    • Armand szerint:

      Valóban anno csak a Hammer volt az ilyen és hasonló zenéknek a (legnagyobb) hírmondója. De az olyan zenebolondok, mint én is, aki úgy mond egy országos szinten zajló kazetta másolgatós/cserélgetős hullámban voltak benne szinte első kézből értesültek a zenekarok aktuális dolgairól, stb… Számomra nagyon kellemes korszak volt, és mára már bánom, hogy ez elmúlt. (…..) Egy-egy ilyen csere alkalmával néha valóságos csemegék is felkerültek arra a kazettára, amit a zenekar, vagy az adott előadó nem igazán terjesztett máshol. Továbbá azt is bánom, hogy a költözések és egyenek során sok-sok ilyen kazettám elveszett.

    • boymester szerint:

      ARMAND: Csórón. Kínai walkman volt az első, amihez nagy nehezen szereztem három kazettát pár idősebb sráctól tizenéves koromban. Az egyik egy Black Sabbath válogatás volt, a második Ghymes Smaragdvárosa, a harmadik pedig egy újabb válogatás, amiről nem tudtam, mik vannak rajta (izgalmas nyomozás volt, mire mindet megfejtettem: volt rajta egy csomó régesrégi Slayer, Sepu, Metallica, Benediction és Cannibal Corpse, valamint a Picsától a Nyaljátok ki és a Szemben a bordélyház…:) CD, kazetta közelébe koleszos koromban kerültem, de ott a pénz nagy részét a zenegép nyelte el a törzshelyünkön. Ott azért volt minden. Főleg klasszikus rock. Ekkoriban leginkább a prog rock kezdett el érdekelni és ebben “mélyedtem” el egy jó pár évig, de nálam a 70-es évek volt a pótolni való…

    • Armand szerint:

      Nekem egy MK 47-es volt az első magnóm, aztán egy Videoton volt. Igaz korábban a fater szalagos Vermonáján ment a rock n roll. Én azt mondom, hogy olyan 10-12 éves koromtól hallgatok tudatosan rock/metal zenéket. 12 éves koromban volt egy kellemetlen balesetem, amiből kifolyólag 4 hónapig össze volt drótozva a jobb lábam. Így a nyár kellemes volt… mást nem igazán tudtam csak zene, olvasás, meg a rajzolás. Hogy mi volt az első kazettám… ezt szerintem már nem tudom meg mondani. De szerencsére az egyik haverom faterja nagy rock rajingó volt hatalmas lemezgyűjteménnyel, na ott is szólt a zene. Imádtam és imádom máig is. Igaz mostanában inkább a régebbi és hasonszőrű zenék felé kanyarodom vissza (’70.-as’80-as, ’90-es évek), a modern dolgok valahogy nem az én világom.

    • boymester szerint:

      Szívem vágya egy jó lemezjátszó és egy hálózati lejátszó…ha vége a felújításnak és bőg a kis doomster, akkor nekilátok félretenni rá és jöhetnek a lemezek, különleges felvételek… Egész kiskoromban erre vártam, most végre megtehetem majd (remélem). Én nagyon sokmindent hallgatok, de a Forgácsra csak azt szeretem hozni, ami ide passzol. Pl. kedvelem a népzenét (nem folk-rockot, hanem NÉPZENÉT), a reggaet (kizárólag a roots), hallgatok klasszikus zenét, magas minőségű felvételek miatt rengeteg jazzt és akusztikus zenét… Metal tekintetében ugye alapvonal a doom minden formája, mivel azt tartom a legmélyebb, legőszintébb és legősibb vonalnak. 70-es évek prog rock, 80-as évekből csak a thrash underground, 90-es évektől death és minden vegyülete…black metalt finoman kezdtem el, ahhoz nagyon jónak kell éreznem egy lemezt, hogy megszeressem.

    • Armand szerint:

      Nekem mostanában ritkán van időm teljes albumok meghallgatására. Inkább csak a hírekkel érkező dalok, előzetesek. Nálam egy 2 ajtós komódban sorakoznak a ki nem bontott, sosem hallgatott CD (melyek közül nem egy pár dedikált is), kazetták… zenét én ár csak digitálisan hallgatok, erre van időm.

Poets of the Fall
október 09.
Ultima Ratio Fest 2022
október 10.