Egyre többször bukkannak fel olyan nehézfém csapatok, akik a disszonáns és indusztriális elemek használatával jelölik ki megkülönböztető útjukat az egyediség irányába. Tagadhatatlanul vékony a mezsgye az öncélú zajongás és az igazi, zsigerből jövő őrület kötött. Azonban ez is kiveti magából a művészieskedő turistákat, és csak azok kapnak igazi elismert helyet ezen kőkemény berkekben, akik valóban időt próbáló alkotást tudhatnak sajátjuknak. Ha határvonalakról beszélünk, akkor az Absent In Body egyenesen ennek a peremén kapaszkodik. Vállalva a plágium bírálatát, egyszerűen nem tudom más jelzővel illetni a formáció produktumát, mint „Agyszétkúró”!
A projekt Amenra gitárosának, Mathieu J. Vandekerckhove-nak és a Neurosis énekes/gitárosának, Scott Kelly-nek a fejéből pattant ki. A zenei irányultság ötletének hasonlósága nyomán jött képbe a szintén az Amenra-ban ténykedő Colin H. Van Eeckhout, hogy az énekhang és a basszusgitár terén erősítse a bandát. A vérrontás lehetőségét megneszelő, számos projektben tevékenykedő, Igor Cavelera (ex-Sepultura, Cavalera Conspiracy, Deafbrick) is csatlakozott a formációhoz. Így összességében az Absent In Body-t manapság divatos „szupergroup” -ként azonosíthatjuk. Hivatalosan 2017-et jelölik meg a megalakulás időpontját, valójában ez kicsit régebbre nyúlik vissza. A csapat 2015-ben single-ként egy tömegpusztító fegyvert engedett a világra. A többi időt azzal tölthette, hogy magába szívja a világ minden nyomorúságát, sötétségét, hogy aztán ezt a Plague God címet viselő debütáló nagylemezzel a világra szabadítsa. Egy ilyen alakulatnak meg sem kottyanhatnak a földrajzi távolságok okozta problémák, így a lemezt az Amenra basszusgitárosának, Tim De Gieter belgiumi stúdiójában rögzítették, a masterelést Jack Shirley végezte az The Atomic Garden recording stúdióból. Tehát egy élő, lélegző felvétel-szörnyetegről beszélhetünk, amit idén március huszonötödikén, a nehezen emészthető zenékre szakosodott kiadó, a Relapse Records engedett útjára. A harminchat perces kiadvány öt színen vezet keresztül minket az emberiség pusztulásán. Gyakorlatilag ezt jeleníti meg az korongon hallható öt nóta.
A borítóról egy földöntúli lény képe köszön vissza ránk. Ez már önmagában egy figyelmeztetésként hat az óvatlan fülek számára, hogy „ha nem vagy elég felkészült, akkor inkább tartasd magad távol a kiadványtól”. Jól is teszi az olyan, mert a felkészületlen hallgató könnyen otthagyja a fogát egy ilyen anyag hallatán. A magukat experimental sludge metal / post-metal zenekarnak aposztrofálják, de nincs értelme a jelzők üres frázisával körül írni azt, amit hallhatunk, mert a zene önmagáért beszél. A Rise From Ruins címet viselő nyitó tétel indusztriális bevezetővel indítja a nótát. Itt nem művi zajongásról beszélünk, ezek barátaim a rothadásba taszított világunk halálhörgései! Igor becsatlakozó ritmusszekciója egyenesen Gaia beleit tapossa ki. Egyfajta törzsi, e-világon túli ritmikus ütemek érzetét keltő dobok után bekapcsolódóknak a gitárok és Colin H. halálba dermedt, iszonytató vokál témái. Ez egy igazi himnusz a világ pusztulásához! Gyors ütemekről szó sincs, lassú ritmikus témák váltják ki a katartikus hatást. Szinte fittyet hánynak ezek a riffek a gyilkos grind aprításokra. Fennkölten bizonyítják, hogy így is lehet iszonytató brutalitást elérni. In Spirit in Spite hipnotikus taktusokban szintén van valami ősi, törzsi, de nem e világi atmoszféra. Nem tartottam volna ördögtől valónak, hogy ha a dobot digitális úton oldották volna meg, mert passzolna a zene üzenetéhez. Viszont tény is való, hogy ettől sokkal természetesebben szólnak a metronóm pontosságú ütemek, melyeket a letaglózó basszussal együtt alkotnak egy apokaliptikus összhatást. A szerzemény felénél hallható végtelen ürességbe zuhanó melankolikus hangulatú levezetőből talán lehetett volna egy kicsit csípni. Véleményem szerint, ez egy kicsit hosszúra sikeredett.
Sarin című dalt már hallhattuk előre betárazott kedvcsinálóként. Fajsúlyos csapások bűvöletében érkeznek meg az Apokalipszis lovasai. Az egész zenére jellemző a ritmikus, ismétlődő riffek igéző erejű hatása. Nem bánnak szűkmarkúan az ipari elemek alkalmazásával sem. Viszont kellő mennyiségben adagolják ezeket az elemeket, éppen annyira, hogy létrehozzák az Ítéletnapi a hangulatot, de pont annyit kapunk belőle, hogy ne vigye el a produkciót egy unalmas zajáradatba. A kiadó jóvoltából, a The Acres-The Ache című dallal már korábban lehetett szerencsénk megismerkedni. Számomra ez az öt tételből a legnagyobb kedvenc. Itt zabolátlanul szabadulnak fel az igazán pusztító hatású energiák. A halálsikolyokba taszított vokál szekció is borzongató hat, akár csak az itt hallható, poszt apokaliptikus ízű „pihentető” rész. Itt egy kis tiszta ének is feltűnik, ami nagyon jól illeszkedik ehhez a részhez. Már azt hisszük, hogy megmenekülünk a Földünket sújtó nyomorúság elől, de a visszatérő súlyos zúzda rávilágít, hogy korán sincs még vége az iszonyatnak. Nem menekülünk, nem menekülhetünk! The Half Rising Man a korong záró darabja. Megmondom őszintén, hogy a szöveggel nem ismerkedtem meg, de a dalcím igen beszédes. Gyári monotonitás visszatérő ritmusai köszönnek vissza a kiüresedett világunk tükörképéről. Az egyhangú, lassú ütemek ólomsúlyként ülnek ki a lelkünkre ebben a nyolc perces produkcióban. Végül is ez egy nagyon találó választás az album lezárásához. Persze reményt itt sem kapunk.
Plague God egy igazán gyilkos produktum. Azt hiszem már sokan vártunk egy ilyen igazán arcletépő lemezre. Viszont ez a muzsika nem akárkinek való. Nem is akármikor működik! A világ zajai elől elvonulva hűsölni, vagy gyertyafényes vacsorákhoz, nem ajánlott! Tömegközlekedési eszközön, vagy dugóban eltöltött végtelen várakozáshoz, vagy otthoni apokaliptikus hangulatú világvége váráshoz kiváló alkotás! A nóták teszik a dolgukat, kegyetlenek, súlyosak. Viszont jó lett volna több fogósabb részt hallani bennük (ahogy a The Acres-The Ache szerzeményben), vagy éppenséggel egy kicsit változtatni a ritmusszekción. Ez dobott volna a változatosság érzetén. Mivel a dalokat nem húzták el annyira, így nem tartom különösen zavarónak a hosszabb átvezető, vagy bevezető részeket, de ezekből is lehetett volna egy picit faragni. Ellenben a kiadvány (harminchat perces) hosszúsága pont megfelelő. Ettől több mérget úgy sem bírna elviselni még a legkeményebb zenéken edzett hallgató sem. A hangzás ütős, egy picit koszos, de ez pont kell is ahhoz, hogy érezzük a dalok üzenetét. A borító koncepció egyszerű, de lényegre törő és igen látványos. Tökéletesen illik a zenéhez. Valójában nagyon jól reprezentálja azt, hogyan lehet letisztult formában ütős vizuális hatást elérni, mely teljes mértékbe tükrözi a hallgatni valót.
Őszinte élvezettel töltött el ez a lemez. Remélhetőleg lesz még folytatása a projektnek. A brutális muzsikák kedvelőinek egy igazi csemege lehet. A kiadvány fizikai példányai beszerezhetők a nagyobb forgalmazóktól (természetesen a zseniális Relapse records-tól), valamint digitális formában szintén elérhető a brigád bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hell!
Igen, egyet értek. Jó barátként tud viselkedni, ha az ember leakarja tenni a világ őrületének terheit.
Elborult egy cucc…imádom:)