Adoperta Tenebris
Oblivion: The Forthcoming Ends

boymester
2024. február 7.
0
Pontszám
7.5

Manapság elég kevés promóciós anyag érkezik fizikai formátumban, ami gyűjtögetőként nem érint túl jól, de a józan eszemre hallgatva (talán akad ilyen is) annyira már nem is bánom a dolgot. A digitális anyagokból könnyebb, gyorsabb szemezgetni, ha nem tetszik, két kattintás és már el is tűnik a látószögemből. A kézzel fogható kiadványok tekintetében viszont mindig van némi kényszer arra, hogy foglalkozzunk vele, még akkor is, ha az adott korong nem igazán tudja magát belopni az ember szívébe. A banda/kiadó megtisztelt minket egy CD-vel, borítóval, komplett digipackkal, úgyhogy nem lehet csak úgy legyintve félretenni, bár az időhúzásnak ilyen téren igazán nagymesterévé váltam az elmúlt évtized során. Nem túl bíztató bevezető ez a francia Adoperta Tenebris nevű egyszemélyes formáció lemeze számára sem, hiszen apró porréteg rakódott már köré még az üveges vitrinben is, mire újra elővettem, hogy eleget tegyek ennek a bizonyos kötelességnek.

Azért ne írjuk le teljesen, mert önmagában nem egy hallgathatatlan fércmunkáról van szó, inkább a lelkes, a maga módján személyes hangvételű, de teljes mértékben átlagos produkciók végeláthatatlanul hosszú listáját gazdagítja az egyszerűen csak G.-nek titulált művész munkássága. Különösebben felkorbácsolt kíváncsiságot sem hagy maga után az egyébként második nagylemezként befutott Oblivion: The Forthcoming Ends, ugyanakkor újra végighallgatva azokat az érveket sem tudom olyan könnyedén felsorakoztatni, hogy miért is kellene félresöpörni ezt a korongot. Amit mindenképp érdemes kiemelnem, az a lemezt végigkísérő gitármunka, ami kiváltképp a lassabb, középtempósabb részekben nagyon jól működik. A karcos fekete fém harmóniák mellett előbukkannak death metalos megoldások is, melyekbe jó belekapaszkodni és akad pár őrültebb megoldás a darálós szakaszokban. Kimondottan üdítő színfoltként futhatunk bele például rövid, de célravezető és hatásos gitárszólókkal. A gyors részek jellemzően összeolvadnak, jellegtelenebbek sajnos, de lehet azért, mert már milliószor hallottuk ezeket a hangulatokat.

Nem érheti panasz a vokál változatosságát sem, hiszen G. nemcsak saját metszett torkát dolgoztatja, néhány, szintén nagyrészt anonim vengdéget is megkért, hogy dolgozzanak közre a földi pokol megidézésében. Ahogy a gitárok esetében, itt is erős ingadozással találkozhatunk: akadnak igazán hidegrázós, fájdalmas sikolyok és momentumok, de a hosszú szerzemények során könnyen belefásulunk a dolgokba. A korongon esetenként kézzel foghatóbb dallamokkal is találkozhatunk, melyek némi pátoszt is fel tudnak mutatni, ám a hangsúly végig a teljes mértékben nyomasztó, fullasztó fekete muzsikán van.

Az Adoperta Tenebris tehát egy egészen korrekt anyag. Furcsa módon nem érzem annyira egyszemélyes projektnek a végeredményt, mivel egy igazán kerek egészet alkot, így biztos vagyok benne, hogy a rejtélyes G. más vizeken is evez… Az albumnak megvannak a konkrét csúcspontjai, jól elkapott pillanatai, azonban a „klasszikus” black metalos monotónia nem áll olyan jól neki. Az irány jó, biztosan lesz, akit megtalál magának.

Bass Warrior Tour Bass Warrior Tour
március 04.
Hate, Delure, Morvigor Hate, Delure, Morvigor
március 04.