Nehéz lenne megmondani, hogy az enyhén szólva ronda borító, a hozzá nem illő zenekari logó, esetleg a hölgy énekes megléte volt az a visszatartó erő, ami miatt a francia Alkhimya zenekar szeretettel és bizalommal küldött bemutatkozó anyaga eddig porosodott nálam. A borítót ráadásul képesek voltak elsütni kétszer is, mivel egyetlen korábbi EP-jüket is ez a szépség díszítette.
Mindig akadt tehát valami jobb, néha rosszabb, ami lekötötte a figyelmemet, de tartozni nem szeretek, így kihasználva a karantén adta lehetőséget, megfüleltem végre az Emergence címmel ellátott kiadványt. A zenekar saját meghatározása szerint atmoszférikus death/black metal keveréket játszik és nem áll szándékomban veszekedni velük ezt illetően, de a black metal megemlítését eléggé erősnek érzem a végeredményt illetően. Sokkal inkább áll közel egy modern, extrém metal produkcióhoz, amibe itt-ott billentyűs elemeket injektáltak a hangulatosság elérésének céljából, a gyorsbb részek pedig a melodikus death zsáner lehetőségeit merítik tovább. Amikor a kiadvány közepe felé befigyel a franciás kalóz metal feeling, akkor meg már feladtam a törekvésemet a rendes kategóriába sorolásra vonatkozón.
Szerencsére nem csak női vokát kapunk az albumon, inkább maradtak a ma már sablonosságig járatott tiszta ének – veszett hörgés kombináció mellett. A szebbik nemet Marie-Laurie képviseli (továbbiakban Mari), akinek technikai problémái nem akadnak, de alapvető orgánuma messze áll attól, amit éményszámba menően lehet hallgatni hosszú távon. Meg is maradt szépen a határvonalon, időnként hozzátesz egy-két refrént a dalokhoz. Többnyire Klem (Clément metalosított változata) hörgését hallhatjuk a tételekben. Az ő teljesítményére is leginkább a kielégítő jelzőt aggathatjuk. Ő az „agyas” a csapatban, aki ilyen-olyan formában már évtizedek óta próbálkozik a tökéletes atmoszférikus death produkció létrehozásával, ám eddigi formációi sosem jutottak tovább néhány demónál és egy-két szép csendben elsüllyedt kiadványnál. Itt is próbál meggyőző és agresszív lenni, időnként bele is adja minden erejét, de pont ebből adódóan érződik az erőlködés is a hangján. Akkor a legmeggyőzőbb, amikor egy hangnemben darálja le a mondandóját az olykor szintén nagyobb sebességre kapcsolódó zene mellett. És akkor térjünk rá a zenére…
Igazán változatos, sokrétű zenét sikerült összekovácsolnia az Alkhimya csapatának, akadnak gyors és lassú tempók, néhány egészen izmos tekerés, máskor meg hangulatos akusztikus betét, de nagy bajban lennék, ha az egyéni oldalukat kellene kiemelnem erről az albumról. A legtöbb szerzemény tök jól kezdődik, felhívja magára a figyelmet egy-egy erős témával, hangulatkeltő megoldással, de aztán túlzottan maradandót egyik sem hoz. Jellemzően azok működőképesek, melyek rövidek tudnak maradni és tempósak, de ez igen kevés, hiszen a legtöbb dal 5-7 perc környékére pozícionálja magát az időskálán. Ennek köszönhetően a teljes anyag majdnem egy órásra róg a szintén folkos, kalózkodós bónuszdallal együtt. Ha mindenképp kellene jó dalt megemlítenem, akkor első sorban a nyitó Odysse sablonos, de jóleső darálását venném elő, valamint a Blinded Soul-t, ahol már-már működőképes kémia alakul ki a női és férfi vokál között. Nem csoda egyébként a két hang elkülönülése, hiszen a kiadvány fele még a Mari csatlakozása előtt készült és már szerepelt az EP-n is…
Így belegondolva porosodhatott volna még kicsit tovább az Emergence, de igazán leírni sem tudom őket véglegesen. Szerintem kimeríti azt a zenei szférát, amit én az átlagosnak, a minimumnak tartok egy hallgatható lemezt illetően.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
A ’90-es években sok ilyen csapat volt… és még most is. Ez egy átlagos death/doom album. Se több, se kevesebb. Én lágyszívűbb vagyok: 6 pont 🙂