Az egyszemélyes ausztrál projekt, a Bleeding Sorrow 2021-ben jött létre Mortcer, a Vagrond alapító tagjának mellékprojektjeként azzal a szándékkel, hogy tovább vigye főzenekarának korai post / black metal hangzását. Idén novemberben a Northern Silence Production égisze alatt megjelent, Drowning címet viselő debütáló kiadványa a depressziót és az elszigeteltség érzését térképezi fel. A dalok a stílus mély, érzelmes és dallamos formáját hivatottak betölteni.
Az igényes borító hangulatát reprezentáló felvezető, az instrumentális Grief egy egészen kellemes alkotás, amelyben a hullámok morajlásába vegyült gitár kettőse őszintén jóleső benyomást kelt. Ezt az éteri atmoszférát váltja a Sombre című szerzemény. A hideg tónusú post-black metalos és shoegaze szerű nyúlósabb tónusú gitárjátékba vegyül az éles jajveszékelő ének. A problémám a produkcióval itt kezdődött… Mortcer számomra annyira éles tanússal sikoltozik, hogy kifejezetten bántott a vokál. Egyszerűen belehasít a zenébe. Egy black metal muzsikánál az ember ne nagyon várja el, hogy kihallja a szöveget, de itt semmit sem értettem belőle. Hátra is van tolva, így tényleg egy véget nem érő jajveszékelésre emlékeztetett. Nem is kellett hozzá sok idő, hogy lekezdjen idegesíteni. A következő dal a Drowning egy lassabb, melankolikusabb darab. Fókuszban vannak a dallamok és összességében van egy melodikus koncepció, de ezek nem igazán tudnak kibontakozni a torzított gitárok közül. Valahogy úgy éreztem, hogy a hangok egymásba csúsznak, és a végén csak egy áramló hömpölygés marad. Egyfajta zúgás. Tudom, hogy ez jellemző sok post-black metal, shoegaze csapat hangzására, de azoknál sem, és itt sem értettem. Nem érzem, hogy hozzá adna a dermedt, nyomorult hangulat megteremtéséhez. Szerintem, csak elvesz belőle. A nem túl fantáziadús Sorrow nevet viselő alkotás egész jó kis post-rock/black-es dallammal operál. Lazább, szellősebb karakterű nóta, mely tovább sodor minket a hullámai közt fuldokolva a Ripples nevű szerzeményre. A szám közepénél ismét visszatér a már említett kellemes hangulatot árasztó áramló tajtékok éneke, melyet meleg árnyalatú gitár tesz színesebbé. Viszont egy jól hangzó ütemes téma nyomán hamarosan össze is csapnak a hullámok, és ismét azon találjuk magunkat, hogy reményvesztetten, levegő után kapkodva tapossuk magunk alatt a végtelen fekete mélységet. A Surge szintén egy lendületesebb alkotás, melyhez egy roppan mutatós videó is készült. Látványos és igényes felvételekkel teremtve vizuális megjelenítést a lemez utolsó dalának.
A projekt hűen követi a korábban említett stílusok jegyeit. A dalokon nem éreztem az elkeseredett, remény nélküli lelki állapot érzését. Ellenkezőleg, inkább energiát, a szépséges tenger két fehér türkiz árnyalatait láttam magam előtt. Nem is értem, hogy miért kellett ezt az ars poetica-t magáénak tudni. Egy pozitívabb összkép, sok esetben üdvösebb. Az ének számomra bántó volt, a hangzás, noha tényleg stílusjegy, de én nem találtam benne semmi olyat, ami magával ragadt volna. Egybemosódtak a hangszerek, a dob is nagyon tompán szól. Ellenben tényleg vannak benne jó zenei megoldások, és dallamok, amik sajnos annyira nem érvényesülnek.
Az én meglátásom alapján egy részletezettebb, tisztább hangzás, más karakterű ének nagyban hozzájárulna a produkcióhoz. A Heretoir, Alcest, Unreqvited rajongók számára érdekes kiadvány lehet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
