Cân Bardd
Devoured By The Oak (2021)

Jelen emberiség létezése óta talán még sosem állt ennyire távolt az Anyatermészettől. Az anyag fogságába zárt individuumok lelkére kiülő modern világ mocska, oly mód megfertőzte azt, hogy a bölcsőt jelentő világot már idegennek, sőt félelmetesnek, ijesztőnek ítéli meg. Hangzatos, de üres frázisok mögé bújva, vagy éppen teljes mértékben életidegen mintákat, eszméket követve mintsem sejtő módon, halad a jól kitáblázott vesztőhelye felé. Ezért nagyon üdvösen hatnak az olyan alkotások, amik a természethez, annak misztikus és örök szépségéhez való visszatérést, vagy éppen az anyag- pénz központú világ elvetését jelöli ki hitvallásuknak. Ezt hivatott betölteni a svájci Cân Bardd epikus-atmoszférikus black metal zenekar is. Pontosabban, a név mögött megjelenő zenész Malo Civelli. A projektet 2016-ban keltette életre az akkor 18 éves fiatal muzsikus. Alig egy évre rá már el is készült a közel hetven perces Nature Stays Silent címet viselő első anyagával. A 2018-ban a német  Northern Silence Production megjelentetésében debütált albumot nagyon jól fogadta a nagyérdemű. Malo-t, a felvételnél, Dylan Watson dobos segítette ki. Egyébként minden más hangszert maga kezelt. A keverését Sojourner-ből ismert Mike Lamb végezte, mielőtt még Malo leszerződtetett volna az említett kiadóhoz. Viszont a dalokkal ellentétben, sajnos  a felvétel minősége nem igazán volt megfelelő. Mi sem bizonyítja a zenész fiatal lelkesedését és alkotási vágyát, mint hogy rá egy évre meg is jelentette a második, The Last Rain címet viselő albumát. Itt már szerencsére helyére került a hangzás, és tapintható volt a zenei fejlődés is.

Sejthető volt, hogy Malo lép egy szintet a következő kiadványa kapcsán. Az elmúlt években élőzenészként is szerzett tapasztalatot, és két lemezzel a háta mögött komolyabb jártasságot  szerzett a zeneszerzés, stúdiózás terén is. Mivel az előző két koronggal már elnyerte a rajongók (nem utolsó sorban a kiadó) bizalmát, így egy komolyabb kiadványra számíthattunk, és persze nem is csalódtunk! Idén novemberben jelent meg a Devoured by the Oak címet viselő harmadik nagylemez, ami szintén Northern Silence gondozásában látott napvilágot. A kiadó igen pofás verziókkal örvendeztette meg az új lemez iránt érdeklődő rajongókat (amikből a szigorúan limitált kiadványok még az előrendelési szakaszban elfogytak. Azonban a véget nem érő járványhelyzet miatt a fizikai formátumok megjelenése jó egy hónapot csúszott). Cân Bardd a két korábbi album kapcsán is nagyon impozáns, gondosan megválogatott borítóval jelentkezett, viszont  Devoured by the Oak ezeket is felülmúlja. A csodálatos kép, a német művész Michael Handt munkájának az érdeme (megéri ellátogatni az oldalára, mert elképesztő alkotásai vannak). Az igényes kivitel alapvetően megadja a hangulatot egy természetközpontú zenénél, így fontos része a produkciónak. Viszont, a zenei tartalom is kellően izgatott várakozást tudhatott magáénak. A októberben  közzétett, igen szép képvilággal megtámogatott  Une Couronne de Branches dal, valóban egy rendkívül ígéretes munkát harangozott be.

Való igaz, hogy a zenei összkép és a dalszerzés kapcsán is érezhető ,hogy az új produkció egy érettebb formát mutat. Zeneileg is komplexebb az elődéinél. Lambert Segura vendégmuzsikus hegedű játéka, valamint vendégkórus gazdagítja a repertoárt. Malo-t továbbra is DylanWatson segíti ki a dobok terén. Ezt leszámítva az összes többi hangszert az ifjú muzsikus kezeli. Érdekesen hatottak a szinte ambientes tételek, mint a felvezető Echoes of the Moss, vagy a Spleen by the Pond. Úgy egyébként, a dalok súlyosságát mind az akusztikus, mind az egész autentikus hangzású billentyű témák egyaránt könnyítik. Szinte az összes dalban fellelhetők az atmoszferikus kiállások, amik kellemes összképet adnak a kemény futamokkal, Malo harsogó vokáljával kiegészülve. Viszont dinamikából sincs hiány! Szerzemények továbbra is nyolc-tíz perc körüliek, amiket én nem feltétlenül tartottam indokoltnak.  A Devoured by the Oak-on szereplő dalok mindegyike egységes színvonalat képvisel. Talán az egyik legemlékezetesebb nóta a lemezről a már említett Une Couronne de Branches. Az album címet viselő Devoured by th Oak a természetbe történő visszatérés megnyugtató érzéséről szól. Amikor az ember a háta mögött hagyja a gondjait, a város zaját, és végre észreveszi a természet apró szépségeit. (Ez Wass Albert egyik meséjére emlékeztetett a „látó emberről”, aki ha belép a természetbe nem a haszonforrást látja, hanem annak mesés szépségét. Annak megnyílik a természet igazi valója). A művész két részre bontotta a koncepciót. Valahogy nem igazán éreztem az első és második rész kapcsolatát, vagy szükségszerűségét, hogy két fejezetre legyen bontva.  A Számomra az egyik legkellemesebb darab az album záró tétele a Linnéa Lindqvist énekesnő szereplésével kiegészült akusztikus szerzemény a Blomsterkransen. Örömmel vettem volna a több dalban is szerepel női ének, ha már felkérték erre a számra, akkor igazán alkalmazhatták volna több helyen is. Színesebb lett volna tőle a produkció.

A bizonyos „harmadik” lemez sok esetben vízválasztó egy zenekar életében. Ugye az első lemezen még van ötlet, lendület, amiből jut a másodikra is. De a harmadiknál már megmutatkozik, hogy ez valóban egy tartós kreatív alkotói folyamat, vagy ki is írtak magunkból minden érdemlegeset. Viszont alakulhat úgy is, hogy megérik a folyamat, a zenészek gazdagodnak tudással, tapasztalattal. A jó visszajelzések motiválhatják az alkotót, ezért nagyobbat mer lépni a „harmadik” kapcsán. Így nem a kifulladás, hanem az beérés lesz a jellemző karakter ami eszünkbe jut. A Devoured by the Oak -ra vonatkoztatva az utóbbi zenei pályafutás az érvényes. Lemezről-lemezre érződik a zenei fejlődés, összetettebb dalszerzés. Helyükre kerültek olyan dolgok, amik a korábbi albumokon még nem igazán passzoltak az összhatásba. Hiányoltam az igazán slágeres, fogós riffeket, de a dalok mindegyike teljesíti a stílus elvárásait. A hangzásra sem volt panaszom. Viszont, nem mondanám kiemelkedőnek sem. Számomra a cinek összemosódtak, a gitárok hangja középre tömörül, ami hosszabb hallgatás után a „maszatos” hangzást érzetét keltette bennem. Viszont, pozitívumként kiemelném, hogy a vokál és az akusztikus hangszereknek szép volt a rajzolata. Talán lehetett volna egy kicsit rövidebb a játékidő. A hosszú dalokat nem feltétlenül tartom jónak, mert emiatt elveszhet az éle a közlendőnek. Néha nem tudtam a közel tíz perces számok közben, hogy pontosan hol is tartunk. Ezek ellenére, a termékeny művészi áramlattal rendelkező Cân Bardd ismét egy nagyszerű albummal jelentkezett. Természet központú, áhíttatott alkotás mely nem hiányozhat egyetlen stílus iránt elkötelezett rajongó gyűjteményéből sem. Az anyagot a videómegosztó mellett a bandcamp oldalukon is meghallgathatjátok.