Catasexual Urge Motivation
The Encyclopedia Of Serial Murders
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!
Újabb hét, újabb egylemezes és a forróság megérkezésére, a hétköznapok túlhajszolására reagálva úgy gondoltam, rendesen odacsapok az agysejtjeimnek. Áradjon az indulat, tépje le leáncait a düh és agresszió, bugyborékoljon szabadon az emberi téboly és gonoszság. Szóval jöhet egy kis goregrind, egyenesen Japánból és a mélységes underground fertőből. Köszöntsétek szeretettel a Catasexual Urge Motivationt, vagy ahogy rajongói ismerik, a CUM-ot.
Mivel ez egy megemlékező, „tényfeltáró” rovat az elmúlt idők eltűnt anyagairól, természetesen némi történelemleckével kell indítanunk a cikket (közben azért elindíthatjátok a zenét, ez nem 10 perces grind szösszenet lesz). Első körben adott volt Tokióban egy (ki tudja, milyen gyermekkort megért) testvérpár, név szerint Tomoaki Kanai és Yuzin Kanai, de a pontosság kedvéért ezentúl használjuk ékes művésznevüket, ami szintén magában hordozza a rokonság lehetőségét azonos előtagja miatt: Sadochrist Ejaculata és Sadochrist Spermata. A két srác a 90-es évek elején rákapott a death metalra és a grind, punk, noise mocskokra, ennek hatására megfogant bennük a gondolat, hogy a világra szabadítanak egy saját zenekart. A legocsmányabb, legbrutálisabb agymenést, amit ki tudnak sajtolni magukból. Így született meg a Catasexual Urge Motivation igazán komoly ihletettséggel indulva, mert villámgyorsan nekiláttak az alkotásnak és a dalok gyártásának. Az összhangért nem kellett a szomszédba menni: Tomoaki felelt a gitárért, a vokálért és lényegében a zenei megvalósításért, míg Yuzin írta a dalszövegeket és formálta a „csapat” koncepcióját.
Egy korabeli interjúban olvastam, hogy alapvetően ragaszkodtak a dobgép használatához, amin közösen dolgoztak, mivel ezzel szerettek volna egyfajta indusztriális jellegű érzéketlenséget csempészni a koncepcióba (szerintem egy valódi dobos jelenléte mellett sem fenyegette volna őket a mainstream világba való áttörés veszélye). Ez a számítás azért bejött, mert olvastam több helyen olyat is, miszerint a cybergrind, industrial grind próbálkozások legfőbb inspirációjának számítanak. Rögzítés tekintetében a legalkalmasabbnak Tomoaki szobályát találták, hiszen a stúdiókat roppant drágának találták és mindemellett elvi okokból sem részesítették előnyben ezt a módszert. Ilyen hozzáállással, felállással született meg tehát első és néhány ígérgetés ellenére egyetlen albumuk a The Encyclopedia Of Serial Murders. Minden körülmény és lazaság mellett azt gondolnánk, hogy egy amolyan kaka-pisi grinddel van dolgunk, vagy valami polgárpukkasztó pornográf maszlaggal, amiért gyakran meg tudnak őrülni a japánok, de a valóság az, hogy a lemez igazán komolyan veszi magát és nem nélkülöz olyan dolgokat, mint a keleti filozófia (hinduizmus, buddhizmus egyaránt). Ősi rémtörténetek, mondák és valós kegyetlenkedések adják az alapötletet a kéjvágyból elkövetett emberölésről, kannibalizmusról, perverzióról szóló dalokhoz, amikben tébolyult uralkodók, hétköznapi sorozatgyilkosok és pszichopaták bőrébe bújva élhetjük át, mekkora állat is az ember.
Ezt így magában leírni is bűnös élvezet, a durva viszont az, hogy maga a produkció is bőséggel visszaadja ezeket a finomságokat. Ez annak tudható be, hogy a duó leírására valóban a death metal, goregrind meghatározás a legmegfelelőbb. A The Encyclopedia Of Serial Murders ténylegesen egy brutális death metal korong, időnként cammogásokkal, máskor őrült tempóval fűszerezve, aminek a grind vonal csak egyfajta színesítője, kiegészítője. Ez utóbbi leginkább a vokálnak köszönhető, hiszen akad itt minden: gyomorforgatóan mély hörgés, különféle agonizáló röfögések és sikolyok, suttogások, recsegés-ropogás, angol és japán nyelven egyaránt. A death vonal a témák szintjén vezet minket a gonoszság útjára igazán fogós és bólogatós gitárjátékkal. Szükségünk is van némi kapaszkodóra, mivel a projekt ahogy egyébként egyetlen szempontból sem, játékidőt tekintve se szeretne beállni a hasonló zenekarok sorába. Mikrodalok helyett átlagosan 2-3 perces dalokkal találkozunk, összesen 22-vel (ebből egy feldolgozás is akad), a tényleges játékidő pedig egy órára rúg. A lemez teljes hosszán részeseivé válunk a primitív, devianciából származó erőszaknak, fellélegzést pedig csak a pause gomb lenyomása, vagy a meghallgatás miatt keletkezett szégyenérzettel párosuló katarzisélmény hozhat.
Ellentmondásokból, furcsaságokból nincs hiány a Catasexual Urge Motivation kapcsán, ez ugyanígy igaz a további történetükre. A bemutatkozó lemez dalait a néhány év alatt összegyűlt demók, split kiadványok sokaságából szedték össze és rögzítették újra, az elaprózás szokásáról pedig később sem mondtak le. Persze első körben Vampiric Motivesre változtatták a nevüket, gondolván, hogy csipetnyi misztikummal fűszerezik meg a zenéjüket, de ezen a néven közel 10 évig szinte semmit nem jelentettek meg. 2008-ban visszatért a CUM, hogy újrafelvett dalokkal, osztott lemezekkel szórakoztassa a nagyérdeműt. Néhány helyen a 2003-ban kiadott Nekronice lemezüket második nagylemezként emlegetik, de igazság szerint az is csak a 96-os anyag egy bővített verziója, amit azóta szintén kiadtak átvariálva… Néhány félinformációból sajnos arra is következtethetünk velük kapcsolatban, hogy egyikük tolószékbe kényszerült, így erősen kétlem, hogy az egyébként bejelentett, de soha el nem készült folytatásra esély lenne…
Maradnak nekünk tehát a minden igényt kielégítő dalcímek és az erotikától és kiszolgáltatottságtól árulkodó borító (érdekesség, hogy eredeti borítóval már nem nagyon lehet megtalálni az anyagot, 10 találatból 9 esetében valamelyik újrakiadás jóval véresebb képe jön be). 10-ből 9 pontot kap tőlem is a lemez, mert ha nem is sokat, de lehetett volna faragni egy kicsit a játékidejéből, valamint a hangzás ugyan hozzátesz a hangulathoz, annyira nem öregedett jól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
