Amennyiben meglátod az amerikai Civerous nevű banda logóját és lemezborítóját, lehetséges, hogy fejvesztve kattintasz tovább egy másik cikkre, mivel előre tudni véled, hogy ez a zene bizony nagyon gáz lehet. Én mégis arra kérlek most, hogy olvasd el az ismertetőt és hallgass bele a zenébe, mert az első intuícióidat valószínűleg sikerül majd megcáfolni!
Maga a zenekar 2019-ben alakult meg az USA-beli Kalifornia államban, Los Angeles városában. Már a kezdeti időktől igen nagy intenzitást mutat a banda, hiszen még a megalakulás évében előrukkoltak két demó felvétellel, majd 2020-ban három dalukkal egy Heralds of Affliction című split kiadványon szerepeltek közösen a szintén kaliforniai illetőségű Stygian Obsession nevű death metal hordával. Még ugyanebben az évben előhozakodtak a The Expedition of Illness címet viselő anyaggal, mely nagyrészt a már két említett demó dalait tartalmazza. Tulajdonképpen a 2021-es év is igazán mozgalmasan telt a zenekar háza táján, mivel a márciustól augusztusig terjedő lemezkészítési időszakot megspékelték a Live Promo MMXXI című élő anyag kiadásával, mely egyértelműen az első nagylemez felvezetéseként aposztrofálható.
Ily módon el is érkeztünk tehát a banda debütáló albumához, a jelenlegi lemezismertetőm tárgyát képező Decrepit Flesh Relic című lemezhez, mely tavaly november 19-én látott napvilágot a Transylvanian Recordings nevű kiadó égisze alatt.
A Daniel Salinas és Alonso Santana gitárosokból, Lord Foul énekesből, Drew Horton basszusgitárosból és Matt Valencia dobosból álló Civerous a doom metal lassú, zúzós sirámait kombinálja az émelyítően gyors blackened death metal jellemző stílusjegyeivel. A zenekar ezen felül még drone hatású zenékből is bőségesen merített ihletet az anyag elkészítéséhez, melyhez a saját ízlésének megfelelő minőségben és mennyiségben adagolja a betegséggel teli világból táplálkozó érzéseket. A hangzás eléggé kakofonikus, viszont remek táptalajt képez a zene által közvetíteni kívánt gyötrelmes érzelmeknek.
Az album összesen hét tételt tartalmaz, és bő negyvenöt percben tárja elénk annak minden rejtett kincsét. Az Eidolon című bevezető egy eléggé hosszúra sikeredett, pokoli érzéseket kiváltó, főleg effektek segítségével operáló hangorgia, amely tökéletesen felkészíti érzelmileg a hallgatóságot a reá váró gyötrelmekre. A kissé depressziószerű lelki hangulat elérését követően hasít bőrünkbe a From the Crypt to the Cavern, amely már egy hamisítatlan, brutális tétel – mindamellett, hogy érzelmileg a padlóra kerültél, a vaskos riffek gyomron rúgnak, miközben a dobok kalapálásának közepett egyre mélyebbre süllyedsz a posványban. A zenéhez tökéletesen illő hörgés és a több alkalommal a túlvilágról, a föld alól megszólaló acsarkodó ének teljessé teszi az összképet nemcsak ennek a dalnak a vonatkozásában, hanem a teljes albumot illetően is. Hasonlóan szövi tovább a zene fonalát a soron következő, Herodacy címet viselő durvulat is, mely a death-es döngölést követő doom-os levezetés után szinte átfolyik az album egyik legszebb, legérzelemdúsabb tételébe.
A Rot Delineated (Decrepit Flesh Relic) tulajdonképpen a lemez címadója, és én úgy kezelem és hallgatom ezt a dalt, mint a banda hangszeres ars poetica-ját. Jelentős érzelmi töltetet szolgáltat a fájdalmas hangon megszólaltatott hegedű, amely egy olyan súlyos, a legjobb doom sablonokat elővezető tétellé teljesedik ki, amilyet csak ritkán hall az ember. Ez a dal instrumentális, így csak a mélyből előszűrődő hangok által kiváltott érzelmek fognak tovább repíteni a következő, Hubiku című számhoz. Ebben a dalban váltakoznak a legdurvábban a súlyos doom, és a blastbeat-re épülő, kegyetlen death metal részek, melyek összességében egyébként rendkívül nyugtalanító érzéseket váltanak ki az emberből. Hasonló érzelmi tónusban fogant a Bone Wreath. A dobok által életre hívott kalapáló hangok megdöbbentő hitelességgel illusztrálják, milyen is lehet az a folyamat, melynek során csontokból fonnak koszorút az alvilág kegyetlen démonjai a pokol legmélyebb bugyraiban. Érzelmileg letaglózva, testünk a mocsokba tiporva, csontjainkból koszorú fonva – ilyen állapotban érkezünk el a lemez utolsó és egyben leghosszabb tételéhez, a Spiral of Eyes című betonbástyához. A zenekar jottányit sem lazít a testünkre fonódó pengés drót szorításán és a húsunkba hasító szöges ostor csapásainak erején. Ez a dal egy, a maga nemében valóban csodálatos black/death esszencia, továbbra is sűrűn adagolva a doom alapokat. A szám második harmadára elérkezünk egy olyan világba, ahol még nem hagytuk magunk mögött a földi létet, de még nem is taszíttattunk a pokol mélyére. A vonós hangszerek keltette érzések leginkább egy zord temetés feketébe forduló szürke színeit vetítik elénk, melynek végeztével a könnyek, a kín és a vér által vájt mederben lelkünk átáramlik a túlvilágra, és kezdetét veszi a végtelen vég.
A fent leírtak alapján bátran ajánlom a lemezt a death-, a doom-, és a black metal rajongóinak egyaránt, hiszen a Civerous első albuma, a Decrepit Flesh Relic minden, underground metal zene iránt elkötelezett hívő számára tartogat felemelően nyugtalanító perceket a betegség, a halál, és a pusztulás jegyében! Jó szórakozást, kellemes zenehallgatást!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez nagyon odavág!
Király kritika!
Köszönöm szépen az elismerő szavakat, remélem, a zene is tetszik! 🙂
Két kérdés:
1. Másodszor éreztél rá arra, hogy miről olvasnék szívesen…időm nem lett volna rá, de nagyon bejött a lemez. Hogy csináltad?
2. Csikánó, a kép szabvány szélességű?
1. Úgy tűnik, néha keresztezi egymást az ízlésünk!
2. Pontosan ezért kérem mindig, hogy valaki csekkolja a cikket. A szöveges tartalommal nincs gondom, az írás megy, de ezek a beillesztgetések és maga a szerkesztés nem erős oldalam. Bocsi, ha ez plusz melóval jár, de inkább nézzen ki frankón, mielőtt gyenge minőségben időzíteném! 🙂
🙂 Szerintem jó cikk, csupán a kép szélesség nincs belőve. Ezt most már külső progi nélkül is meg lehet csinálni. Katt a képre, jobb oldalt BLOKK, itt be tudod állítani a szélességhez a 800-as értéket minden cikkben!
Igyekezni fogok! 🙂