Tag: doom metal

Void Moon – Dreams Inside the Sun (2024)

Különös kapcsolatban állok a svéd Void Moon zenekarral, akiket nagyon szeretnék szeretni, hiszen epikus doom metalban utaznak, de valahogy a tekintetünk sosem keresztezte egymást és a bajtársias egymásra mosolygás sem igazán jött még össze. Pedig már megalakulásuk óta követem őket figyelemmel, hátha érdemes lesz elővennem valamelyik kiadványukat akár több alkalommal is. Az egészen korrekt, de […]

Tovább »

Magma Rise – Neither Land Nor Sea (2024)

Egész komoly kultusza van, ha lehet rá ilyet mondani itthon a Mood zenekarnak, ami az első valamire való hazai doom metal zenekarnak tekinthető, így adja magát, hogy imádjam őket. Persze ez nem így van, számomra mindig egy korrekt csapat volt, lemezről lemezre hullámzó színvonallal. Ez a hullámzás azonban inkább a tételekre volt jellemző: időnként elkapott […]

Tovább »

Distorted Reflection – Harmadik nekifutás

A görög Sorrows Path története nem volt egy hibátlan diadalmenet, de a ’90-es évek elején alakult banda így is kult státuszba tudott emelkedni korai demóival hazájában. Ennek oka, hogy az elsők között játszották az azóta egész népszerűvé vált epikus doomot az országban. Ezt a csapatot erősítette Kostas Salomidis gitáros, aki hosszas kihagyás után visszatér ehhez a stílushoz új, Distorted Reflection nevű csapatával. Korábban már adtunk hírt a napokban megjelenő Doom Rules Eternally lemezükről, amin rengeteg vendég szerepel majd, most pedig egy új tételhez készítettek szöveges videót, melyben a Ross The Boss (Manowar) közreműködésével készült Cassandrát hallgathatjátok meg.

Slower – Slower (2024)

Szóval történt egykoron, hogy néhány underground arc, a Kyuss, a Monolord, a Lowrider és a Year of the Cobra zenekarok tagjai közül elhatározták, hogy Slayer feldolgozás bandát alapítanak. De az nem volt opció, hogy csak úgy, mindenféle variációk nélkül játsszák el a híres thrash metal legenda dalait. Kellett a dologba vinni egy csavart. Így van, […]

Tovább »

Dionysiaque – Diogonos (2024)

Hazaérkezés, öt perc szabadidő…Mit teszek? Ránézek a hírekre. Hoppá! Új Dionysiaque dal elérhető! Partner kiadótól érkezik a friss album…Második lépés: promós fiók azonnali megnyitása. Na mibe futottam bele azonnal? A Diogonos című bemutatkozó lemezbe. Nem volt véletlen az örömöm, hiszen a francia doom metal banda már 2018-ban felkeltette az érdeklődésemet egészen egyedi felfogással megáldott demóján, […]

Tovább »

The Ghoul – Tales From The Grave (2023)

Egy, az arab mitológiából ismeretes gonosz démon, dzsinn az úgynevezett Gúl (Ghoul), de használatos a kifejezés az angolszász területen a kifejezetten temetőkben megbúvó, ártó szellemekre is. A mozinak köszönhetően szerepköre tovább bővült, hiszen a korai vámpíros filmekben szintén  találkozhatunk alakjával: ők a vérszívók szolgái, akik rendelkeznek bizonyos természetfeletti képességekkel, de mégsem váltak igazi vámpírrá. Akárhonnan […]

Tovább »

Algos – Upon The Rivers Of Night (2023)

Finoman szólva sem kell túl sokat görgetnem, ha 2023 epikus doom metal kiadványainak listájának böngészésére támad kedvem. Az esztendő a jól bejáratott címek (Isole, Sorcerer) játszótere volt, amelyek mellett csak elvétve lehetett új produkciókkal találkozni. Ilyen volt a Metallus és a Nine Altars, melynek előzetesei sokkal többet ígértek annál, amit végül meghallgathattunk. Az ilyen ingerszegény […]

Tovább »

DVVAD – MRKLB (2023)

A kiadó keresését célul tűző küldetés sikeres lezárultát követően végre megérkezett a szegedi DVVAD első nagylemeze. A MRKLB, avagy teljes néven “Markoláb” (a palóc népi hiedelmek egyik félelmetes alakja, aminek a Nap és a Hold időszakos felfalását tulajdonították eleink), című lemez a post-metalban utazó Talheim Records Germany gondozásában jelent meg. Véleményem szerint pont az ilyen […]

Tovább »

The Lore Of Gaubert – Revelations I and II (2023)

Kedvelem a rutinos zenészek által működtetett, de mindenféle tekintetben másodvonalas angol doom metal projekteket, melyekből akad szép számmal. Ilyen az Arcadian Temple és a Dark Matter is, akiknek lemezei nem nagyon tudnak a kellemes hallgatni való szintje fölé emelkedni még akkor sem, ha valódi underground legendák tevékenykednek a házuk táján. Ebből a rétegből került most […]

Tovább »

BlackFlow – Seeds Of Downfall (2023)

A chilei BlackFlow zenekar nem sorolható a túlzottan kapkodó bandák közé, hiszen még valamikor 2014 tájékán álltak össze a közös zenélés örömének megtapasztalása végett. Első EP-jükre négy évet kellett várni, legutóbb pedig néhány single adott életjelet róluk. Nem csoda, hogy még sosem hallottam róluk, de abban megintcsak biztos vagyok, hogy feltétlenül követni fogom őket, ha […]

Tovább »
Hexvessel Hexvessel
április 24.