A FEZEN 2023 előrehaladásával ismét több érdekes koncertre készültem. Ezek közül az első (második) a From The Sky előadása volt. A híd felőli kanyargóval elérhető Csarnokban megnézett koncertre az előadás kifejezés itt kifejezetten indokolt. Egyfelől a zene komplexitása, a szükséges háttérzenekari többszörös sávok, a masszív, egyszerű, de jól kitalált kosztümös színpadi megjelenés és az élő […]
Nagy érdeklődéssel vártam az idei FEZEN 2023 első napját. Hetekkel korábban derült ki, hogy az Első Nap Első Fellépője az heavy/power metalt játszó székesfehérvári End Of Paradise. Több okból is ideje volt már, hogy a nem csak országossá, de nemzetközivé nőtt FEZEN Feszttiválon színpadra kerüljenek. Egyszer már volt erre lehetőségük, tán ugyanígy a Fezen Csarnokban, […]
Július 28-án jelent meg a Grave Digger főnökének, Chris Boltendahl szólóprojektjének a bemutatkozó lemeze. A Chris Boltendahl’s SteelhammerReborn in Flames albuma 11 dalt tartalmaz és hamisítatlan germán heavy metalban lesz a hallgatónak része. A ROAR! Rock of Angels Records-nál megjelent lemezről az alábbi dalokhoz készült klip: Reborn in Flames, Beyond the Black Souls és a Fire Angel.
Chris Boltendahl’s Steelhammer – Reborn in Flames (ROAR! Rock of Angels Records)
1. Reborn in Flames 2. Fire Angel 3. Beyond the Black Souls 4. Gods of Steel 5. Die for Your Sins 6. Let the Evil Rise 7. Out of the Ruins 8. I Am Metal 9. The Hammer That Kills 10. Iron Christ 11. Beds Are Burning (Midnight Oil feldolgozás)
2022 második felében új banda alakult All for Metal néven – melyről mi is hírt adtunk itt és itt. Maga a név eléggé sablonnak tűnhet, ennek ellenére egyből felkeltette az érdeklődésemet, amikor megnéztem első két klipjüket, melyeket az All for Metal és Born in Valhalla dalaikra forgattak, és gyakorlatilag egyből meg is nyertek maguknak. Pátoszos, […]
Megjelent a kultikus heavy/speed metal banda, az amerikai Savage Grace vadonatúj stúdióalbuma Sign Of The Cross címmelMassacre Records gondozásában! A zenekar már negyven(!) év tapasztalatával dolgozott azon, hogy az új album minden egyes dalát klasszikussá varázsolják.
Emellett provokatív, elgondolkodtató szövegek és erőteljes témák szövik át ezt a magával ragadó dalgyűjteményt. A lemezmegjelenés támogatására az egyik első speed metalt játszó bandaként közzétette az album első klipjét is, a Stealin’ My Heart Away című számához! Ez a dal a ’80-as évek FM rádiós sláger metal a Dokken, a Whitesnake és a TNT rajongóinak bizonnyal tetszeni fog. Christian Logue gyönyörű és összetett gitárszólója pedig Lindsey Buckingham emlékeit idézi a Rumours című dalban.
Amikor a Sabaton legutóbbi, The War to End All Wars lemez turnéját (The Tour to End All Tours) eredetileg bejelentették 2021 második felében, ahogy lehetett egyből megvettem a kiemelt állójegyeket a 2022. március 13-ai budapesti állomásra. Akkor még a Sabaton mellett a mongol folk metalos The Hu és szintén a finn Lordi voltak meghirdetve, mint […]
Július 7-én, az AFM Records-nál jelenik meg a német/olasz tagokból álló heavy/power metalos All for Metal debütáló lemeze Legends címmel. Az albumról korábban már közzétettek három dalt (amiről itt írtunk), most pedig további két szám, a Mountain of Power és a Fury of the Gods is kapott klipet. A banda két énekese Tim “Tetzel” Schmidt (Asenblut) és Antonio Calanna (ex-DeVicious), akik mellé további német hangszeresek sorakoztak fel. A zenekar eltökélt szándéka, hogy a klasszikus, epikus, himnikus refrénekkel teli heavy metalt újra visszahozza a köztudatba, illetve bemutassa azt a fiatalabb generációnak.
A banda nyáron olyan fesztiválokon fog játszani, mint a Wacken Open Air, a Rock Harz, stb.
All for Metal – Legends (AFM Records)
1. All for Metal 2. Goddess of War 3. Born in Valhalla 4. Raise Your Hammer 5. Hear the Drum 6. Run 7. Prophecy of Hope 8. Mountain of Power 9. Fury of the Gods 10. The Day of Hammerfall 11. Legends Never Die
Live albummal készül rajongóinak a heavy/power metal harcosokból álló Rebellion. Az X – Live in Iberia a banda tavaly májusi Valenciai bulijáról ad számunkra betekintést, amit a híres Paberse Club színpadán adtak elő. Mindezt vinyl és digipack CD kiadásban is élvezhetjük majd. Mindezt a Massacre Records kiadónál keressétek május 26-tól. Előzetesként tekintsük meg az Odin című számukat.
Rebellion – X – Live in Iberia
(Massacre Records)
1. Voices Of War 2. Liberté, Egalité, Fraternité 3. Sweet Dreams 4. Sweden 5. God Of Thunder 6. Vaterland 7. Odin 8. Verdun 9. A Fool’s Tale 10. Kiew 11. Arise 12. Born A Rebel 13. Letters Of Blood 14. Ala Germanica 15. The Clans Are Marching
Bevallom őszintén, értetlenül álltam a Gloryhammer 2021. augusztus 22-ei rövid, váratlan facebook-posztja előtt, amiben bejelentették, hogy Thomas Winkler, a banda frontembere, énekese többé nem tagja az együttesnek. Utána pedig további két, valamilyen szinten „magyarázkodó” posztot tettek ki, amiben gyakorlatilag a rajongók általi kommentáradatból semmire sem adtak választ. Mindenesetre érdekes volt ez az egész, több helyen […]
Upon My Life címmel új videót tett közzé az amerikai fantasy metalt, hard rockot játszó Illusions of Grandeur. A banda az elmúlt években turnézott Amerikában, Németországban, Franciaországban, Ukrajnában és az Egyesült Királyságban is, beleértve nevesebb fesztiválokon való fellépéseket is. A teátrális koncertteljesítményük miatt az évek alatt olyan rajongói tábort gyűjtöttek össze, akik a “The Siren Nation” név alatt futnak és világszerte kísérik a bandát a turnékra.