Cloak
Black Flame Eternal

(Season Of Mist • 2023)
Necron
2023. június 6.
1
Pontszám
9

A szétesőben lévő világunk őrületig pörgetett ideológiái nyomán az egyik elsődleges cél az ember, mint individum teljes felszámolása. Ezen egocentrikus áramlatok csak egy jó álcája a tömegek összemosásának és arctalanná alakításának. Hiszen, ha megnézzük ezen eszméket könnyen beláthatjuk azt, hogy csak arra ösztönöznek, hogy a végén minden legyél csak értékes ember ne. Természetesen sok egyéb mellett a spiritualitás teljes mellőzése is a cél a személyes világunkból. Így saját magunk, emberi mivoltunk és belső világunk épségének a megőrzése ma már az egyik legnehezebb kihívások közé tartozik. Ezzel az emberre nehezedő pusztító szellemiséggel birokra kelve az atlantai Cloak harmadik nagylemeze egyfajta mindenen túlhaladó spirituális lázadást szít. A banda korábbi munkái mélyen foglalkoztak a szellemi világgal. A Black Flame Eternal címre keresztelt, a Season Of Mist gondozásában megjelenő új kiadvány ötvözi ezeket a tapasztalatokat és a tagok egyfajta spirituális felhatalmazásként tekintenének a lemezre. Ahogy az anyag kapcsán az együttes fogalmazott: „Célunk a teljes spirituális felszabadulás, ahol az igazi hatalom és szabadság nyilvánul meg” – „Elérkeztünk a történelem egy olyan pontjához, ahol az emberek kénytelenek választani egy oldalt, vagy úgymond csatlakozni egy közösséghez. A Cloak ezzel teljességben szemben van. Célunk, hogy óriási középső ujjak legyünk az üres modern világgal szemben.”

Ezen társadalmi konvencióknak megy neki a négyes, akiknek zenéje szerintem leginkább a Tribulation stílusához áll közel. Azaz ötvözi a klasszikus heavy, goth rock, black és death metal stílusjegyeket. Zenéjüket olyan bandák inspirálták, mint a Dissection, Watain, Danzig, Motörhead, valamint a thrash és klasszikus heavy metal.  Viszont ezeket a jegyeket az együttes a génjeibe kódolta és egy rá jellemző formába öntve tette sajátjává.  Az új korong csak tovább erősíti a zenekar ezen irányultságát. A formáció álláspontja szerint a Black Flame Eternal egy komoly állomás a zenekar pályafutásában, mert az előző két lemez tapasztalataiból adódóan megérett az a készségük, hogy ezeket a zenei behatásokat a lehető legjobban tudják hasznosítani, az ihlet pedig teljesen belülről fakad. Való igaz, hogy a „klasszikus harmadik” vagy egy banda zenei fejlődését mutatja, vagy éppen erősen tanúskodik arról, hogy a kezdeti lendület és inspiráció már ki is fulladt.

Az új lemezben egy valóban hallható zenei evolúciót tisztelhetünk. A 2019-es The Burning Dawn tényleg roppant kiváló anyag lett, ami méltó módon fordította a figyelmet a Cloak felé. Engem mindenképp megfogott a nóták dallamossága, természetesen amellett, hogy végig megtartotta a kemény extrém metal jegyeket. A zenekar célja az új dalok kapcsán az volt, hogy ezt egy magasabb szintre emeljék. „Már az album kezdete előtt tudtam, hogy ez egy sokkal agresszívebb és erősebb lemez lesz. Szerettem volna egy lépést eltávolodni bizonyos hangoktól, és egy kis brutalitást visszaadni. Ez a hangulat sokkal jobban illik hozzánk, úgyhogy csak eme hangzás felé illett elmozdulni. Szinte olyan érzés, mintha bizonyos tekintetben visszatérnénk a gyökereinkhez” – magyarázza Scott Taysom (vocal, gitár) az új nóták születését.

Való igaz, hogy a Black Flame Eternal egy agresszívabb anyagra sikeredett a 2019-es elődjeihez képest. Nagyobb terek kaptak a black metal jegyek és a szerzemények hangulatában is kiütközik valami sötétebb és acsarkodóbb. Ennek ellenére a muzsika nem vesztett sokat a dallamosságából sem. Ugyanúgy helyet kaptak benne a rockosabb és heavys, thrash-es riffek. Tehát tovább viszik a színes zeneiséget, de ez semmit sem veszít a már jól megismert „Cloak”-os karakteréből. Ha azokat a jelzőket használnám, hogy dohos, kriptaszagú, fénytelen, homályos akkor üres frázisoknak hangozhatnak, de ezen anyag kapcsán mégis nagyon is találóak. A Tribulation zenéjében is az fogott meg, hogy valahogy érződik a korai rémfilmek ódon hangulata. Mintha hangjegyek formájában másznának le a vászonról a régi horror filmek borzalmai. Ugyan ez az érzet jön vissza a Cloak zenéje kapcsán is. Talán egy kicsit zordabb rémálmokkal és sötétséggel megspékelve, mint a svéd banda esetében. Tehát csalódni fog az, aki azt várja, hogy a mai hollywoodi produkcióból ismert a költészetért és komolyzenéért rajongó különc csillámvámpír fog bekukkantani este a takarója alá. Nem, ez a zene maga a sápadt élőholt, egy igazi Nosferatu, aki nem vágyik másra, mint a párnádra kiömlő forró véredre és arra hogy mielőbb sírba kerülj. Továbbá, mindez társul egy kis szennyesebb, nyersebb hangzással is, ami nagyon jót tett az anyagnak. A nem teljesen polírozott hangkép közelebb hozza az album témáját. Viszont minden hangszert remekül kihallani és a megfelelő térrel rendelkeznek a felvételen.  A hangmérnöki munka tényleg elismerésre méltó, hogy minden hangszerre sikerült átültetni ezt a dohos hangzást és mindezt úgy hogy egyformán üljenek bele a hangképbe. Külön elismerés illeti a dob hangzását. Nagyszerűen megoldották, hogy a Sean Bruneau dobos által megszólaló ritmusszekció szépen simuljon ebbe a penészes hangzásba. A dobok éppen olyan kellemesen szólalnak meg, mint a koporsóra dobált földrögök dobbanása.

A banda zenei tudására eddig sem lehetett panasz. Lényegében itt nem nagyon tapasztaltam mást, mint az eddigi kiadványaikon. Scott Taysom és Max Brigham gitárosok a bőgőn játszó Billy C. Robinsonnal kiegészülve szépen teszik a dolgukat. Játékuk kapcsán szó nem érheti a kripta elejét. Gyakori témaváltások, borzongató akkordbontások és az ismert húzd meg-ereszd meg részek is profin működnek és előszeretettel alkalmazzák is ezeket az eszközöket. A szólókkal csínján bánnak, talán nem vagyok pontatlan, ha azt mondom, hogy ez inkább egy riff központú muzsika lett. Erre komoly hangsúlyt is fektetnek és sok ötletes és fogós témát sikerült beiktatniuk a lemezre felkerült nyolc szerzeménybe. Viszont az extrém vokál mellett megjelent egy kis tiszta ének szerű kiegészülés, kórusok, amik nagyot dobtak azon, hogy a szerzemények tényleg a lehető legváltozatosabban szólaljanak meg. Volt is idő a kidolgozottságra, hiszen a dalokat 2020 és 2021 között írták. Pont a modern dögvész közepette. Így megfelelő figyelmet tudtak fordítani arra, hogy a maximumot hozzák ki azokból. Az eredmény pedig önmagáért beszél!

A Black Flame Eternal egy gorombább lemez, mint az elődje. Nekem ez a hangulat még a borítóról is lejött. Viszont viszi tovább azokat a jegyeket, ami miatt megkedveltük a Cloak-ot. Van benne egy nagy adag miszticizmus, homály de a szépséget és a durvaságot is épp ugyan úgy ott találjuk a szerzeményekben, mint az előző korongon. Ami egy kis hiányérzetet hagyott bennem, hogy olyan igazán fogós „slágerek” itt most nem születtek. Maximálisan hozzák az elvártakat, de igényeltem volna pár igazán húzó dalt, mint amilyen a The Burning Dawn lemezen volt. A hangsúly ennél az anyagnál nagyobb mértékben helyeződött  a keménységre.  Ettől eltekintve egy nagyon erős és emlékezetes albumot hoztak össze a legények. A megelőző korongot nem sikerült promotálni, mert közbe szólt a Nagy Lezárás korszaka, de bízzunk benne, hogy a bandának most lesz lehetősége egy turné keretein belül a legszélesebb körbe eljuttatni a zenéjüket, mert nagyon megérdemlik a figyelmet és az elismerést.

Lowland Fest 2024 Lowland Fest 2024
június 25.
Tom Morello Tom Morello
június 30.
Toxic Weekend 2024 Toxic Weekend 2024
július 03.
Richie Kotzen Richie Kotzen
július 03.