Darkestrah
Nomad

(Osmose Productions • 2024)
Necron
2024. január 29.
4
Pontszám
9

Ahogy az ember évinek száma egyenesen arányosan növekszik a zenei gyűjteményének a számával úgy találkozik egyre gyakrabban azzal a jelenséggel, hogy egyes bandák tevékenysége kiesik a  látóköréből.  Ami nem egyenlő azzal, hogy az adott zenekar munkássága jelentőségét vesztette az érett korunk okán és inkább a Déli Krónikát hallgatjuk ahelyett, hogy tisztes méretűvé dagadt kollekcióinkból válogatnánk. Nem, csupán lehetetlen mindenre teljes mellszélességgel odafigyelni. Így az embert meglepetésként érhet, hogy egy általa korábban kedvelt formáció az új albumával felbukkan a hömpölygő hírfolyamban. Így voltam a Kirgizisztánból származó folk elemeket tartalmazó sámánisztikus, epikus fekete fémet daráló Darkestrah nevű hordával is. Ugyanis kemény nyolc éves kihagyás után idén március 29-én jelentkeznek az Osmose Productions égisze alatt a hetedik nagylemezükkel! A huszonöt éves fennállásuk óta sok csatát és tagcserét megélt veterán harcosok most újult erővel vágtáznak Közép-Ázsia sztyeppéin, hogy a tradicionális ázsiai folk zenei elemekkel vegyített harsány black metaljukkal egyenesen keresztüllőjék fekete kis szívecskénket.  Az elmúlt nyolc éve alatt sok mindent megélt emberiség számára a legsötétebb dísztópiák forgatókönyve vált teljesen hétköznapi eseményhullámmá. Azonban ez egyáltalán nem tántoríthat el egyetlen valamirevaló metál harcost sem, hogy felvegye a fegyverét és, ha nem is a világ ellen, de a hallójárataink felett mindenképpen győzedelmére sarkalló csatába induljon.

A banda nem sokat játszott a színekkel, amikor az albumcím után kutatgattak. Nemes egyszerűséggel a korong a Nomad címet kapta. Az 1999-es alapítás óta az ütős hangszerekért, programozásért, doromb (Temir komuz) és hang mintákért felelős Asbath alkotja a Darkesthra alappillérét. Az közelgő nagylemezhez viszont további fegyvertársak csatlakoztak: 2020-ban az akusztikus hangszerekért felelős Magus (Tanbur, Divan, Cuatro, Azeri tar) és szintén ebben az évben a vokálért (és szintén ütőshangszerekért felelős) Charuk. Tehát gondoskodtak róla, hogy egy lórúgással előre lendítsék a 2019-es (amúgy jól sikerült) Turan lemezt. Aki már látott képeket a közép-ázsiai, mongol sztyeppékről (vagy netán volt szerencséje megtapasztalni élőben is) azoknak a Journey through Blue Nothingness önmagától értetődik. Ezek azok a tájak, ahol az ég és a füves fennsíkok az egekig érnek a végtelen horizont mentén. Ezt az érzést közvetíti a kellemes akusztikus felvezetés. Ami után rögtön bele is csapunk a mámoros vágtázásba a Kök-Oy személyében. Alapvetően egy középszintű fekete fém-muzsika ami feltárul előttünk, de a formáció olyan színesen és dinamikusan állítja össze a repertoárt, hogy attól lerepül a fejünk. A melódiákba ágyazott acsargó black metal és nehezebb billentyűtémák a szerzemény vége felé tradicionális torokének (jellegű) kiáltással megspékelve egyből kiváltotta nálam a „repeat gomb effektust” ! No de nem akartam rögtön egy nótánál leragadni, tovább gördulve jön is a címadó Nomád

Doromb, galoppozó ritmusszekció – vágtázásra ösztönző ázsiai atmoszféra tárulkozik fel a középtempó bűvöletében. Charuk hangjánál már csak a szteppék felett üvöltő jeges szél lehet borzongatóbb, de aggodalomra semmi ok, kapunk melegséget tradicionális vonós és pengetős, fúvós hangszerek személyében. Kicsit úgy éreztem, hogy akarok még ebből többet is! De csak óvatosan a kívánságokkal… hiszen alapvetően nem folk metal-ról van szó, hanem olyan black metal-ról, ami tradicionális elemekkel és hangszerekkel teszi teljessé a produkcióját. Viszont a kellemes, a stílus epikus, atmoszferikus oldalára jellemző dallamokkal annál sűrűbben találkozhatunk. Az éteri közép és gyors témákat felvonultató darab méltán állja meg a helyét, mint címadó dal. A felbukkanó női énekkel kiegészülve tényleg brutális élményt nyújt. Az utunk a Destroyer Of Obstacles tétellel folytatódik. A rövid intró után keményen csap az arcunkba a darálás. Ellenben itt sem inognak meg, a szinti szőnyeg, pengetős hangszerek és drámai dallamok olyan bűvkörébe kerülünk, hogy akár a kezünk ügyében kerülő golyóstollal is nekivágnánk a csatának. Kétségtelen, hogy ez a lemeznek egy gránit keménységű nótája, de egyben ragyogó ékköve is. A soron következő Quest for the Soul skandináv black metal szimfóniákat idéző riff áradatot zúdít ránk. Kegyetlen darab, a maga melankolikus orkánjával egy zúzmara koszorút fon a szívünk köré. Érdekes módon nagyon európai ízű dal, de mégis jól illik a koncepcióba. Talán a legkiválóbbak egyike a lemezre felkerült hét opus közül.  A The Dream of Kojojash középtempós, lassabb nóta. Itt egy kicsit nagyobb teret engedhettek volna az akusztikus hangszereknek, szintetizátornak. Picit vontatottabbnak éreztem ezt a számot a többitől. Végezetül az A Dream that Omens Death című záródarabbal intünk búcsút az albumtól. A nyitó darabbal keretet alkotva – kántálással, csengőkkel megspékelt ambient-szerű tétel. Ami végeredményben nagyon jó lezárása a banda új nagy-albumjának.

Kétségtelen, hogy hosszú utat bejárt a banda. Bizonyára nem is a legkönnyebbet, hiszen nem a tündöklő underground zenei életről elhíresült régióból származnak. Huszonöt év nagyon hosszú idő, de van, amiért megéri ennyit dolgozni, mert az eredmény nem marad el. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődtek. Az előző privát megjelentetésben napvilágot látott korong után tisztes kiadó gondozásába kerültek és tényleg kiváló minőségű felvétel és maszterelés (Andy Schmidt, Echolux studio) által egy sokkalta érettebb arculatát tárja fel elénk zenekar. A borító munka is szép alkotás, ami hűen tükrözi a produkciót. Számomra frissítő zuhanyként hatott, hogy nem valami milliószor eljátszott, unalomig ismételt epikus viking metalt hallhatok. Itt most végre egy igazi nomád lovashadosztály zúdította rám nyílzáporát!  Ez meg is látszik az adott pontszámon. Szívesen vettem volna még a női éneket és a torokének szerű kántálást – egy kicsit markánsabban tolhatták volna előre az akusztikus hangszereket, mert ezek leginkább a háttérben gazdagítják a szerzeményeket. Ezeket leszámítva elképesztő lemez. Nem a metál fifikás-nyakatekert technikázgatása adja az erősségét, hanem az ötletesség, gazdag hangszerelés, kiváló dallamok, erős ének, lendület, élettel teli energia és természetesen a fennkölt hangulat teszi kiválóvá ezt a lemezt. Meglepetésként ért, mert ilyen erős produktumra nem számítottam. Noha, el kell ismernem, hogy régen járattam már a banda lemezeit – ezt természetesen pótolni kell! A Nomad-ot egyetlen epikus, atmoszferikus fekete fém élvező sem kerülheti el. Ez olyan sors, amit vállalni kell! Reméljük, hogy az új lemez tovább erősíti a zenekar hírnevét és nem kell ennyit várni a következő csatára. Addig is itt a Nomad, ami bőven kárpótol minket a várakozásban eltöltött évekért.

Darkestrah – Nomad (2024) (4 komment)

Bass Warrior Tour Bass Warrior Tour
március 04.
Hate, Delure, Morvigor Hate, Delure, Morvigor
március 04.