A svéd Dawn zenekar gyökerei egészen 1986-ig visszanyúlanak és első, 94-ben megjelent bemutatkozó anyaguk nem véletlenül rendelkezik kult státusszal a fekete fém kedvelőinek körében. A Nær Sólen Gar Niþer For Evogher ugyanis egyszerre járatta csúcsra a születőben lévő atmoszférikus black metalt, miközben már a dallamosabb, melodikusabb arcát is megmutatta a zenének. Különleges ízt adott a produkciónak az is, hogy maga a banda, akárcsak egykor a Mayhem, sokkal inkább próbált belekapaszkodni a death metal hullámba és bizony rengeteg elemet megtartott abból a korszakából is. A zenekartól az egyedi hang, hozzáállás sem tagadható el, amit a még tovább fejlesztett, sajnos sokkal kisebb visszhangot kiváltva a közönség köreiből. Ennek leginkább az lehetett az oka, hogy akkoriban röpködtek a szenzációt keltő alkotások, születtek soraban az alapművek és a négy év kimaradás a banda életében szinte végzetesnek minősült. Az alapító Fredrik Södeberg (Cranium) gitáros mellett megmaradt Henke Forss dalnok, Lars Tangmark basszer és Andreas Fullmestad gitáros is, egyedül a dobok mögött történt változás erre a kiadványra, ami talán még némi változatosságot is hozott az összképbe, hiszen Jocke Pettersson (Retaliation, Bloodshed Nihil, Ocean Chief, Thy Primordial) valamivel játékosabb megközelítést képviselt elődjénél. Az időt tehát nem a belső viszályok vették el a csapattól, hanem az, hogy még elődjénél is aprólékosabb, kidolgozottabb lemezzel akarták meglepni a világot. Véleményem szerint ez sikerült is nekik, csak épp kevesebben vették észre…
Első nekifutásra, ami azonnal megfogott annak idején, az a lemez tökéletes hangzása. Annak ellenére rideg és barátságtalan, hogy minden apró mozzanatot felfoghatunk a fülünkkel, csupán újra és újra neki kell futnunk. Bizony, egy hallgatásra nem adja meg magát a Slaughtersun, mivel igencsak hosszú, de nagyon precízen összeállított dalokból áll. A munkálatokban a csapat nagy segítségére volt Peter Tägtgren (Hypocrisy, Pain, The Abyss, Lindemann) is, akinek már számtalan kiválóan szóló lemezt köszönhetünk.
Tempó terén a gyors és a még gyorsabb váltogatja egymást, így külön élvezetes, hogy a gitárok folyamatosan sodornak minket egyik hangulatból a másikba olyan természetességgel, amire nagyon kevés példát tudnék felsorolni. Szinte minden hang monumentalitást sugároz magából, valmint egyszerre idéznek meg egyfajta klasszikus zenei képzettséget és északi folk dallamokat. Mindezt egy könnyed koncepció tesz teljessé, hiszen az album fő témaköre az elkerülhetetlen apokalipszis, amit járványok, háborúk és hamis próféták hoznak el az emberiség számára. A hanyatlás és pusztulás maradéktalanul átitatja Henke Forss dühödt vokálját is, akivel szerintem legalább egy marék pengét nyelettek le a felvételek előtt.
Elég gyakran szokás ezt a lemezt a Dissection Storm Of The Light’s Bane anyagának folytatásaként, szellemi örököseként emlegetni a későbbi megjelenés miatt, de azt azért érdemes tudni, hogy az itt hallható dalok is jó pár év alatt formálódtak ki. Én mindenképp inkább egy párhuzamos lehetőségnek tartom a Dawn anyagát, mintsem másolatnak vagy következménynek, hiszen a csapat már ugyanezeket az elemeket felvonultatta a jóval korábbi bemutatkozásán , itt pedig továbbcsiszolták az általuk megkezdett mutatványt. Közös pontnak sokkal inkább a megvalósítást és a minőséget, a stílusbeli alapokat tudom felhozni, de az album bőven felvonultat annyi sajátos megoldást, hogy ne kelljen kópiaként gondolnunk rá. A mai napig minden nekifutással találok magamnak valami újabb érdekességet a dalcsokorban, így igazán kedvencet sem nagyon tudnék mondani, bár az is tény, hogy nem lehet akármikor végigtolni a majd egy órás játékidőt. Van, hogy a villámgyors Falcula pörög róla, máskor a menetelős The Aphelion Deserts, de kaptam már kedvet a záró monolithoz, a Malediction Murderhez is. Ha valakinek eddig kimaradt, feltétlen tegyen egy próbát ezzel a remek koronggal…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
A Slaughtersun óta nem adtak ki új albumot?! Hmmm… Pedig elvileg aktív a banda státusza. :O