Az amerikai, Maryland körzetéből származó Dialogia zenekar neve nem túl hívogató és bemutatkozó albumuk is igencsak lassan ért el hozzám annak ellenére, hogy death/doom metalban utaznak. Legalábbis ezzel lehet legjobban lefedni a csapatot, amely marylandi mivolta ellenére nem a hagyományok, hanem sokkal inkább a kísérletezés és előre mutatás mellett kötelezte el magát. A progresszió és a legrégebbi gyökerekkel rendelkező műfaj párosítása mindig kétesélyes a sikert illetően: vagy nagyon betalál, vagy teljesen félremegy nálam, így ideje volt már, hogy bebizonyítsa egy csapat, hogy ezen a területen is van középút.
A produkció megítélése ugyanis cseppet sem egyszerű, amit köszönhet zenészeinek, múltjának, kapcsolatainak, de leginkább a végeredménynek, melyet egy tíz éves folyamat végeredményeként kellene elfogadnunk. A Nostrum tehát nem egy elkapkodott, hirtelenjében feljátszott debütálás, hanem egy hosszabb munkafolyamat eredménye, ezt pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül akkor, ha minden erényt latba veszünk egy koronggal kapcsolatban. A 2010-ben alakult hordát ráadásul igencsak tapasztalt zenészek alkotják, akik már az ezredforduló előtti években tiszteletüket tették több underground bandában kisebb-nagyobb sikereket elérve. Közülük is érdemes kiemelnem Bobby Tufino-t, aki gitárjátékával a 90-es évek hangulatát hozta vissza egy alapvetően modern megszólalással rendelkező anyag sűrűjébe, valamint Jasper Barendregt dobost, aki leginkább technikásságáról híres. Jasper ennek megfelelően, a lassúság ellenére igencsak változatosan püföli a bőröket, hogy hű maradjon az Ulcest és a Dodecahedron tájékán megszerzett tudásához. Ha másnak nem is, az ő teljesítményének most is teljes mértékben örülhetünk. Mellettük Alejandro Nogales sem tehető félre, hiszen suttogó-morgó hörgése szintén valóságos időgépként működik és az időben azóta köddé vált melodikus death/doom hordák szellemeit idézi meg minden egyes mozzanatával.
Eddig elég régisulisnak tűnik a dolog, ugye? Na ehhez jön hozzá a mai hangzás, a kalandozó, progresszív játék, amit a legendás Cynicet is megjárt Tymon Kruidenier kevert olyan finomra, hogy a számtalan vendég is bőséggel megmutathassa magát. Akad itt gitárszóló Barre Gambling által elkövetve (Daylight Dies), de Bobby Koelble is tiszteletét teszi pár pengetés erejéig (Death, Azrael). Találkozhatunk többféle háttérvokállal: női és férfi kórus, máskor mindenki egyszerre… Hangszerek területén pedig a cselló és a brácsa megjelenése tesz hozzá a nagy egészhez. Fontos szerepet játszik időnként a billentyű is, de jellemzően a progresszívebb felfogást erősítve.
Azt hiszem ez a leírás egész sok zenerajongó érdeklődését kiválthatná, mégsem robbant a lemez és ahogy a cikket kezdtem, szinte fű alatt kúszott be hozzám is. Ennek igazán egyszerű az oka: minden belefektetett energia ellenére, minden zseniális másodpercnek ellentmondva nem igazán sikerült a koncepciót is magán hordó albumnak igazán egységessé válnia. A jelenben képes elvarázsolni: a pillanatnyi hangulat, vagy dobjáték felkelti az érdeklődést, de első hallgatás után alig maradt meg legalább egy-egy dal címe, ami kiemelkedett volna. A Nostrum egy nagyon hosszúnak tűnő felvezetés, aminek hallgatása közben folyamatosan azt érezhetjük, hogy most jön egy olyan téma, ami falhoz vág, jön egy olyan ének, ami azonnal beleég a hallójáratainkba, de ezek nem igazán érkeznek meg az órás játékidő alatt.
Ha tippelhetnék azt mondanám, hogy hiába áll a zenekar alakulásánál a 2010-es dátum, a zenészeknek csak az elmúlt években akadt némi ideje arra, hogy ezt az elképzelésüket is tető alá hozzák saját zenekaraik, projektjeik mellett. Így marad az a ritka, szinte furcsa kettősség, ami az egész anyagot megpecsételi: régi hangulat modern köntösben, nagyszerű hangszeres játék különösebb csúcspontok és kapaszkodók nélkül, jól érzékelhető tudás különösebb gondolkodás és dalszerzői erőlködés nélkül. Még így is bőven tudom ajánlani a Nostrum lemezt a death/doom műfaj kedvelőinek, mert ha ez a trió megtalálja a megfelelő egyensúlyt és elkészíti belátható időn belül a második nagylemezét, csak erre koncentrálva, akkor egy új klasszikust köszönthetünk majd. Egyelőre azonban ez még egy be nem teljesült ígéret…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
